Téli olimpia: már három órát csúszik a lesiklás rajtja

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 05:31
null
A nagy szél miatt veszélyes lenne elkezdeni a lesiklóversenyt (Fotó: AFP)
Az erős szél miatt többször is elhalasztották a közép-európai idő szerint vasárnap 4 órára kiírt férfi lesiklást a pekingi olimpián.

A fővárostól közel 250 kilométerre lévő jencsingi zónában található Nemzeti Alpesisí Központban erős széllökések vannak, ezért a szervezők azt közölték, hogy a viadalt nem tudják megkezdeni időben.

Először egy órával a tervezett utánra (közép-európai idő szerint ötre) tették a rajtot, amelyet aztán újabb két órával eltoltak. Újabb halasztás vasárnap nem fér bele a sötétedés miatt, így lehet, hogy későbbi napra teszik át a lesiklóversenyt.

Az elmúlt napokban több edzést is törölni kellett az erős szél miatt.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik