Téli olimpia: a bronzérmes tiltakozott ellenfele kizárása miatt

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 08:41
null
A világbajnok Sandra Näslund rajt-cél győzelmet aratott síkrosszban (Fotó: AFP)
A női síakrobaták síkrossz döntőjét rendezték meg csütörtökön a pekingi téli olimpián. A győzelmet a svéd Sandra Näslund szerezte meg a kanadai Marielle Thompson és a német Daniela Maier előtt.

Igencsak komoly kanadai fölény alakult ki az elődöntőben, hiszen mind a négy észak-amerikai versenyzőnek sikerült bekerülnie a legjobb nyolc közé. Rajtuk kívül a svéd Näslund, az olimpiai bronzérmes svájci Smith, az ausztrál Sami Kennedy-Sim és a német Daniela Maier reménykedhetett még.

Viszont az is biztos volt, hogy négyes kanadai fináléra nem kerülhet sor, hiszen hárman is egy elődöntőben indultak, ráadásul a világbajnok Näslundot is maguk mögé kellett volna utasítaniuk. Ez sem sikerült, úgyhogy a svéd mellett Szocsi aranyérmese, Marielle Thompson készülhetett még a nagy döntőre, ráadásul a másik ágon meg célfotóval a pjongcsangi ezüstérmes Brittany Phelan búcsúzott, mert a német és a svájci jobb benyúlással megelőzte.

A célfotó (Fotó: bejging2022.cn)
A célfotó (Fotó: bejging2022.cn)

A döntőben – ahogy eddig is minden futamon – Näslund vágott azonnal az élre, s mögötte Smith és Maier következett a táv nagy részében, azonban kevéssel a vége előtt Thompson is előretört, s végül mindkettőjüket megelőzte, míg a célba Smith ért harmadikként.

A bírók azonban utólag a svájcit kizárták egy Maierrel való ütközés miatt, amit éppen az így bronzérmes német nehezményezett a legjobban és reklamált a zsűrinél a döntés után.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
SÍAKROBATIKA, NŐI KROSSZ
1. Sandra Näslund (Svédország)
2. Marielle Thompson (Kanada)
3. Daniela Maier (Németország)
4. Fanny Smith (Svájc)
5. Brittany Phelan (Kanada)
6. Courtney Hoffos (Kanada)

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik