Téli universiade: letették az esküt a magyar versenyzők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.12. 14:25
Letették az esküt a téli universiadéra kiutazó magyar versenyzők. A Magyar Sport Házában hétfőn megtartott ünnepi eseményen a Semmelweis Egyetemre járó Forgó Kristóf műkorcsolyázó mondta elő a fogadalomtétel szövegét.

A 27. téli universiade rendezői jogát Spanyolország nyerte el, földrajzi okok miatt azonban a játékok első részét, az északi versenyszámokat – sífutás, biatlon és síugrás – január 24. és február 1. között Szlovákiában, a Csorba-tó környékén bonyolítják le. Ezt követően a többi versenynek február 3-tól 14-ig a spanyolországi Granada ad otthont.

A felsőoktatásban tanuló sportolók világeseményén 50-55 ország csaknem háromezer versenyzője 11 téli sportágban méri össze tudását. Magyarországot hat sportoló képviseli az eseményen, közülük hárman-hárman utaznak Szlovákiába, illetve Spanyolországba.

Székely Mózes, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára az eskütételen elmondta, hogy legutóbb, 2013 decemberében az egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel minden idők legeredményesebb szereplését érte el a magyar csapat, ám most várhatóan nem lesz ilyen gazdag a gyűjtemény. A sűrű téli szezonban több versenyző, így világkupa-részvétele miatt az akkori érmeket
szállító rövid pályás gyorskorcsolyacsapat nem tud jelen lenni az universiadén.

A legjobb szereplés most a hódeszkásoktól, a 2013-ban ötödik Kis Benedektől, valamint Szerb Mátyástól várható, akik jó esetben pontszerzők lehetnek. A sífutó Szabó Milán, az Eszterházy Károly
Főiskola hallgatója sprinttávon indul Szlovákiában, ő tavaly februárban Szocsiban a téli olimpián is rész vett.

A két biatlonos versenyző, a Miskolci Egyetemre járó Büki Ádám és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója, Büki Dávid 20, illetve 10 kilométeren áll rajthoz, mindkettejüknek ez lesz az első universiadéja. Ha az első 60-ban végeznek, indulhatnak az üldözéses versenyben is, ha pedig bekerülnek az első 30-ba, akkor még az utolsó, tömegrajtos versenyen is elrajtolhatnak.

Az eskütételen Forgó Kristóf, illetve Büki Ádám és Büki Dávid vett részt, a többiek külföldön tartózkodnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik