Síugró-vk: keleti dobogó, amelyen nem volt Kraft

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.25. 12:03
Vasárnap a japán Szapporóban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A második verseny győzelmét a cseh Roman Koudelka szerezte meg az olimpiai bajnok lengyel Kamil Stoch és a szlovén Peter Prevc előtt.

Az első sorozat után öten emelkedtek ki a mezőnyből: a nap leghosszabb, 140 méteres ugrását bemutató Stoch vezetett a 135 méterig jutó Prevc és a norvég Anders Fannemel előtt, Koudelka ekkor 133-mal a negyedik, az összetett világkupában vezető osztrák Stefan Kraft pedig 133 és féllel az ötödik volt. Utóbbi a további üldözőkre 15 pontot vert, tehát már ekkor valószínűsíteni lehetett, hogy közülük kerülnek majd ki a dobogósok.

A második szériában Kraft indult először az ötösből, és 128 méterrel természetesen az élre állt, de csak Koudelka 132 méteres ugrásáig. Mint utóbb kiderült ugyanis, a második sorozatban ez volt a legnagyobb távolság. Fannemel 121 méterrel visszacsúszott Kraft mögé, míg Prevc 125 métere csupán a második helyre volt jó, csakúgy, mint Stoch 125 és fele. Ezzel természetesen Prevcnek a harmadik pozíció maradt, Kraft a dobogóról is leszorult, Koudelka pedig idénybeli harmadik győzelmének örülhetett.

Prevc és Kraft helyezése az összetett világkupa miatt is érdekes, hiszen előbbi így most újabb tíz pontot hozott az éllovason, ám a különbség még így is 83 pont. Az őket üldöző osztrák Michael Hayböck ezúttal mindössze a tizedik lett közben, így az ő hátránya a szlovénhoz képest 49 pontra ugrott.

Síugró-vk, Szapporo (Japán)
HS 134
1. Roman Koudelka (cseh) 282.9 pont (133.0; 132.0 m)
2. Kamil Stoch (lengyel) 278.0 (140.0; 125.5)
3. Peter Prevc (szlovén) 277.3 (135.0; 125.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Stefan Kraft (osztrák) 1007 pont
2. Peter Prevc (szlovén) 924
3. Machael Hayböck (osztrák) 875

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik