Ajándék egy olimpikon különleges édesanyjának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 08:28
null
Szabó Milán édesanyja is a helyszínen szurkolhat fiának
Pénteken megkezdődtek Szocsiban a téli olimpiai játékok. Szabó Milán Gábor sífutó olimpikon lázas felkészülését az ötkarikás játékok kiemelt partnere, a Procter&Gamble támogatta, szülei pedig a vállalat „Köszi, Anyu!” kampánya jóvoltából a helyszínről szurkolhatnak fiuknak élete eddigi legnagyobb megméretésén. Míg Milán mindennapjait a kemény edzések és az olimpiai pontszerző versenyek tették ki, édesanyját a P&G egy kényeztető nappal lepte meg, hogy kisimultan és energiával telten indulhasson neki a nagy útnak. (x)

 

A P&G – amelynek termékeit naponta 4.8 milliárd ember használja világszerte, s amely olyan márkák gyártója, mint a Pantene®, a Jar® vagy a Gillette® – nem csupán az olimpiai játékok helyszínén, de már az előkészületek során is igyekszik mindennapi termékeivel körülvenni, kiszolgálni a vállalat idei sportnagykövetét, Szabó Milánt és édesanyját. Szocsiban az Olimpiai Falu területén kialakításra kerülő P&G Anya Rezidencián Mariannak nem csupán arra nyílik majd lehetősége, hogy a többi, gyermekéért izguló P&G sportnagykövet édesanyával találkozzon, hanem letesztelheti a P&G szépségszalonban a Wella, a Pantene és a CoverGirl termékekkel dolgozó sminkesek, fodrászok és manikűrösök szakértelmét is, mialatt a vele utazó a férjét a Gillette mesterei veszik kezelésbe.

És miért ne bízná magát a profikra éppen Szocsiban, az egész család életében megismételhetetlen élményt jelentő tíz napban, amikor Mariann a mindennapokban is ügyel az igényes, kellemes és ápolt megjelenésre. Ahogy ő mondja: „Fontos, hogy harmóniában legyél az életkoroddal, testalkatoddal és személyiségeddel, és azt az üzenetet közvetítsd, hogy jól érzed magad a bőrödben”. Ezt az igényességet sikerült Milánnak is átadni, bár különösen a hajára érzékeny, mostantól az újonnan növesztett arcszőrzetére is gondosan odafigyelhet, hiszen a család Karácsonyra egy borotvával lepte meg a sportolót. A karácsonyi ajándékozást, a hagyományosan közös sütés-főzést, mézeskalács készítést és a meghitt szentestét leszámítva ez az időszak sem telt Milánnak pihenéssel. „Egyél, aludj, eddz és kezdd elölről!” – hangoztatja a sportolók közt is népszerű mottót. Ha éppen nem a sportban csillogtatja tehetségét, akkor házimunkában is indulhatna versenyeken: bár mosogatás számban nem szívesen állna rajthoz, a főzés és a sportoló léttel együtt járó szennyes-kupac eltüntetése sem okoz már neki különösebb fejtörést.

Azt gondolhatnánk, talán most már kicsit felszabadultabb izgalomban telnek Milán számára az olimpiai felkészülés utolsó napjai, hiszen a P&G nagykövete fő számában élete legjobb eredményét érte el, mellyel már decemberben olimpiai „A” kvalifikációt, azaz alanyi jogon való kijutást szerzett a szocsi olimpiai játékokra.

Amíg Milán hajt, a véghajrá lassan zakatoló napjaiban nem árt egy kis kikapcsolódás édesanyjának sem, a vállalat itthon egy kiadós masszázzsal, fodrász- és smink tanácsadással és szeánsszal kényeztette Mariannt, hogy a lehető legjobb formában várhassa fia életének eddigi legfelemelőbb pillanatait.

„Fantasztikus kezdeményezésnek és nagyon meghatónak tartom, hogy a P&G nem csupán a sportolók előtt tiszteleg, de meglátott minket, édesanyákat is, és felhívja a mi szerepünkre is a figyelmet. Hosszú út áll mögöttünk, édesapjával együtt kísértük el Milánt, és el sem hisszük, hogy mellette állhatunk, amikor a Szocsi Téli Olimpián a legnagyobbak közé lép” – mondta Szabó Mariann.

Mivel Milán családja még nem volt Oroszországban és Szocsiban sem, így különös izgalommal várják az utazást, és az édesanya szinte már most csomagol. Mariann egy különleges meglepetés kabalával is készül, de a magyar lobogó sem maradhat ki a bőröndből; csakúgy, mint futócipője, egy jó könyv, a kedvenc fogkeféje és sminkkészlete sem. Habár Milán jól ismeri az anya hiányát, és az elmúlt évek megtanították az önállóságra, Mariann a pakolás alatt sem szűnik meg gondoskodó anyának lenni: katonás sorrendben követik egymást a különböző arcápolók, samponok és egyéb elengedhetetlen készítmények, hátha valamiről Milán megfeledkezett.

„Az önbizalom a sportban is nélkülözhetetlen, és ha ezt közvetíted gyermekeid felé, ők is azzá válnak.” Mariann szerint Milánnak az olimpiát megelőző versenyek kellő önbizalmat, tapasztalatot és hitet adtak. Naponta beszélnek, ilyenkor édesanyaként mindig arra ösztönzi, hogy ne foglalkozzon a külvilággal, csak magára és a kitűzött céljaira összpontosítson. – „Mindig megnyugtat és a pozitív szemléletre biztat.” – összegzi Milán, aki hozzáteszi, hogy családja mellett a P&G támogatása is nagyban hozzájárult az eredményes felkészüléshez és az eddig elért kimagasló eredményeihez.

A P&G-ről

A P&G termékeit naponta 4.8 milliárd ember használja világszerte. A vállalat portfoliójába olyan elismert, minőségi és vezető márkák tartoznak, mint az Ace®, Always®, Ambi Pur®, Ariel®, Bounty®, Charmin®, Crest®, Dawn®, Downy®, Duracell®, Fairy®, Febreze®, Fusion®, Gain®, Gillette®, Head & Shoulders®, Iams®, Lenor®, Mach3®, Olay®, Oral-B®, Pampers®, Pantene®, Prestobarba®, SK-II®, Tide®, Vicks®, Wella®, and Whisper®. A P&G mintegy 70 országban van jelen. A vállalatot és termékeit érintő legfrissebb hírekért látogasson el a vállalat weboldalára.

P&G, az ötkarikás játékok nemzetközi partnere

A P&G először az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságával működött együtt a 2010-es vancouveri téli olimpiai játékok kapcsán. Ezt követően a vállalat 10 éves, 2020-ig tartó hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, és az ötkarikás játékok világszintű kiemelt támogatójává vált.

Az ötkarikás játékok világszintű partnere, a Procter&Gamble idén is útjára indítja globális „Köszi, Anyu!” kampányát, amely a sportolók mögött álló édesanyákat helyezi középpontba azáltal, hogy köszönetet mond nekik mindazért, amit anyaként tesznek gyermekeikért. A Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött együttműködés keretében megvalósuló projekt a P&G 175 éves fennállásának legnagyobb kampánya.

A vállalat emellett 25 millió dollárt különített el ifjúsági sportok támogatására, azok számára, akik a legtöbbet jelentik az anyáknak: a gyermekeiknek. A program eredményeként a P&G márkáin keresztül eddig mintegy 8 millió dollár támogatást nyújtott világszerte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik