Északisí-vb: Szőcs Emőke negyedik lett a selejtezőben

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 11:27
Az olaszországi Val di Fiemmében a nők 5 kilométeres szabad stílusú sífutó selejtezőjével megkezdődött az idei északisí-világbajnokság. A versenyen négy magyar is indult, közülük Szőcs Emőke szerepelt a legjobban, aki a negyedik helyen végzett, így jogot szerzett a 10 kilométeres versenyen való indulásra.
Az elsősorban sílövészettel foglalkozó Szőcs sokáig harmadik volt, de végül a győztes litván Diana Rasimovicuite idejétől 40 másodperccel elmaradva lett a negyedik. A negyvennégy induló közül Papp Ildikó a 17., Simon Ágnes a 18., Fenyvesi Laura a 24. helyen zárt. Mivel csak az első tíz helyezett szerzett kvalifikációt a 10 km-es versenyre, így ők ott már nem lesznek érdekeltek, sőt utóbbi számára már be is fejeződött a világbajnokság. A férfiak 10 kilométeres selejtezője 12.45-kor kezdődik, ahol ugyancsak négy magyar – Gombos Károly, Pálfy Márton, Szabó Milán és Tagscherer Imre – lesz érdekelt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik