Alpesi sí: sikerével Maze már az összetettet is megnyerte

Vágólapra másolva!
2013.02.24. 15:03
A franciaországi Meribelben a nők szuperkombinációs viadalával folytatódott az alpesisí-világkupa. A győzelmet a szlovén Tina Maze szerezte meg két osztrák, Nicole Hosp és Michalea Kirchgasser előtt. A szlovén versenyző mostani sikerével megnyerte az összetett vk-t is.

A lesiklófutamot az összetett világkupában is toronymagasan vezető Maze nyerte, 41 századdal megelőzve az amerikai Julia Mancusót és hat tizeddel a szám olimpiai és világbajnokát, a német Maria Höfl-Riescht. Elena Curtoninak már több mint egy másodperc volt a hátránya.

Amikor az olasz a második futamban sorra került, akkor már a két osztrák állt az élen: Hosp nyolc századmásodperccel vezetett Kirchgasser előtt. S maradtak is elöl, mert Curtoni csak a negyedik helyen tudott beérni, több mint egy másodperces lemaradással.

Höfl-Riesch jól indult, ám aztán a pálya végén elesett, így pont nélkül maradt, s ennek azért volt nagy jelentősége, mert ha Maze legalább harmadik, akkor matematikailag is bebiztosíthatta már most az összetett világkupacímét. Persze addig még Mancuso következett, ám ő inkább a gyors számokban jó, s végül meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

Mase 1.25-ös előnnyel indult, és bár ebből majd' fél másodpercet leadott, így is magabiztos, 82 századmásodperces előnnyel győzött. Ezzel természetesen az összetett világkupa is az övé, és már csak a 2000 pontos idényvilágcsúcs megdöntése lehet számára a feladat, amelytől csupán 156 pontra van kilenc állomással a vége előtt.

Indult a magyar Miklós Edit is, de sajnos ő a lesiklásban kiesett, pedig a két futam teljesítése esetén nagy esélye lett volna a pontszerzésre, hiszen az első felvonást követően mindössze harmincketten maradtak versenyben, s mivel a műlesiklásban négyen is kiestek, mindenki kapott pontokat, aki célba ért.

Alpesisí-vk, Meribel (Franciaország)
NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓ

1. Tina Maze (szlovén) 1:59.54
2. Nicole Hosp (osztrák) +0.82
3. Michaela Kirchgasser (osztrák) +0.90
...
Miklós Edit (magyar) a lesiklásban kiesett

AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 1844
2. Maria Höfl-Riesch (német) 886
3. Lindsey Vonn (amerikai) 740
...
96. Miklós Edit (magyar) 13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik