Petter Northug nyerte meg a királyetapot

CSATLÓS DÁVIDCSATLÓS DÁVID
Vágólapra másolva!
2010.01.06. 17:21
null
Northug (jobbra) nyerte a királyetapot (Fotó: Reuters)
Címkék
Petter Northug nyerte a királyetapot, és újra vezet az összetettben a Tour de Skin a férfiak mezőnyében. A nőknél Arianna Follis győzött a leghosszabb szakaszon.

A Tour szerdai versenyapján a férfiakra 36, a nőkre 16 km-es szabad stílusú futás várt, amelynek az összetett állásának megfelelően vágtak neki az atléták. Sajnos foghíjas mezőnnyel, ugyanis a versenyben vezető, elsősorban a sprintszámokban jeleskedő Emil Jönsson visszalépett, így nem ő rajtolhatott el elsőként, hanem a tőle az első pozíciót öröklő Marcus Hellner. Jönsson mellett nem állt rajthoz a negyedik helyen álló orosz Makszim Viljegzsanyin és az összetettben hetedik norvég Eldar Rönning sem, sőt az oroszok Viljegzsanyin mellett a 22. helyen álló hosszútáv-specialista Legkovot is visszaléptették az olimpai felkészülésre való tekintettel..

Az első négy helyezett, azaz Hellner, Simen Östensen, Petter Northug és Dario Cologna a rajtot követően hamar egymásra talált, másfél kilométer elteltével Axel Teichmann révén pedig már öttagúra bővült az élboly. 5km-hez érve fél perc előnyre tettek szert az őket üldöző Kershaw, Heikkinen, Gaillard hármas előtt, alig egy perccel lemaradva pedig Tobias Angerer vezetett egy nagyobb csoportot olyan nevekkel, mint az olaszok olimpiai bajnoka, Giorgio Di Centa, a csehek Tour-győztese Lukas Bauer, és köztük volt a jegyzettebb futók közül az orosz Nyikolaj Pankratov, illetve a finn Sami Jauhojärvi is.

8 km-nél járhattak, amikor Cologna átvette Hellnertől a vezetést, és egyel magasabb sebességi fokozatba kapcsolt. Pillanatok alatt leszakította a sprinter Östensent, így négyen maradtak. A svájciak címvédője pedig, mint aki jól végezte dolgát, visszaállt Hellner mögé. Négyük közül egyedül Teichmann nem vette ki a részét a munkából, végig a sor végén haladt. A 12km-es frissítőállomás előtt azonban Hellner „meggyőzte”, hogy ő is vezessen kicsit, így a német kezdte diktálni a tempót, ahogy az élcsoport nekivágott a táv második harmadának. De nem siettek túlzottan, hiszen hátul Jean-Marc Gaillard vezetésével már 20 másodpercen belülre került hozzájuk képest az üldöző hármas, Östensen velük sem tudta tartani a lépést, egyre nagyobb hátrányba került, 27 másodperccel volt lemaradva 12km-nél. 45 másodperccel Teichmannék mögött érkezett egy 12 fős csoport, amelyből időközben Angerer és Pankratov és a cseh Martin Koukal is kiszállt, úgy döntöttek, nem kínozzák magukat, és saját tempójukban fejezik be az etapot. Angerer egészen a 25. helyig esett vissza, már 2 percen kívüli különbséggel.

16km-nél Gaillard és Heikkinen utolérte az élcsoportot, amely így hatosra bővült, az amerikai Kershaw azonban nem bírta a tempójukat, és visszacsúszott a következő csoportba, amelyet 3 német vezetett: Tom Reichelt, Jens Fillbrich és René Sommerfeld révén ha lassan is, de biztosan közelítettek, már csak 37másodperccel voltak lemaradva, de egyre fogyatkoztak, a kazah Csebotkó volt a következő, aki nem bírta a németek iramát.

A 24 km-es ellenőrzőponthoz, azaz a táv kétharmadához érve az üldözők hátránya 40 másodpercre nőtt, és a kanadai színekben futó Ivan Babikov vezetésével igyekeztek újból csökkenteni a lemaradást. Az élen még mindig hatan haladtak, és Teichmann egyre többet diktálta a tempót. Neki köszönhetően 30km-nél továbbra is maradt a két csoport közötti 40 másodperces különbség.

32 km-nél Gaillard lendült elöl akcióba, de Teichmann reagált a támadásra, mögötte Northug pedig okosan, német ellenfele minden mozdulatát követve haladt.

2 és fél kilométerrel a cél előtt Hellner próbált megszökni, és Teichmannon kívül mindenki tartotta vele a lépést. A németek klasszisa lemorzsolódott, csakúgy, mint néhány száz méterrel később Gaillard és Heikkinen.

Hellner, Cologna és Northug maradt az élen. A svájci vezetésével értek a stadionba, ahol a célegyenesbe fordulva előbb Hellner indított, majd Northug is begyújtotta rakétáit, és olyan magabiztosan verte meg két ellenfelét, hogy az utolsó 10 méteren már azt is megengedhette magának, hogy hátrafelé tekintgessen, és figyelje, ahogy Cologna bejön mögötte másodikként. Ezzel a  norvégok klasszisa 3 szakasszal a vége előtt újra átvette az összetettben a vezetést a Touron.

A nők mezőnyében a svéd Charlotte Kalla, illetve a norvég Marit Björgen távolmaradása, illetve a finnek kétszeres Tour-győztese, Virpi Kuitunen visszalépése miatt igazából csak Aino-Kaisa Saarinen és Justyína Kowalczyk maradt a hosszútáv igazi klasszisai közül, az előzetes várakozások szerint a hátralévő szakaszokon kettejük csatájába nem nagyon szólhat bele más. Főleg hogy az oroszok itt is visszaléptették legjobbjukat, az ötödik helyen álló Natalja Korosztyelevát, de a németek világbajnoknője, Evi Sachenbacher is befejezte az idei Tourt.

Saarinen 25 másodperccel Kowalczyk előtt rajtolhatott, és 3 km-ig őrizte is előnyét az időközben üldöző hármassá bővülő Kowalczyk, Majdic, Follis csoporttal szemben. Ötödik helyen a norvégok legjobbja, Kristin Steira tempózott, szerencsétlenségére 1 perccel volt Majdicék mögött, és csaknem 1 perccel előzte meg a Marianna Longa veztte hatost, amelyet az olasz versenyzőn kívül a norvég Skofterud, az ukrán Sevcsenkó, a finn Roponen és 2 orosz, Szavjalova, illetve Szidkó alkotott

Saarinen nem sok értelmét látta hogy egymaga versenyezzen üldözői ellen, ezért bevárta őket, a táv feléhez érve már négyen alkották a közvetlen élmezőnyt. Mögöttük Steira szép lassan kezdett elfogyni, már csak fél percre voltak tőle Longáék.

4km volt hátra, amikor Petra Majdic gondolt egyet, és akcióba kezdett, csaknem 5 másodperccel el tudott szakadni a későn reagáló Kowalczyktól és Follistól, Saarinen viszont nem tudott újítani, és lemaradt.. A lengyel és az olasz sífutónő nagy nehezen utolérte a szlovén szökevényt, és be tudtak állni mögé.

Petra Majdic nagyon erősnek tűnt, az utolsó 2 és fél kilométeren ő diktálta az iramot, amely néha még Kowalczyknak is gondot okozott. Follis viszont végig a nyomvonalán haladt, csak a célegyenesre fordulva lépett ki onnan, és olyan hajrába kezdett, amelyre Majdicnak nem volt válasza. Megnyerte a szakaszt hatalmas örömet szerezve a hazai közönségnek, ezzel természetesen az összetettbeli vezetést is átvette. A 3mp-cet kapó Majdic mögött Kowlaczyk érkezett 4 másodperc hátránnyal, Saarinenre már 27-et vertek, az ötödik helyre sprintelő Longa pedig 2 perccel maradt el honfitársnője mögött.

Holnap Toblachban 5, illetve 10km-es klasszikus stílusú egyéni időfutamokat rendeznek. Az összetettben élen álló Follisnak és Northugnak egyaránt nehéz dolga lesz, ha meg akarják tartani helyezésüket.

 

SÍFUTÁS, TOUR DE SKI
Női 16 km (Cortina–Toblach)
1. Arianna Follis (olasz) 34:34.8
2. Petra Majdic (szlovén) 34:38.2
3. Justyna Kowalczyk (lengyel) 34:38.9
A Tour de Ski állása (még 3 verseny van hátra)
1. Arianna Follis 1:14:51.1
2. Petra Majdic 1:14:54.5
3. Justyna Kowalczyk 1:14:55.2

 

SÍFUTÁS, TOUR DE SKI
Férfi 35 km (szabadstílus)
1. Petter Northug (norvég) 1:25:38.0
2. Dario Cologna (svájci) 1:25:38.4
3. Marcus Hellner (svéd) 1:25:38.8
A Tour de Ski állása (még 3 verseny van hátra)
1. Petter Northug 2:17:28.2
2. Dario Cologna 2:17:28.6,
3. Marcus Hellner 2:17:29.0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik