profile

NEDELYKOV TAMÁS (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (közvetítés)

7 Cikk
Magyar válogatott
2003.02.09. 22:54

Taktikáznia kell a sérültnek

Gellei Imre ötpercenként faggatta munkatársait, hogy megérkeztek-e már a fradisták, az MTK-sok, mikor jönnek a zalaegerszegiek. Tény: a kapitány pályafutása során még sohasem volt olyan helyzetben, hogy jószerével azt sem tudta, hány felől érkeznek a játékosai.
Kosárlabda
2002.09.08. 21:57

A címvédésre készülődve

A japán szervezők tájékoztatója vezette fel a férfi kosárlabda-világbajnokság utolsó előtti, szombati játéknapját; 2006-ban ugyanis a szigetország lesz a házigazdája a sportág tizenötödik világgálájának. Tokió már a 2002-es rendezésre is pályázott, az 1997-es döntéshozatalkor azonban  Berlinnel együtt  alulmaradt az Indianapolisszal folytatott versengésben (az "indiánok városának ez már a második sikere volt, hiszen első lépésben az Egyesült Államokon belüli riválisait, Orlandót, Portlandet és Seattle-t kellett leköröznie).
Kosárlabda
2002.09.07. 22:47

A honatyák is szurkoltak

Úgy tűnik, Indianapolis nem hoz szerencsét az amerikai kosárlabda-válogatottnak. Másfél évtizeddel ezelőtt a Pánamerikai Játékok rendezője volt az Egyesült Államok tizenkettedik legnagyobb települése, s akkor a kosártorna fináléjában Brazília minden idők egyik legkiválóbb játékosa, Oscar Schmidt 46 pontjának is köszönhetően a Market Square Arenában legyőzte a házigazdák együttesét. Ennél is fájdalmasabb kudarc volt az amerikaiak számára a világbajnokság szerdai játéknapján Argentínától elszenvedett vereség.
Kosárlabda
2002.09.06. 21:35

Elbuktak az amerikaiak

Alighanem minden idők leghaloványabb NBA-kosarasok alkotta társulatát toborozták összen a hazai vb-n szégyenszemre kieső jenkik. Mentségükre legyen mondva, hogy a profiliga szupersztárjai, például Shaquille O'Neal, Kobe Bryant, Vince Carter vagy mondjuk Allen Iverson, ilyen-olyan kifogásokkal elzárkóztak attól, hogy kevesebb, mint két hónappal a 20022003-as NBA-évad nyitánya előtt még egy világbajnokságot is végigizzadjanak, Jason Kidd és Kevin Garnett pedig sérülés miatt dőlt ki a sorból.
Kosárlabda
2002.09.03. 21:50

Ajándék a játékvezetőktől

Két perc tizenhárom másodperc volt hátra az Egyesült ÁllamokOroszország összecsapás második negyedéből a férfi kosárlabda-világbajnokság hétfői játéknapján, amikor felhördült a Conseco Fieldhouse publikuma. No, nem volt olyan nagy a zaj, hogy szétvetette volna a 183 millió dolláros költséggel felépített, egy hónap híján három esztendeje átadott aréna falait, hiszen a lelátón szinte csak lézengtek a nézők. Mi tagadás, ez bizony kínos meglepetést jelentett, különösen annak a fényében, hogy a házigazdák előző, Kína elleni fellépésére a hivatalos adatok szerint 22 619 drukker volt kíváncsi.
Kosárlabda
2002.09.02. 21:49

Millerért aggódnak a hazaiak

Megvan az első áldozata a férfi kosárlabda-világbajnokságnak. A libanoni szövetség elnöke, Jean Hammam hivatalos közleményben jelentette be, hogy felmentették a szövetségi kapitányi tiszt alól John Neumant. A szakember számára tehát, aki játékosként két idényt is eltöltött a helyi Pacers együttesénél, váratlanul és fájdalmasan rövidre sikeredett a visszatérés Indianapolisba. Tény, az arab együttes valamennyi meccsét elbukta az első fordulóban, s eként a folytatásban csak a semmire sem jó 1216. helyért csatázhat.