NS-VÉLEMÉNY. Az épületnek az olimpiára kell készen lennie.

ALAPVONAL. A klubok – ha kicsik, ha nagyok – aligha gondolnak a futballra, mint művészetre, eredményvezéreltek, a profitra összpontosítanak, Natlacen alighanem jól sejti, hogy a többségük nem is érti valójában, miről szól a művészet, és éppen emiatt inkább az aktuális trendet követi, nem mozog a komfortzónán kívül, nehogy bevételtől essen el.

A logikátlan szovjet mintát semmi sem indokolta 1964-ben, de a rajt sikeres volt – a nézőknél.

ALAPVONAL. Visszatérve a kiindulóponthoz, Dárdai és Cifuentes gesztusát csak üdvözölhetem, áttörésnek nem tekinthetem. Pedig jó lenne, ha a bírók leereszkednének a játékosokhoz, edzőkhöz. Mert a futball a sport, nem a bíráskodás.

NS-VÉLEMÉNY. A más az üzlet, más a barátság minden­ható elve jegyében.

Az Aranycsapat szürke eminenciására emlékezünk.

ALAPVONAL. Tudom, korunk főként a látszatra adó illemszabályainkra fittyet hánytak az MTK-futballisták és Schön középpályás, de tart már ott az álszentség, hogy üdvözöljek minden emberi gesztust. Mert – és itt utasítok el egy másik bevett közhelyet – a futball is egyéni sport, csak éppen kell hozzá tizenegy ember.

Három meccs kellett az MTK-nak 1964-ben ahhoz, hogy bejusson a legjobb négy közé a KEK-ben.

Többet érdemelt volna Mező Ferenc 1956-ban, még úgy is, hogy a legnagyobb elismerést az akkor gyűlölt két világháború közötti időszakban szerezte.

1974 – Visszavonultatták, majd búcsúmeccsen magasztalták a három klasszist.

ALAPVONAL. Más idők jártak akkoriban a fotóriportereknél is. Hol volt még a digitális technika, spórolni kellett a filmmel, egyetlen képbe kellett sűríteni a történetet, láthatóvá tenni, ami a fotóst, mint például a ma 80 éves Rédei Ferencet gondolkodásra késztette. Egy-egy meccsen, versenyen el kellett kapnia a legjellemzőbb pillanatokat, amihez enyhén szólva sem ártott, ha ő maga is megfordult a pályákon, tudta, milyen helyzetből mi következhet.

VÉLEMÉNY. Mai eszemmel és tapasz­talataimmal gondoltam túl azt, ami még nincs is.

ALAPVONAL. A ma 70 esztendős Gerendás György anno az úszásról a vízilabdára váltott. Nem volt rossz csere, hiszen mindössze 35 élvonalbeli meccs volt a háta mögött, amikor Gyarmati Dezső beválogatta, és Montrealból (1976) olimpiai bajnokként tért haza. (…) Szenvedélyes edző, korábban még inkább az volt.

NS-VÉLEMÉNY. Miközben Milák Kristóf minden­képpen marad – Milák Kristóf.

Ünnepelt vereség volt 1924-ben az olimpiai bajnok Belgium elleni 0:1 Brüsszelben.

A kültelki pályákon is hangos volt a futballélet a két háború között.

ALAPVONAL. A soproni torna jóvoltából egyébként ki tudja, hányszor került elő az 1984-es kubai selejtező – bennem talán mindenkinél összehasonlíthatatlanul többször. Pályafutásom talán legkeserűbb emléke, s a legtanulságosabb is. Megtanulhattam, szembesülhettem vele, hogy a nagypolitika (van kicsi, ahol a hatalom diktál?) egy tollvonással semmivé teheti, amit az ember, esetünkben a sportolók felépítenek. Mert ugyebár hiába vívta ki Killik László csapata a Los Angeles-i részvételt, az esztelen bojkott jóvoltából nem utazhatott.

A világbajnokság előtt kérdőjelezték meg a szövetségi kapitány képességeit 1934-ben.

ALAPVONAL.Tudom, többnyire az eredmények elmaradása hozza nálunk a váltást, ám úgy vélem, az edző személyisége se lenne, lehetne mellékes. Mert nem mindig az a rossz szakember, akivel éppen nem megy a csapatnak. Ugyanakkor nem elvárható, hogy számon kérjem a klubokon, hogy nem figyelnek arra, van-e kisugárzása, erős karaktere az edzőnek, hiszen ezt a szerződtetésüknél se nagyon vizsgálják, ha figyelnek rá egyáltalán.

A Városi Színház gáláján és Szarvason is jobbak voltak az olasz vívók 1934-ben.