profile

B. A.

2129 Cikk
Kézilabda
2002.09.05. 21:50

Fáradtan is lelkesek

A névsorolvasás a hiányzók felsorolásával kezdődött a felnőtt női válogatott e heti kétnapos összetartásán, hiszen kisebb sérülése miatt nem lehetett ott a többiekkel két Cornexi-játékos, Németh Helga és Kulcsár Anita, a győri Mehlmann Ibolya, valamint a nemzeti együttes csapatkapitánya, a ferencvárosi Pádár Ildikó.
Kézilabda
2002.08.30. 21:44

A hollandok ellen a döntőért

A hibátlanul végigharcolt csoportmeccsek után érthető, hogy a magyar lányok remek hangulatban várják a kontinenstalálkozó sorsdöntő hétvégéjét. Az már kedden eldőlt, hogy a mieink végeznek az A-csoport élén, mindössze az volt a kérdés, hogy melyik válogatott lesz az elődöntőben az ellenfél.
Kézilabda
2002.08.28. 20:43

Közel vannak a dobogóhoz

Bár még egy forduló hátravan a női junior kontinenstalálkozó csoportmecscseiből a lényeges kérdések már eldőltek, a két csoport első helye elkelt. A szerdán szabadnapjukat töltő magyar lányok egyre jobb játékkal nyerték sorra meccseiket az A-jelű hatosban, s éppen a legfontosabb mérkőzésen, a svédek ellen nyújtották a legjobb teljesítményt. Kovács Péter tanítványai kedden 2920-ra verték az önbizalomtól duzzadó északiakat, s így bebiztosították csoportelsőségüket, míg a második hely sorsa a spanyolsvéd találkozón dől majd el.
Kézilabda
2002.08.25. 19:54

Kötelező gyakorlat előtt

Két mérkőzés, két győzelem a magyar női junior válogatott eddigi mérlege, így a vasárnapi szünnapon elkészített számvetés során nem volt oka bosszankodásra a magyar szakvezetésnek. Magabiztosan nyertek Kovács Péter tanítványai a spanyolok elleni nyitómecscsen (2216), majd szombaton Litvánia ellen (2513) is.
Kézilabda
2002.08.21. 21:33

Háromszor Norvégia ellen

A szövetség szerdán, Kiskunhalason tartotta elnökségi ülését, melynek középpontjában a felnőttválogatottak szerepeltek. Az elnökség jóváhagyta a dániai Európa bajnokságra (2002. december 615.) készülő női, valamint a portugáliai vb-re (2003. január 20február 2.) készülő férfiválogatott felkészülési programját, valamint Skaliczki László huszonegy tagú világbajnoki keretét.
Kézilabda
2002.08.20. 20:30

Nő a juniorok versenyláza: finnországi Eb-re készülnek

A nagyrészt együtt töltött nyár után egy kis hazai levegőt szívtak a finnországi junior Európa-bajnokságra készülő magyar női válogatott tagjai. Szakvezetőjük, Kovács Péter ugyanis egy hétre "visszaadta a játékosokat a kluboknak, s hétfőn találkoztak újra a lányok, hogy az elutazás előtti utolsó napokat Dömsödön töltsék.
Kosárlabda
2002.06.06. 21:51

Fodor kulcsszerepben

Küzdelmes harminc perc után paksi hengerrel zárult a férfibajnokság döntőjének első mérkőzése. Az alapszakaszban első helyen végzett Atomerőmű minimális előnnyel (57:53) kezdte a záró negyedet, ám ekkor jött egy 15:0-s roham, s a Körmend kapitulált. A hazai gárda 84:63-as sikerében főszerepet vállalt Fodor Gergely, aki a vasi kisvárosban nőtt fel, s a szezon elején került Paksra, az édesapja által felkészített együtteshez, ahol csapattársa lett öccse, Márton.

107

/

107