Most kell igazán a Hajrá, Vidi!

Szabados-blog | 2015.08.18. | 12:08

„Látod, Bekő? Még a Vasas is megveri a Videotont, b...meg!” Ezt kiabálta az egyik diósgyőri szurkoló Bekő Balázs felé a hétvégi DVTK–Debrecen...


Hirdetés

„Látod, Bekő? Még a Vasas is megveri a Videotont, b...meg!”

Ezt kiabálta az egyik diósgyőri szurkoló Bekő Balázs felé a hétvégi DVTK–Debrecen bajnokin, egyetlen mondatba sűrítve egyszerre két csapat, a Videoton és a Diósgyőr válságát.

Mindkettő megérne egy-egy hosszú elemzést, de én most csak a fehérváriakról írnék, mivel ők a magyar futball még így-úgy talpon lévő reprezentánsai az európai kupaporondon.

Fájt ezt kimondani magyar szurkolóként, de ha van csapat az Európa-liga playoffjában, amelyik nem érdemli meg a főtáblára kerülést, az a Videoton.

Azt is csupán a szerencsének és Paulo Sousának köszönhetik, hogy idáig eljutottak, de a rájátszás két mérkőzésén ez már nem lesz elég, ott már a pályán is mutatni kell valamit.

(Hogy hogyan jön ide Paulo Sousa? Ha ő nem juttatja be az El csoportkörébe a Vidit három évvel ezelőtt, akkor nem lett volna kiemelt a klub a Bajnokok Ligája-selejtezők második körének sorsolásán, és nem a félamatőr walesi TNS-t kapta volna, hanem, mondjuk, a Steauát, a Dinamo Zagrebet vagy a bolgár Ludogorecet, és akkor vélhetően már az első akadálynál elvérzett volna.)

A „mi lett volna, ha…” elmélkedéseknek persze soha nincsen sok értelme, de az egyértelmű, hogy a TNS és a BATE elleni teljesítmény méltatlan volt a tavalyi bajnokcsapathoz.

Most kapott még egy esélyt a sorstól a Videoton, hiszen a play-offra a lehetséges ellenfelek közül az egyik leggyengébbet kapta – persze Poznanban pontosan ugyanezt gondolják a fehérváriakról, mármint hogy a lehetséges ellenfelek közül ők a leggyengébbek. A párharc esélyese még így is egyértelműen a lengyel csapat, de az eddigiekhez képest mégis komoly lehetőség ez a Vidi számára. De még ha nem is érdemelnék meg a főtáblára jutást (hol van például ez a csapat a korábbi Európa-liga-csoportkörösöktől, a 2004-es Ferencvárostól, a 2010-es Debrecentől és persze a 2012-es Videotontól?!), ez nem jelenti természetesen azt, hogy ne szurkolnék nekik teljes szívemből – végre egyszer a magyar futball is átélhetne egy olyan sikert, amelyet talán nem érdemelt meg. Azt hiszem, nem kell magyarázni, mennyire fontos lenne a labdarúgásunknak ez a továbbjutás.

Hogyan jutott el idáig a bajnokcsapat?

Nem kívánok természetesen ítéletet hirdetni a „Ki kúrta el a tavalyi Videotont?” vitában, de azért jó pár értékes következtetéssel szolgál mindaz, amin a klub az elmúlt időszakban átment. Burcsa Győző (és az általa beprotezsált Bernard Casoni) távozását persze felfoghatjuk egyfajta válasznak is az idézőjelben feltett kérdésre, de a helyzet ennél azért egy picit összetettebb.

Egyet visszalépve az időben, Joan Carrillót amiatt érte kritika a klubvezetés részéről, hogy nem készítette fel a csapatot a nyári változásokra, nem építette be az új embereket. Bár akkor még komikusnak tűnhetett, hogy a bajnoki címet szerző mester „szakmai, erkölcsi és anyagi kárt okozott” (ahogyan Burcsa mondta), mostanra már egyértelműen láthatóak ezek a károk. A kérdés csak az lehet, hogy ki okozta.

Egyrészről a bajnoki cím nem lehet mindenre „mentség”: egy edzőnek sem lehet csak annyi a feladata és a felelőssége, hogy a soron következő bajnoki mérkőzést megnyerje. Főleg nem akkor, ha a klub játékosállományát évek óta kimondottan nem a hazai, hanem a nemzetközi szerepléshez igazítják. (Ahhoz persze előbb idehaza kell maradandót alkotni, hogy a nemzetközi szereplésig egyáltalán eljusson a csapat, és Carrillo ebben kétségkívül lényegesen jobb volt elődeinél, de ez csupán az egyik része a feladatnak.)

Másrészt azonban a vezetőség kötelessége is gondoskodni arról, hogy hosszú távon is működjön a szakmai munka, és ha még kifejezetten erre a feladatra kinevezett sportigazgató is dolgozik a csapat mellett, akkor főleg felvetődik a vezetői felelősség. Ebben az értelemben tehát Burcsa lemondása egyértelmű jelzés. Azt persze nem tudhatjuk, hogy tavaly milyen egyeztetések zajlottak a csapat idei évéről az akkori vezetőedző és a vezetőség között – ez alapján lehetne csak megállapítani ugyanis, hogy kinek mennyire róhatóak fel az igazolások (amelyek nem történtek meg, pedig kellettek volna, és amelyek megtörténtek, pedig nem kellettek volna), illetve ki a felelős a csapat folytonosságának megtöréséért.

A Videoton évek óta a sikerkör-stratégiát legtudatosabban követő klub idehaza, vagyis játékosállományának erősítése egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy a nemzetközi porondon sikert aratva növelje bevételeit. 2010-et követően nem két, hanem öt bajnoki címet (vagyis az összeset) kellett volna nyernie a játékoskerete alapján, ami szintén komoly kérdéseket vet fel, és amit végiggondolva a mostani bukdácsolás sokkal kevésbé meglepőnek tetszik.

Az előzőekhez hasonlóan azonban az is nehezen dönthető el kívülről, hogy e bukdácsolás közepette Bernard Casoni csupán a körülmények foglya volt-e, vagy önmaga is oka volt a válságnak – rövid ittléte alatt csupán az oldalvonal melletti heves gesztikulációiban hasonlított a már említett Paulo Sousához, akinek szintén bajnoki cím után kellett sikerre vezetnie a Videotont. Megint csak lehet egymásra mutogatni a vezetőséggel a jelenlegi játékosállomány minősége kapcsán, de a teljes felelősség mindenképpen közös.

Azt pedig már – úgy tűnik – nem érheti meg a francia edző, hogy az Európa-liga csoportkörébe jutásban is hasonlítson Sousára. A play-offig „eljuttatta” a csapatot, ez az út közel sem volt olyan dicsőséges, mint Sousának volt, az igazán nagy bravúrt pedig jelen állás szerint a beugró Pető Tamásnak és persze a tavalyi önmagukat nehezen találó játékosoknak kellene végrehajtaniuk.

Mi mást is mondhatnánk: Hajrá, Vidi!

Szabados-blog

Címkék

Friss kommentek

Blogarchívum

Elérhetőség

E-mail: szabadosblog@gmail.com