Merci, Monsieur Platini!

SZABADOS GÁBORSZABADOS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2015.09.07. 14:09
Ezt írtam Dárdai Pálról egy korábbi bejegyzésemben: „Gyakorlatilag csak neki (és persze az Eb létszámát 24-re felemelő Michel Platininek...) köszönhető, hogy nagyon régen nem látott reális esélyünk van kijutni egy világeseményre."

Abban az írásbancsupán ez a zárójeles félmondat említette meg az UEFA jelenlegi és a FIFA következő elnökét, Michel Platinit, pedig érdemes neki néhány külön sort szánni, hiszen a lassan mögöttünk hagyandó Eb-selejtezős napok ismét megmutatták, milyen mértékben hagyta rajta a kéznyomát Európa futballján.Abban az írásbancsupán ez a zárójeles félmondat említette meg az UEFA jelenlegi és a FIFA következő elnökét, Michel Platinit, pedig érdemes neki néhány külön sort szánni, hiszen a lassan mögöttünk hagyandó Eb-selejtezős napok ismét megmutatták, milyen mértékben hagyta rajta a kéznyomát Európa futballján.

Elég csak megnézni, mely országok jutottak eddig ki a kibővített kontinenstornára, és kik toporognak a kapuban, egyetlen lépésnyire tőle: Izland, Wales és Ausztria is ott van az eminensek között, holott előzetesen senki sem tippelte volna őket annak.

Ez egyértelműen a létszámemelés hatása – annak ellenére is, hogy a nevezettek csoportelsők, vagyis a korábbi kvalifikációs rendszerben is egyenes ágon juthattak volna ki az Eb-re.

Csakhogy a bővítés nem csupán mennyiségi, hanem minőségi változást is hozott: a „kicsik" hihetetlenül motiváltak lettek, feltüzelte őket a nagy lehetőség, a „nagyok" viszont éppen fordítva, demotiválttá váltak, képtelenek voltak felpörögni a meccsekre, amikor látszik, hogy különösebb megerőltetés nélkül is biztosíthatják helyüket a jövő évi franciaországi tornán.

A németek és a spanyolok megúszták a tavalyi, lengyelek és a szlovákok elleni történelmi vereségeket (és a hétvégén vissza is vágtak ezekért), a hollandoknak viszont a '92–93-as magyar válogatott másolásával, az Izland elleni oda-vissza zakóval komoly bajba kerültek, már azért is kapaszkodniuk kell, hogy pótselejtezőt játszhassanak – mondjuk – velünk.

Na igen, nekünk is azért lenne jó az első két helyen végeznünk, hogy elkerüljük azokat a csoportmeccseken botladozó erős csapatokat (mint mondjuk Hollandiát, Oroszországot vagy Bosznia-Hercegovinát), amelyek a pótselejtezőt vélhetően már véresen komolyan fogják venni...

A mi csoportunkban sajnos egyelőre Észak-Írország játssza a feltörekvő kicsi szerepét – pedig azzal a kettős „ajándékkal", hogy egyrészt az UEFA a második kalapba sorolt minket, másrészt az első kalapos görögök összeomlottak, kiváló esélyt kaptunk az első két hely elérésére. (Megint csak a '92–93-as válogatott jut eszembe: akkor óriási esélyt kaptunk a vb-kvalifikációra azzal, hogy a csoportunkba sorsolt Jugoszláviát kizárták a selejtezőkről, de jött az Izland elleni oda-vissza zakó...) Nagyon-nagyon remélem, hogy a mai esti meccsen az északírek legyőzésével mi is fellépünk a többiek mellé, és nem azon kell majd utólag szomorkodnunk, hogy Dárdai nem tudott annyi pontot szerezni a válogatottal, hogy pótolja az elődje és az utóda által elhullajtottakat...

Platini reformjai mindenesetre nemcsak az Európa-bajnokságra való kijutásban nyújtanak esélyt a kisebb országoknak, hanem a rendezésben is, hiszen 2020-ban már Magyarország, Azerbajdzsán, Románia is házigazda lehet. Sőt a kvalifikációs támogatás a klubsorozatokban is él: a BL-ben a bajnoki ág létrehozása segítette a főtáblára korábban a Debrecent, vagy éppen idén a nemrég emlegetett kazah Asztanát.

A kisebb országok nyilván örülnek annak, ha több esélyhez jutnak, és ezt Platini számításai szerint természetesen a szavazataikkal is jelzik az aktuális UEFA-tisztújításokon, vagyis a recept teljesen ugyanaz, ahogy a FIFA élén Joao Havelange és Sepp Blatter megnyerte magának az afrikai és ázsiai országok voksait – ugyanígy „húzza be" Platini a kisebb európaiakat.

Az már más kérdés persze, hogy mindez úgy egyébként jó-e. Az Eb színvonala nyilvánvalóan csökkenni fog a bővítéssel, mint ahogy a BL csoportköre is sokkal érdektelenebbé vált a módosítások óta. Nyilván megvolt ugyanis a bajnoki reform ára: a topbajnokságok csapatainak is könnyebbé vált a főtáblára jutás, hiszen a legjobb ligák a 2 2 (2 automatikus hely 2 selejtezős hely) helyett 3 1-et kaptak, megúszva egy-egy kényelmetlen augusztusi erőpróbát. A BL mezőnye viszont így még jobban kettészakadt, lefutottá téve a csoportkört – és a 24 csapatos Eb-n is majd az egyenes kieséses rendszerben, a legjobb 16 között fog kezdődni az igazi verseny, ahogy az a Bajnokok Ligájában már évek óta megszokott.

És ha már fentebb megelőlegeztem Platini FIFA-elnökségét (amelyre a fogadóirodák is csak 1,25-ös szorzót adnak), akkor természetesen várható, hogy a francia ezt az utat járja majd a világszövetség élén is. Már jóval a legutóbbi választások előtt is bedobta a 40 csapatos világbajnokság ötletét, és nem lennék meglepve, ha ez újra előkerülne.

De ne szaladjunk ennyire előre, főleg azért, mert ma este a magyar válogatott ismét megragadhatja a Platini-reformok által feléje nyújtott kezet (hogy egy kellemes kis képzavarral éljek).

Ma este eldől, hogy mi lesz a sorsunk a csoportban: versenyben maradunk a közvetlen kvalifikációt nyújtó első két helyért, vagy marad nekünk a harmadik pozíció, és talán még azért is küzdenünk kell a finnekkel – és szurkolhatunk, hogy ne kelljen pótselejtezőt játszanunk, vagy ha igen, akkor ott ne egy eddig csetlő-botló nagyágyúba botoljunk... Nagyon kellene hát a győzelem!

Hajrá, magyarok!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik