Spurs - Saints

2367391 23673912367391 2367391
Vágólapra másolva!
2014.10.05. 06:10
A Pochettino-derby. Két olyan csapat feszül ma egymásnak, amelyek a Pochettino-kúra más-más stádiumában vannak. A mieink még épp csak elkezdték...

A Pochettino-derby. Két olyan csapat feszül ma egymásnak, amelyek a Pochettino-kúra más-más stádiumában vannak. A mieink még épp csak elkezdték magukévá tenni az argentin stílusát - a jelek szerint amúgy baromi lassan tanulnak a srácok -, a Soton játékosai pedig már tavaly is kenték-vágták ezt az egész lendületes letámadósdit. Schneiderlinék ennek tetejébe megkapták még a híres Koe-Man Security-t is, hogy tökélyre hangolják a védőmunkájukat. Meg is lett a gyümölcse, hiszen elsősorban annak köszönhetik a csodás szezonkezdetet, hogy a már Pochettinóval is olajozottan működő támadójáték mellé idén eddig övék a bajnokság messze legjobb védelme is (Lovren, Shaw és Chambers nélkül!). Mindössze négy gólt kaptak eddig, amiben azért annak is nagy szerepe van, hogy megszabadultak a mindig másnaposnak tűnő Boructól. (A teljesen átlagos lengyel kapusok állandó jelenléte a PL-ben az egyik soha meg nem nyitott X-akta témája.)A Pochettino-derby. Két olyan csapat feszül ma egymásnak, amelyek a Pochettino-kúra más-más stádiumában vannak. A mieink még épp csak elkezdték magukévá tenni az argentin stílusát - a jelek szerint amúgy baromi lassan tanulnak a srácok -, a Soton játékosai pedig már tavaly is kenték-vágták ezt az egész lendületes letámadósdit. Schneiderlinék ennek tetejébe megkapták még a híres Koe-Man Security-t is, hogy tökélyre hangolják a védőmunkájukat. Meg is lett a gyümölcse, hiszen elsősorban annak köszönhetik a csodás szezonkezdetet, hogy a már Pochettinóval is olajozottan működő támadójáték mellé idén eddig övék a bajnokság messze legjobb védelme is (Lovren, Shaw és Chambers nélkül!). Mindössze négy gólt kaptak eddig, amiben azért annak is nagy szerepe van, hogy megszabadultak a mindig másnaposnak tűnő Boructól. (A teljesen átlagos lengyel kapusok állandó jelenléte a PL-ben az egyik soha meg nem nyitott X-akta témája.)

CSAPATHÍREK

Walker az egyetlen sérültünk, rajta kívül Rose és Dembélé játéka kérdéses, de valószínűleg ők is rendbe jönnek majd. Chiriches azt hiszem jó időre kijátszotta magát a kezdőből a csütörtöki ámokfutásával. Nagyon sajnáltam Faziót a törökök ellen, amiért egy szabotőr volt a párja a védelem közepén. Ben Davies sem állt a helyzet magaslatán, mert akkor fűzte át a török jobbszellő, amikor csak akarta. Sosem láttam még ennyire lassúnak a wales-it. De bőven túl korai még ítéletet mondani róla, bízom benne. Meg aztán az egy szem Lloris-t leszámítva az egész banda eléggé hamisan muzsikált, nem voltunk elég agresszívek, úgy játszottunk, mintha idegenben lennénk, és be kell vallani, hogy nemcsak több helyzete volt az isztambuliaknak, de inkább ők játszották a focit. Lehangoló volt látni, akkor is ha az Arse elleni kezdőből csak Lloris volt pályán az elejétől. A Beşiktaş jó csapat, de nem szabadna lefociznia bennünket a Lane-en. No, de vissza a várható kezdőhöz.

Lloris

Naughton/Dier - Kaboul - Vertonghen - Rose/Naughton

Capoue - Dembélé/Paulinho/Mason?

Lamela - Eriksen - Chadli/Lennon

Adebayor.

Csütörtökön Paulinhónak alig volt értékelhető megmozdulása - lecserélése előtt lőhetett volna gólt, ha Soldado megindulása után Townsend lövés helyett középre passzolt volna. De a brazilt most mégsem tudom igazán szidni, mert balszélsőként kezdte a meccset, aztán jobbszélsőként folytatta... ami első ránézésre úgy néz ki, mint amikor egy argentin főnök szívatja a brazil alkalmazottját...

Lloris magasan a meccs embere volt a törökök ellen. A csapattársai előzékenyen mindent elkövettek, hogy lehessenek bravúrjai, ő pedig mindent kifogott. Vlad Ba tizije sajnos rajta is kifogott.

A Beşiktaş ellen volt néhány mezőnyjátékos, akinek a teljesítménye azért majdnem súrolta az elfogadható szintet. Bentaleb egy pillanatra sem állt meg, tőle látom azt, hogy leginkább próbálja követni Pochettino letámadást erőltető modelljét. Kane gyakran próbálkozott, a gólja pedig tökéletes volt a maga erőteljes egyszerűségében. Fazio pedig minden egyes fejpárbaját megnyerte, ha jól emlékszem. Nagy hasznunkra lesz még ez a colos nyikhaj.

SOTON

Mai ellenfelünk a jelek szerint ügyesen építkezik tovább a jelenlegi edzőnk által felhúzott alapokon. A labdatartásra kicsit kevesebb hangsúlyt fektetnek a Koemanok, de nagyjából megegyezik mind a passzhatékonyság, mind a kapura lövési kísérletek száma a tavalyival. Óriási formában vannak, a legutóbbi hat tétmeccsüket megnyerték (2 kupa 4 bajnoki). A 2013-14-es szezont is hasonlóan kezdték, akkor az első nyolc bajnokijukból ötöt megnyertek, most hatból négynél tartanak. Mi ugye legutóbb augusztusban nyertünk bajnokit - de kupameccsen is csak a Nottingham-et tudtuk megverni, Belgrádban és legutóbb a Lane-en csak ikszre futotta.

A Soton új csatára, Graziano Pelle igazi Buzgó Mócsing - az egész bajnokságban ő próbálkozott leggyakrabban lövéssel, és a PL góllövőlistájának harmadik helyén áll, a olyan ászokkal, mint Sergio Agüero és Nacer Chadli... Pelle mellett új szerzemény a csatársorban az életünket már párszor megkeserítő Shane Long is.

Pelle itt épp a 'Castle ellen boldog.

A Szenteknek is megvan a maguk magyar felmenőkkel rendelkező román válogatott középhátvédje Florin Gardoș személyében. A Szatmárnémetiben született srác igazi óriás a maga 194 centijével, augusztusban érkezett Lovren pótlására a Steauából, ahol Chiricheș helyét vette át a kezdőben. Eddig csak két bajnokin lépett pályára a PL-ben, de Yoshida sérülésével ma szerephez juthat. Fontos új arc még a védelemben Alderweireld és a Chelsea-től kölcsönben érkezett (a 2012-es BL-döntőn kezdő) Bertrand. Na meg persze a talán legfontosabb új ember: Frazier Forster a kapuban. A melákléptű polákot váltó, a Celtic-től vásárolt angol kapus minőségi váltást jelent.

SOTON-NOSZTALGIA

Egy Southampton összecsapáshoz köthető az a Spurs történetének egyik legmisztikusabb eseménye: Ronny Rosenthal mesterhármasa az 1995-ös FA-kupa kiírás ötödik fordulójának újrajátszott meccsén. 2-0-ra égtünk a St. Mary's-ben, amikor az akkorra már eléggé kiégett Rocket Ronny-t becserélte Francis, és a mindezidáig utolsó echte yiddó Yiddo három, egyenként is szépségdíjas bombával segítette hozzá a Klubot a 6-2-es győzelemhez. Akkor se értette senki, azóta sincs rá magyarázat. Tizenkilenc év távlatából is érdemes végignézni érte ezt az összefoglalót:

A Rosenthal-show 3:40 után kezdődik.

A legutóbbi feljutásuk óta nagyon kedves ellenfelünk a Southampton - négy meccs, négy győzelem a mérlegünk. Igaz ugyan, hogy mindig csak egy góllal tudtunk föléjük kerekedni, de a lényeg a három pont. Két éve Bale nyerte meg nekünk a meccseket, aztán tavaly Adebayor és Eriksen is duplázni tudott télen, illetve tavasszal.

Ez se rossz, de azért a Soton elleni gólok királya még mindig Rosenthal.

MILESZ?

Most már tényleg muszáj lenne nyernünk, basszameg. Augusztus óta nem szereztünk három pontot a bajnokságban és négy pontra vagyunk a kieső helyektől. Oké, hogy az utolsó BL-hely is csak három pontnyira van, de azért érezzük már át a súlyosságát annak, hogy a WBA, a West Ham, a Palace és a Stoke is előzhet minket egy győzelemmel. A Leicester és a Hull pedig momentán előttünk is vannak. Korai még a tabellát nézni, de nem tudok neki ellenállni. Meg szerintem a játékosaink sem. És ha ránéznek, akkor kurvára depisek lesznek, az tuti. Sok szó esik arról, hogy mennyire szuper az öltözői hangulat - no, ha sokáig tart a mostani formánk, akkor garantálom, hogy gyorsan meg fog savanyodni a hangulat. Nem tartom ideálisnak, hogy átlagban tíz cserét hajtunk végre a bajnokik és az EL-meccsek között - kellene átfedésnek lennie, mert könnyen elkönyvelhetik egyes játékosok, hogy nekik befellegzett, ami pedig erősen odabaszhat egyet a motivációjuknak. (Tudom, hogy nem szabadna, hogy így legyen, de hát végtére is primadonnákról beszélünk.)

Gondolkozz, Mauricio, gondolkozz!!!

Csak az a gond, hogy a Soton nagyon masszív. Schneiderlin személyében úgy tűnik a legfontosabb láncszemet tudták megtartani. Emellett nagyon jól pótolták a távozókat. A csapat játéka nem gyengült tavaly óta, és idén is bivalyul kezdik a szezont. Pelle személyében atletikus, erős, agresszív centerük van - Long pedig akkor tud nagyon hasznos lenni, ha kontrázni kell. Ward-Prowse a pontrúgások hercege Wanyama pedig még mindig úgy uralja a középpályát, mint bölény a prérit. Mindazonáltal ezt most tényleg kötelező behúznunk. Nem tudom, hogy fogjuk csinálni, de bátrabb játék kell hozzá az biztos. Az Arse és a Beşiktaş ellen roppant dühítő volt, hogy mennyire lustán és/vagy meggyőződés nélkül építgettük a támadásainkat. A kontrákat is csak ímmel-ámmal vittük. Mindegy valamit ki kell találni, és elvileg Pochettino a mai ellenfelünket ismeri mind közül a legjobban. Persze ez fordítva is igaz... a legtöbb vendégjátékos minden bizonnyal tudni véli, hogy milyen utasításokat kapnak a mieink az argentintól.

COME ON YOU SPUUUURRRRSSSS!!!!!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik