Folytatódik az előszezon...: Toon-Spurs

Vágólapra másolva!
2012.08.18. 06:08
Levy apánk úgy tűnik idén is beáldozza az augusztust a kedvező átigazolási ügyletek érdekében. Pedig olyan szépen indult a nyár: Gylfi és...

Levy apánk úgy tűnik idén is beáldozza az augusztust a kedvező átigazolási ügyletek érdekében. Pedig olyan szépen indult a nyár: Gylfi és Vertonghen megérkezett, Bale hosszabbított, Adebayor kacsintgatott, Modric pedig úgy tűnt jó áron megy a Realba, és még marad időnk kitalálni, hogy mihez kezdjünk nélküle. Erre jó hónapja nem történik semmi. Elnökünknek nyilván megvan rá az oka, hogy a 38 fordulós bajnokságban három meccsnyi fórt adjon a mezőnynek. Például a Modric-ügyben ildomos lenne a 30 és 40 millió font közötti végösszeget minél feljebb tornázni. Meg persze Adebayor permanensítésénél is fontos, hogy a lehető legkedvezőbb feltételeket csikarjuk ki a City-ből. (És azt is jól tudjuk, hogy mindig [legalább] kettőn áll a vásár, és ha csak Levy-n múlna már rég Leandro és Llorente cicázna Adéval AVB edzésein.) Node ettől még tény, hogy itt a szezon első bajnokija, és nekünk mindössze egy szál Defoe-nk lóg a spájzban. Ínséges idők, mondhatni nincs kész a csapatunk a nyitányra. Ezért úgy érzem - sajnos - van egy csipetnyi valóságmorzsa a poszt címében.Levy apánk úgy tűnik idén is beáldozza az augusztust a kedvező átigazolási ügyletek érdekében. Pedig olyan szépen indult a nyár: Gylfi és Vertonghen megérkezett, Bale hosszabbított, Adebayor kacsintgatott, Modric pedig úgy tűnt jó áron megy a Realba, és még marad időnk kitalálni, hogy mihez kezdjünk nélküle. Erre jó hónapja nem történik semmi. Elnökünknek nyilván megvan rá az oka, hogy a 38 fordulós bajnokságban három meccsnyi fórt adjon a mezőnynek. Például a Modric-ügyben ildomos lenne a 30 és 40 millió font közötti végösszeget minél feljebb tornázni. Meg persze Adebayor permanensítésénél is fontos, hogy a lehető legkedvezőbb feltételeket csikarjuk ki a City-ből. (És azt is jól tudjuk, hogy mindig [legalább] kettőn áll a vásár, és ha csak Levy-n múlna már rég Leandro és Llorente cicázna Adéval AVB edzésein.) Node ettől még tény, hogy itt a szezon első bajnokija, és nekünk mindössze egy szál Defoe-nk lóg a spájzban. Ínséges idők, mondhatni nincs kész a csapatunk a nyitányra. Ezért úgy érzem - sajnos - van egy csipetnyi valóságmorzsa a poszt címében.

CSAPATHÍREK

Nem lesz egyszerű AVB számára a PL-be való visszatérés. De legalább sérülések nem tizedelik a keretet, bár Parker hiánya könnyen megbosszulhatja magát. Rajta kívül csak a kisebb nyavalyával baljódó Gomest, illetve a fél lábbal már házon kívül flamencózó Modric-ot leszünk kénytelenek mellőzni. A védelmünk elvileg egész pofásan néz ki. A középpályán ugyan lehetnek gondok, de elől a válogatott gól által tüzelt Defoe kényszerű szerepeltetése még akár jól is elsülhet. Alighanem két újoncot is avatunk majd ma: meglepő lenne, ha Vertonghen nem lenne pályán a kezdőrúgásnál, illetve az is sanszos, hogy Gylfi szerepet kap majd valamikor. Ha másképp nem akkor Rafának vagy Sandro párjának a cseréjeként mindenképpen számíthatunk a játékára. Ha AVB ragaszkodik a 4-2-3-1-hez, akkor valami ehhez hasonlóra számíthatunk:

Friedel

Walker - Kaboul - Vertonghen - Benny

Sandro - Livermore/Jenas/Hudd

Lennon - vdV - Bale

Defoe.

Nem is néz ki olyan rosszul ez a tizenegy! És még ott van Gylfi is a padon, ha kell egy kis extra. Persze azért ne szaladjon el velünk a ló: a Newcastle otthonában kezdeni a szezont nagyon kemény erőpróba. Az összes angol stadion közül a St. James' Park az egyik leghangulatosabb és leghangosabb. Emellett a 'Castle tavaly is nagyon jól kezdte a szezont, míg mi szokás szerint beragadtunk.

Ami mégis némi optimizmusra adhat okot az a 'Castle potenciális sérültlistája. Legpechesebb esetben legjobb focistáik közül négyet is pihentetniük kell a tyneside-iaknak. Demba Ba, Cissé, Cabaye és Ben Arfa is kisebb sérüléssel bajlódik ugyanis. Bemutatkozhat viszont a Toon eddigi egyetlen nyári igazolása, Vurnon Anita. Sorsszerű módon az Ajax-tól érkező játékos éppen volt csapatkapitánya ellen húzhatja magára először a vonalkódos mezt. Anita szélsőhátvéd, illetve védekező középpályás poszton érzi leginkább otthon magát, szóval nincs átfedés a (potenciálisan) sérült négyes szerepköreivel, ám szerintem valahogy talál majd neki helyet Pardew.

RÉGEN VOLT MÁR...

...bizony régen. Mármint, hogy három ponttal távoztunk a St. James' Park-ból. 2004 után jó lenne újra ünnepelni, de a körülmények miatt már a döntetlennel is kifejezetten elégedett lennék. Tavaly ősszel bombaformában érkeztünk az akkor még veretlen 'Castle otthonába, és kétszer is megszereztük ugyan a vezetést, ám a házigazdák mindkétszer válaszolni tudtak. (Másodszor ráadásul egy csodaszép ballábas Ameobi találattal...) Tavasszal középső középpályások nélkül jött a Lane-re Pardew csapata, és olyan maflást kapott mint a huzat - persze hangsúlyozni kell, hogy sem Tioté, sem Cabaye nem játszhatott azon a meccsen.

MIRE MEGYÜNK?

Hmmm... a Spurs-szurkolók szokásos szezon eleji pesszimizmusa most könnyen racionalizálható. Defoe-n kívül nincs PL-tapasztalattal rendelkező csatár a keretünkben: Cameron Lancaster kapott 10 percet, ha igaz, talán éppen a 'Castle ellen tavasszal, de sem Kane sem Coulibaly nem ízlelhette még meg a bajnoki meccsek atmoszféráját a pályán belülről. A középpályán nincs Parker és nincs Modric, akik a dicsőséges őszi menetelésünk idején kirobbanthatatlan párost alkottak. Mondjuk én szemény szerint hatalmas Sandro-fan vagyok, ám valaki kell majd mellé aki mind a Parker, mind a Modric által képviselt erényekből fel tud mutatni ezt-azt. Én Huddlestone-t választanám, ám ennyi kihagyás után hatalmas kockázat lenne kezdetni (és kontraproduktív lehetne mind a csapat, mind a játékos szempontjából). Jenas és Livermore pedig nagyjából ugyanazt a langyos biztonsági focit tudják nyújtani, köztük a hosszabb perspektíva dönthet Jake javára. (Bár Jenas szembeötlően sok lehetőséget kapott a barátságos meccseken.) Bale és Lennon rendben vannak a két szélen (csak maradjanak is ott), Rafa pedig elvileg a megszokott szabadságfokkal improvizálhat a támadószekció szívében. Pardew alighanem Tioté-t állítja majd rá, amiben bőven benne van, hogy Rafa kedvetlenül lebattyog a pályáról a 60. percben, hogy átadja a helyét Gylfinek. A PL egyik legjobb bulldogja az elefántcsontparti. A védelmünk miatt elvileg nem kellene aggódnunk, ám mégiscsak újoncot avatunk: akármennyire is klasszis és vérprofi Vertonghen azért nagy durranás lesz neki az első angol bajnoki, ráadásul a Geordie barbárok szolgáltatják majd az első idegenbeli élményt...

Érdekes lesz ez a meccs a semleges fociszeretőt számára is. AVB első tétmeccse a Spurs vezéreként, ráadásul ez a meccs kifejezetten kemény próbatétel lenne még egy véglegesen összerakott kerettel is, nemhogy így. Látjuk majd a híres-hírhedt high-line-t? Aggresszívebbek leszünk idegenben mint láthattuk azt az 'Arry-érában? Bale ugyanolyan szertelenül kalandozik majd mint tavaly tavasszal tette, vagy visszatér ahhoz amihez legjobban ért? Árgus szemek figyelik majd a csapatot és edzőnket. Senkinek se legyen kétsége: az újságíróknak már be van tárazva az előre megírt narratíva - akár győzünk, akár elbukunk meglesz a gondosan megírt, AVB érdemeit kisebbítő vagy felelősségét hangsúlyozó magyarázat. Nem népszerű a srác, na.

TIPPELDE

Mark Lawrenson 1-1-et vár, a goal.com vajákosai szintén ezt az eremdményt tartják a legvalószínűbbnek. Ahogy már mondtam ki is egyeznék egy iksszel, ám valami miatt az az érzésem, hogy a józan ész szabályaival szemben győztesen vonulunk majd le a pályáról ezzel a még csak alakulóban lévő csapattal. (Csak nehogy ebből azt a következtetést vonja majd le Levy, hogy semmi gond nincs a kerettel...) A forduló szolíd meglepetését szolgáltatva 2-1-re hozzuk a meccset. Bemutatkozó gól Vertonghentől (Rafa szögletét felhőzi majd be), illetve az utolsó percben, amikor 1-1-es állásnál a Toon Army megpróbálja belehajszolni az övéit a győzelembe, Defoe befejez egy gyors kontrát (assziszt Bale-től). Katarzis, hitetlenkedés, majd vasárnap bejelentjük Adebayor érkezését. (Vagy kapunk egy sima hármast, és augusztus 31-ig nyomát sem látjuk új igazolásnak...)

COME ON YOU SPUUUURRRRRRSSSSSS!!!!!!!!!

PS-gratula: Kyle Naughton új szerződést kapott a Klubtól! Immár 2016-ig köti a megállapodás a Tottenham-hez a druszájához hasonlóan tehetséges fiatal angol szélsővédőt. Innen is köszönjük a vezetőségnek!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik