Na, vajon kire gondolt Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj 70 köre alatt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 12:53
null
Lewis Hamilton próbált felhőtlenül örülni a szép herendi porcelán vázának (Fotó: Action Images)
A tikkasztó hőségben nagyszerű győzelmet arató angol pilóta fejében természetesen a vele szakító egykori kedvese járt.

Az jól látható, hogy Lewis Hamilton, a Formula–1 2008-as idényének világbajnoka nem igazán emlékeztet régi önmagára. Konkrétan maga alatt van, bús ábrázattal sétálgat a paddockban és még a sikerek sem igen dobják föl. A hétvégi Magyar Nagydíjon sok-sok kellemetlenség után végre kijött neki a lépés: remek versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt és állhatott föl a dobogó tetejére.

A Sky Sportsnak adott futam utáni interjúban aztán kiderült, hogy a jó Lewis nem azért szomorú, mert nem igazán muzsikál jól alatta a Mercedes (csak négyszer állhatott idén dobogóra, és a vasárnapi volt az első idei futamgyőzelme). A bánat oka nem szakmai, hanem szerelmi. Úgy ám...

„Lewis, a verseny előtti eseményen nagyon magad alatt voltál, pesszimistán nyilatkoztál az esélyeidről, de végül hihetetlen győzelmet arattál. Hallhattuk, amint azt mondtad, hogy ez volt pályafutásod egyik legfontosabb győzelme" - idézte fel a hétvégén történteket a brit televíziós adó munkatársa.

Lewis Hamilton kiönti a szívét:

„Győzni mindig nagyszerű érzés természetesen – felelte Hamilton. – Telefonon beszéltem édesanyámmal, akitől nagyon sok támogatást kaptam ezen a hétvégén. És édesapám is felhívott, akivel nagyon sokat beszélgettem a múlt héten. Ő is nagyon sokat segített, és próbálta ébren tartani bennem a tüzet."

„Az elmúlt hetek mélyrepülése után érkeztünk meg ide, úgyhogy egyáltalán nem számítottam a győzelemre. Elrajtoltunk, ott voltam elől, és ott is tudtam maradni. Tudtunk figyelni a gumikra, és a kerékcserék után is egyre jobb és jobb lettem. Nagyszerű érzés volt. Büszke vagyok az egész csapatra, és hálás vagyok az elvégzett kemény munkáért. És persze Ross Brawnnak is, aki lehetőséget adott, hogy tagja legyek ennek a csapatnak."

Néha azért már majdnem sikerült... (Fotó: Action Images)
Néha azért már majdnem sikerült... (Fotó: Action Images)

Eddig a szokásos, de most jön a lényeg: Lewis kitárja szívét a nagyvilág előtt.

„Azt hiszem... a gondolataim az egész verseny során egy valakin jártak, aki nagyon különleges számomra, és neki szeretném ajánlani ezt a győzelmet."

„Ez a hölgy nem más, mint Nicole, ugye?"

A válasz egyértelmű: Hamilton egy félszeg mosoly kíséretében egy apró bólintással jelezte, hogy igen, a szép popsztárról van szó, akivel egyszer már szakítottak, aztán újra összejöttek, de aztán június utolsó napjaiban újra szétváltak útjaik.

„Az egyik ok, amiért sok szurkoló annyira szeret téged, hogy az overálod fölött hordod a szívedet, és nem félsz kimutatni az érzéseidet. Gondolod, hogy ennek is köze lehet a versenyeken elért eredményeidhez?"

Ez hiányzik annyira Hamiltonnak... (Fotó: Action Images)
Ez hiányzik annyira Hamiltonnak... (Fotó: Action Images)

„Igen. Az utóbbi idők voltak életem talán legkeményebb hónapjai. Menni a versenyekre, miközben aggódtak értem, és próbálták ébren tartani bennem a versenyszellemet és a koncentrációt – de összességében ez nem volt igazán hatással az eredményeimre. Most nagyon jól vezettem, és nagyon boldog vagyok, hogy az utóbbi hetekben nagyon jól teljesítettem az időmérőkön (ez sorozatban három pole pozíciót jelent – a szerk.)... de azért ez mégsem ugyanaz az érzés... pár éve voltunk itt együtt, talán még győztem is akkor. Ez nagyon szép emlék."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik