Meztelen oxfordi sportolók a 2014-es naptáron - képgaléria

Vágólapra másolva!
2013.09.07. 17:39
null
<a href="javascript:void()" onclick="initializeNGallery('Oxford_University')">A lacrosse-os lányok is fotogének (forrás: Daily Mail) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE.</a><br />
A híres-neves Oxfordi Egyetemen gondoltak egy merészet a sportolók, és rengeteg férfi és nő bevonásával meztelen naptárat adtak ki.

A 70 élsportoló a Blues Charity Naked Calendar 2014, azaz a Jótékonysági meztelen naptár sikeréért állt csatasorba, és szépen megtervezett képeken anyaszült meztelenül mutatkoztak. Igaz, az „illetlen" helyeket megfelelő módon eltakarták. Hol egy sisak, hol egy ütő, hol egy cipő, de valami mindig „közbelépett".

A képeket az egyetemisták készítették, és a naptár már kapható is. A 10 fontos árból segélyszervezeteket támogatnak. Az egyik egy élelmiszerbank, két másik pedig oktatási célból jött létre.

A naptárban a sportolók így vallanak: „Alul semmi! – A naptár minden szereplője egyetem klubjában sportol, ugyanakkor mindegyik egyetemista. Idejüket és segítségüket ajánlották fel, hogy pénzt szerezzenek ezekre a remek kezdeményezésekre."

A képek önmagukért beszélnek. A nálunk kevéssé ismert sportok mellett alapsportágak képviselői is pózolnak a fényképezőgép lencséje előtt. Nézzék meg önök is a képgalériánkat, és ha otthonra is szeretnének, rendeljenek egyet!

A meztelen naptár borítója (forrás: Daily Mail)
A meztelen naptár borítója (forrás: Daily Mail)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik