Kate Upton csak egy a sok csaj közül az ördög játszmájában - videó

Vágólapra másolva!
2013.02.02. 12:00
null
Kate Upton és a megvesztegethetetlen Sebastian Beacon (Fotó: Mercedes-Benz USA)
Négy nappal a Super Bowl előtt az esemény úgymond házigazdája, a Mercedes-Benz USA bemutatta a nagy mérkőzésre készített reklámját. Persze ott domborít Kate is, de a főszereplő egy fiatal angol színész, és a mindig fantasztikus Willem Dafoe. Na, meg a Mercedes-Benz CLA, amit kizárólag Kecskeméten gyártanak!

A hirdetést a manhattani Ainsworth Parkba meghívott vendégek láthatták először, a Mercedes-Benz USA pedig a mai napon végre közkinccsé tette a vasárnapi (február 3.) Super Bowl félidejében majdan világszerte látható kisfilmet. Ilyenkor illik egy ekkora cégnek kitennie magáért, pláne, ha házigazdaként látja vendégül a Vince Lombardi-trófeáért megküzdő csapatokat. A Baltimore Ravens és a San Francisco 49ers ugyanis a New Orleans-i Mercedes-Benz Superdome-ban csap össze. Nem akarunk nagy szavakat használni – de azért fogunk –, de magyar főtámogatással.

Kate Upton (Fotó: Mercedes-Benz USA)
Kate Upton (Fotó: Mercedes-Benz USA)

A 30 másodpercenként 4 millió dollárba kerülő reklámot látva kicsit – de tényleg csak kicsit – csalódottak vagyunk: Kate Upton ugyanis csak másodpercekre tűnik föl, és akkor sem az autót polírozza egy nevetségesen apró bikiniben. Na, mindegy...

Pedig még Usherrel is bulizhatott volna... (Fotó: Mercedes-Benz USA)
Pedig még Usherrel is bulizhatott volna... (Fotó: Mercedes-Benz USA)

Mert helyette itt van a kétszeres Oscar-jelölt (Szakasz, A vámpír árnyéka), egy súlyosan ópiátfüggő tengerész arcával megáldott, nagyszerű Willem Dafoe, aki a New Orleans-i Francia Negyed (Vieux Carré) Napoleon House nevű kávézójában tesz visszautasíthatatlan ajánlatot egy ártatlan képű fiatalembernek (igen, nagyjából úgy, ahogy Robert De Niro tett ajánlatot Mickey Rourke-nak az Angyalszív című filmben).

Bizony, Usherrel... (Fotó: Mercedes-Benz USA)
Bizony, Usherrel... (Fotó: Mercedes-Benz USA)

Az angol Sebastian Beacon alakította karakter előtt megelevenedik, hogy milyen élete lehet, ha elfogadja az ajánlatot, azonban végül az utca túloldalán éppen felragasztott óriásplakát meggyőzi: 30 ezer dollárért (kb. 6.6 millió Ft) már vehet egy Kecskeméten gyártott (ezt persze ő nem tudja...) Mercedes-Benz CLA-t, így meg aztán fölösleges lepaktálni az ördöggel.

Szerintünk azért egy kicsivel több Kate Upton meg tudná győzni az ellenkezőjéről...

Nico Rosberg is szemmel veri hősünket (Fotó: Mercedes-Benz USA)
Nico Rosberg is szemmel veri hősünket (Fotó: Mercedes-Benz USA)
Egy még menőbb Mercedes a versenypályás rész forgatásáról (Fotó: Mercedes-Benz USA)
Egy még menőbb Mercedes a versenypályás rész forgatásáról (Fotó: Mercedes-Benz USA)
Egy kép a forgatásról (Fotó: Mercedes-Benz USA)
Egy kép a forgatásról (Fotó: Mercedes-Benz USA)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik