David Beckham a New England Patriotsban!

2011.04.01. 13:53
null
Beckham és Brady sok örömet okozhat a szurkolóknak (Fotó: tmz.com)
Címkék
A Manchester United, a Real Madrid és az AC Milan korábbi, a Los Angeles Galaxy jelenlegi klasszisa, a 115-szörös angol válogatott jobb oldali középpályás, David Beckham csapatot, sőt sportágat vált, és ezentúl a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) vitézkedő New England Patriots játékosa lesz.
Beckham 100 millió dolláros szerződést kötött a Hazafiakkal és a tervek szerint elkapó poszton számol vele Bill Belichick vezetőedző, így jó barátja, a szintén klasszis Tom Brady átadásaival indulhat majd meg az ellenfél célzónája felé.

A középpályás az elmúlt hónapban egy jótékonysági eseményen győzte meg a dörzsölt főedzőt arról, hogy a nemrég véget ért szezonban alapszakaszelsőként záró együttesének az ő képességeire van szüksége. Beckham két évig boldogíthatja a Patriots szurkolóit, akik eddig is rendelkeztek egy nem csak a pályán, hanem azon kívül is szupersztár státuszban lévő játékossal Brady személyében, így ők lesznek a mindenidők legnagyobb médiafigyelmét megkapó irányító-elkapó páros.

„Ez komolyan óriási. Korábban a labdarúgásban már számos szép sikert elértem, most itt az ideje, hogy az NFL históriás könyvébe is bekerüljek. Alig várom, hogy Tommal egy csapatban szerepelhessek, és remélhetőleg legendás tandemet alkotunk majd” – nyilatkozta az érthetően boldog David Beckham, aki a múlt hónapban egy Los Angeles-i rendezvényen 10 perc alatt öt touchdownt szerzett az All-star NFL-csapat vendégeként.

„Látnotok kell a srácot, hogy elhiggyétek. A labdarúgásnak köszönhetően nagyon erősek a lábai és villámgyors. Azt azonban nem tudhattuk, hogy milyenek a kezei – kezdte Belichick. – De minden várakozást felülmúlt, mindent elkapott, amit felé dobtak. Emellett még erős is, nagyon erős.”

Beckham ezen az összecsapáson ráadásul semmilyen védőfelszerelést nem használt, és elmondása szerint ez a jövőben sem fog változni.

„Ahonnan én jövök, ott nem babrálunk ilyenekkel – mondta. – Az NFL-ben sem fogok egy mezen kívül mást viselni. Őszintén szólva, ha engednék, még azt se vennék fel.”

Beckham és Brady egyből tökéletesen megértette egymást a pályán, és ennek a csapat tulajdonosa, Robert Kraft is nagyon örült.

„Istenem! Brady és Becks parádés volt a pályán!” – tweetelte ki Kraft.

Brady sem nagyon tudta leplezni elégedettségét, miután véget ért az összecsapás:

„Ha ez így megy tovább, akkor képes lehet 10, 15 de akár 20 touchdownt is szerezni a következő szezonban. A határ csak a csillagos ég! Ugyanakkor tiszteletben kell tartania, hogy Én vagyok a legnagyobb sztár ebben a csapatban” – jegyezte meg a klasszis irányító.
További kellemes bolondok napját :)
Legfrissebb hírek

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
38 perce

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
39 perce

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
41 perce

Lőrincz Tamás: A szövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
49 perce

Nyílt vízi úszás: Eb-érmekért úsznak a fiatalok a Velencei-tavon

Utánpótlássport
1 órája

Ferran Torres sapkája a Fehér Ház figyelmét is felkeltette

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szalai József bizakodva készül a héten: a Panathinaikosz is legyőzhető

Európa-konferencialiga
1 órája

Vívó-vb: új „főnökkel” – újra a világ tetejére?

Egyéb egyéni
1 órája