Az év újonca: gyermekáldások esztendeje a sport világában

Vágólapra másolva!
2012.12.31. 12:50
Valami biztosan volt a levegőben 2012-ben, mert a Sportszelep kedvenc sztárjai nem győzték bejelenteni, hogy gyermekáldás elé néznek. Nyilván koránt sem teljes listánkon három kontinens sztárjait „látogattuk meg", hogy beszámoljunk az örömteli hírekről. Külön érdekesség, hogy Barcelonában eddig sem volt gond az utánpótlással, mostantól azonban pláne rózsás lesz a helyzet.

Lionel MessiLionel Messi

Ki mással kezdhetnénk összeállításunkat, mint az idei év egyértelmű győztesével! Leo lassan minden elképzelhető rekordot megdönt, ráadásul még a magánéletében is sikeres. November első napjaiban az egész világ feszült várakozással figyelte, hogy mikor hozza világra Antonella Roccuzzo a futballvilág legjobban várt utódját. Ez végül november 2-án történt meg: a spanyol lapok internetes kiadásai állandóan frissülő élő riportban követték az eseményeket, és megannyi fals riasztás után végül Messi nem sokkal délután 6 óra után kitett Facebook-üzenete tett pontot a találgatások végére. Igen, megszületett Thiago Messi. Akit nagyjából egy hónap rejtegetés után már a nyilvánosság előtt is büszkén vett karjára a boldog apuka.

Messi Antonella Roccuzzóval és a kis Thiagóval
Messi Antonella Roccuzzóval és a kis Thiagóval

Mario Balotelli

A sorban a második helyet követeli meg magának a Manchester City kétes megítélésű támadója. Barátnője, Raffaella Fico terhessége körül több volt a misztikum, mint a Twin Peaks összes családjánál együttvéve. Egyáltalán barátnője-e még Mariónak, vagy szakítottak? Vagy újra összejöttek? Össze is költöznek? Lehet, hogy esküvő is lesz? Tényleg Mario a gyerek apukája? Kér DNS-tesztet, vagy nem kér DNS-tesztet a bizonytalan apajelölt?

Végül december 6-án megszületett a kis Pia, aki Raffaella apukája, Pio után kapta a nevét, és a családneve sem Balotelli lett. Sőt, Mario, ha hihetünk a híreknek, még nem is látta a kislányát, helyette inkább új barátnőjével van elfoglalva.

Raffaella nem is vette jó néven, hogy Mario nem érdeklődik, azonban az olasz magazinoknak adott interjúi annyira felhergelték Balotelliéket, hogy perrel fenyegetik fiuk egykori szerelmét.

Raffaella Fico, és Mario Balotelli lánya, Pia (Fotó: vicolodellenews.forumfree.it)
Raffaella Fico, és Mario Balotelli lánya, Pia (Fotó: vicolodellenews.forumfree.it)

Wayne Rooney

Manchester másik felében bezzeg minden rendben. A United csatára boldog, már-már mintaszerű családi életet él felesége, Coleen, és kisfiukkal, a már kétéves Kai társaságában. Ráadásul a család hamarosan bővül: Rooney-ék májusra várják a második kis legény érkezését. Amikor karácsony előtt néhány nappal kiderült, hogy Coleen újra fiút vár, annyira megörültek a hírnek, hogy ez lett a vége:

(Forrás: facebook.com/waynerooney)

Gerard Piqué

Amire talán senki sem számított: a Barcelona hátvédjének és a kolumbiai énekesnőnek, Shakirának a 2010-es foci-vb-t felvezető egyik eseményen szárba szökkenő szerelme tartósnak bizonyult. Olyannyira, hogy immár két és fél éve élnek turbékoló gerlepárként Barcelonában, sőt most már azt is tudjuk, hogy valamikor kora tavasszal megszületik első gyermekük. Aki már a pár új otthonába fog hazatérni a kórházból, hiszen nagyban folyik az építkezés a katalán nagyváros egyik elegáns kerületében.

Azóta láttuk már az első, rendhagyó fotót is a gyermekről, akiről tudjuk, hogy fiú lesz, sőt, egyszer már meg is született, ami a világsajtó egy jelentős része gondolkodás nélkül adott hírül.

Shakira szépségének biztosan nem árt a terhesség (Fotó: fanpop.com)
Shakira szépségének biztosan nem árt a terhesség (Fotó: fanpop.com)

Cesc Fabregas

A Barcelona középpályáján nincs ilyen hírfelhozatal: Cesc és párja, Daniella Semaan szép csendben, egy Twitter-bejegyzésben osztotta meg a világgal, hogy egy kislányt várnak nagy örömmel.

Daniella Semaan a leendő kis Fabregasszal (Forrás: theperfectcoupless)
Daniella Semaan a leendő kis Fabregasszal (Forrás: theperfectcoupless)

Tom Brady

Mindeközben az Atlanti-óceán túlpartján is örömteli hírről számolhattak be az erre szakosodott sajtótermékek. Illetve miután a legnépszerűbb amerikai sportág, az amerikaifutball jelenlegi legnagyobb sztárjáról, és brazil, szupermodell kedveséről van szó, tulajdonképpen minden létező orgánum, és persze a Sportszelep is megírta, hogy Tom Brady és Gisele Bündchen egy kislánnyal gyarapította a családot.

Gisele Bündchen keze, és Vivian Lake Brady (Fotó: facebook.com/Gisele)
Gisele Bündchen keze, és Vivian Lake Brady (Fotó: facebook.com/Gisele)

Neymar

A mintaapák sorából némileg kilóg a Santos brazil gólzsákja. Ugyan az ő kisfia, Davi Lucca tavaly nyáron látta meg a napvilágot, követve a korábbi brazil sztárok utódlási szokását, mi mégis megemlékezünk róla. Talán azért, mert eddig ő tudta felmutatni a legtöbb talentumot a labdarúgás terén.

David Beckham

Ugyancsak kilóg kicsit a sorból Harper Seven Beckham, aki 2011. július 11-én született, azonban úgy érezzük, megbocsáthatatlan szakmai hiba lenne, ha nem emlékeznénk meg a divatvilág pufók kis királynőjéről. Aki ráadásul ifjú kora ellenére a legbefolyásosabb celebgyermek címét is magáénak tudhatja. Ki tudja, mikor szorulunk rá a segítségére...

David Beckham és első kislánya, Harper Seven
David Beckham és első kislánya, Harper Seven
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik