Augusztus 9.: az igazi „Menekülés a győzelembe” évfordulója

Vágólapra másolva!
2011.08.09. 13:07
null
A Menekülés a győzelembe c. film plakátja - majdnem így történt (Fotó: legionlive.co.uk)
Címkék
A kijevi Dinamo és Lokomotiv játékosaiból álló FC Sztart 1942. augusztus 9-én másodszor is legyőzte a német légierő katonáiból álló csapatot. A győzelem „jutalma" munkatábor lett, ahol többen meghaltak. Hollywood viszont később világsztárokkal készített filmet a meccs emlékére.

A mozivászon persze más történetet, és happy endet kívánt, így az alkotók jócskán eltértek az eredeti, nem éppen szívderítő sztoritól.

Közös fotó a meccs előtt (Fotó: Marca.com)
Közös fotó a meccs előtt (Fotó: Marca.com)

Az FC Sztart csapatát a német hadsereg által megszállt Kijev két korábbi nagy klubja, a Dinamo és a Lokomotiv játékosai hozták létre a városban dolgozó, német származású pék, Joszif Kordik támogatásával, aki több futballistának, köztük a Dinamo korábbi kapusának, Mikola Truszevicsnek is munkát adott.

A kapus volt az, aki munkaadója unszolására korábbi játszótársaiból összeverbuválta az FC Sztart csapatát.

A frissen összeállt csapat június 7-én játszotta első mérkőzését egy másik ukrán csapat, a Rukh ellen, és 7:2-re győzött. Június 21-én pedig lejátszották az első, katonákból álló csapat elleni meccsüket: a magyar katonák alkotta alkalmi egyletet 6:2-vel intézték el.

A mérkőzés egykori plakátja (Fotó: Marca.com)
A mérkőzés egykori plakátja (Fotó: Marca.com)

Kordik eztán sorra kötötte le a meccseket és a Sztart (elvégre profi focisták alkották) magabiztosan döngölte földbe román, német és magyar ellenfeleit. A megszálló hadsereg ezt már nem hagyhatta annyiban, és Flakelf néven egy ütőképes(nek vélt) csapatot állított ki az ukránokkal szemben. Azonban a Luftwaffe pilótái is csúfos 5:1-es vereséget szenvedtek augusztus 6-án.

A németek persze már akkoriban sem szerettek veszíteni a focipályán, és augusztus 9-re rögvest visszavágót kértek. A mérkőzést egy német tiszt vezette, aki a találkozó előtt az ukránok öltözőjében már jelezte, hogy nem kellene erőltetni az újabb győzelmet. Miután a Sztart játékosai a meccs előtt nem voltak hajlandóak náci karlendítéssel köszönteni ellenfelüket, a játékvezető hagyta, hogy a németek azt csináljanak a pályán, amit csak akarnak. Nem torolta meg a szabálytalanságaikat, így azt sem, amikor az egyik német katona fejbe rúgta Truszevics kapust. Azonban hiába vezetett a Flakelf 1:0-ra, a szünetben már 3:1-es Sztart előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.

Ekkor újfent két vendég érkezett az ukránok öltözőjébe: Giorgij Sevcov, a Rukh első embere, majd egy SS-tiszt, és mindketten ugyanazt mondták. A németek elismerik, hogy jobb csapat a Sztart, de semmi esetre sem győzhetnek, mert annak nagyon rossz vége lesz. A második félidőben mindkét gárda rúgott két-két gólt, így a Sztart 5:3-ra nyert, másodszor is két vállra fektetve a legerősebbnek hitt német csapatot.

Emlékmű Kijevben (Fotó: Wikipedia)
Emlékmű Kijevben (Fotó: Wikipedia)

Ezt követően már csak egy mérkőzést játszott a csapat: a Rukh elleni augusztus 16-i 8:0-s győzelem után a Gestapo sorra tartóztatta le a csapat játékosait, és azzal vádolva őket, hogy a szovjet Belügyi Népbiztosságnak (NKVD) dolgoznak, szinte mindannyiukat megkínozták, amibe az egyik futballista, Mikola Korotkih bele is halt (őt egyébként még az augusztus 6-i meccs előtt tartóztatták le, mert tagja volt a Kommunista Pártnak). Ezt követően a futballistákat a szireci munkatáborba deportálták, ahol további három sportolót (Ivan Kuzmenkót, Olekszej Klimenkót és Truszevicset) kivégeztek.

A sportolók haláláról azonban csak 1943. november 16-án írt az Izvesztyija című szovjet lap, magát a mérkőzést nem említette. A meccsről első ízben Petro Szeverov írt a Kijevi Est című lapban megjelent, „Az utolsó harc" című cikkében, majd egy évvel később ugyanezen a címen már könyvben adta ki a csapat történetét. A tragikus mérkőzés a filmeseket is megihlette: két ukrán alkotás (Harmadik félidő, Halálos mérkőzés) mellett egy magyar és egy amerikai film is készült. A Két félidő a pokolban története közelebb áll az igazsághoz, hiszen a film végén ott is életükkel fizetnek a játékosok a sikerért.

A Menekülés a győzelembe viszont igazi hollywoodi történetet csinált a szomorú eseményből – de legalább megadták a módját. Az MTK-VM Hungária körúti pályáján forgatott moziban olyan futball és színész nagyságok szerepeltek, mint Pelé, Osvaldo Ardiles, Bobby Moore és Kazimierz Deyna, illetve Michael Caine, Max von Sydow és Sylvester Stallone. Az ellenfélként feszítő német csapatot jórészt az MTK egykori játékosai alkották, köztük a mai magyar szövetségi kapitánnyal, Egervári Sándorral, aki bizony csúnyán felrúgta egy alkalommal Pelét.

A kijevi Zenit stadion előtt 1971-ben szobrot állítottak a Sztart focistáinak emlékére, tíz évvel később pedig a stadion felvette a legendás csapat nevét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik