A lelátón elalvó drukker 10 millió dollárra pereli az ESPN-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.08. 13:02
null
(Fotó: bleacherreport.com)
Egy április New York Yankees–Boston Red Sox baseballmérkőzésen a lelátón elalvó szurkoló 10 millió dollárra perelte be az ESPN sportcsatornát és két kommentátorát, amiért becsmérlő szavakkal illették a közvetítés során.

A Yenkee Stadionban, a második sorban szundító 26 éves Andrew Rector lecsukló fejét élőben mutatta a televízió, majd a két kommentátor, John Kruk és Dan Schulman tréfásnak vélt megjegyzéseket tettek rá, köztük azt, hogy a 45 ezres közönségnek egy emberként kéne felébresztenie a férfit, aki „a véget nem érő verbális hadjárat okozta érzelmi stresszre” hivatkozva nyújtotta be kártérítési igényét.

A perben a liga (MLB) és a New York Yankees, mint a mérkőzés rendezője is érintett. Az MLB azért, mert feltöltötte hivatalos honlapjára az alvó férfiről készült felvételeket, ahol a hozzászólok további sértő (dagi, kretén, hülye) megjegyzésekkel ostromolták Rector önbecsülését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik