A 17 éves Lampard hallgatja a jövőbe látó Redknappet - videó

2013.01.04. 12:30
Igazi kincs így az év elejére: egy 1996-os felvétel, amelyen a West Ham United akkori menedzsere, Harry Redknapp szénné dicséri az asztal mellett kissé unatkozó kamasz Frank Lampardot.

A felvétel egy szurkolói ankéton készült, ahol az érdeklődő drukkerek kérdésekkel bombázhatták a szak- és klubvezetőséget. Egyikük meg is próbált belekötni Redknappbe, azt tudakolva, hogy miért hanyagolja Scotty Canhamet, és miért egy kamasznak szavaz inkább bizalmat. Nos, az egyre vörösödő fejű menedzser (aki előtt, és ebben biztosak vagyunk, nem egy vodkás üveg nyaka mered a plafon felé) meg is adja a választ:

„Azért, mert ő már most elég jó, és a jövőben pláne elég jó lesz. Nem akarok egyetlen játékos fölött sem ítélkezni, de már most azt mondhatom, méghozzá a legkisebb kétség nélkül, hogy nem lehet egy lapon említeni azt, amit Frank Lampard elérhet a labdarúgásban, azzal, amit Scotty Canham elérhet. Ez nem valakinek a favorizálása. Most megmondom maguknak, Frank magasra, nagyon-nagyon magasra fog jutni." Ezt még alátámasztja azzal, hogy kiemeli az asztal egyik végén kókadozó, inkább egy fogyitáboros srácra, mintsem a Premier League majdani legeredményesebb középpályására emlékeztető Frank passzjátékban, technikai tudásban és a góllövés képességében megmutatkozó komplexitását.

Itt kapcsolódik be a beszélgetésbe Peter Storrie, aki amolyan klubigazgatószerű mindenes volt akkoriban a West Hamnél. Ő azzal henceg, hogy az 1996-os, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő angol válogatott szövetségi kapitánya, Terry Venables az ország négy sarkából meghívta a hét legtehetségesebb tinédzsert, hogy a „nagyfiúkkal" készüljenek, és közülük kettő is West Ham-játékos – az egyik természetesen maga Frank Lampard.

Micsoda szerencse, hogy Harry Redknapp meglátta a talentumot.

Legfrissebb hírek

A Manchester City nem tudta legyőzni a West Ham Unitedet

Angol labdarúgás
2026.03.14. 23:04

Harry Redknappet vinné tűzoltónak a Tottenhamhez a múlt szeptemberben leköszönt elnök

Angol labdarúgás
2026.03.12. 17:35

Kétszer is felállt a Brentford, de tizenegyesekkel a West Ham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.03.09. 23:27

Szoboszlai gólpasszal jelentkezett, a Liverpool hétgólos meccsen legyőzte a West Hamet

Angol labdarúgás
2026.02.28. 18:02

Slot: Kerkez korrekt meccset hozott le, a West Ham ellen számolok vele

Angol labdarúgás
2026.02.27. 11:39

Tóth Alex nem lépett pályára, a Bournemouth egy pontot szerzett a West Ham otthonában

Angol labdarúgás
2026.02.21. 20:23

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15

Kétgólos hátrányból fordított a Chelsea a városi derbi második félidejében

Angol labdarúgás
2026.01.31. 20:38
Ezek is érdekelhetik