Az ország 54 éves elnökét szerződtette az első osztályú bolíviai csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.20. 12:20
null
Evo Moralesről (balra) tavaly készült ez a kép, most már az első osztályban játszhat (forrás: Metro)
Bolíviában bármi megtörténhet. Még az is, hogy az ország elnökét, az ismert indián politikust, Evo Moralest leigazolják egy első osztályú csapatnál. Lehet, hogy hihetetlen, de igaz.

 

Az idén újraválasztásáért küzdő 54 éves elnök lett a bolíviai első osztályú Sport Boys csapatának új igazolása. Bár már nem éppen fiatal az új játékos, de nagy formában, kirobbanó erőben van. Az elnök középpályást játszik, és profi futballistaként természetesen fizetést is fog kapni, nagyjából havi 45 ezer forintnak megfelelő összeget. Az új szerzemény már szerepel is a csapat hivatalos keretében.

„Imádja a focit, és kiválóan is játszik. A 10-es mezben fog szerepelni. El fogom küldeni neki a sorsolást, ő pedig majd választ, hogy melyiken akar pályára lépni” – magyarázta a klub elnöke.

A hírek szerint augusztusban mutatkozhat be az első csapatban az elnök, és ha valóban sikerül neki, akkor arról bizonyára beszámolunk majd mi is. Érdekesség, hogy bár profiként még nem játszott sehol, de nagyon szereti a futballt, és minden bizonnyal az egyik legidősebb játékos lehet, aki először léphet pályára első osztályú mérkőzésen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik