Hiába tüntettek, a bíró meccs közben szegte meg a Ramadánt

Vágólapra másolva!
2013.08.06. 13:25
Egy szenegáli bíró története szelte keresztül-kasul az internetet, miután a játékvezető a Casa Sport–Yeggo találkozó 30. percében fogta magát és megállította a mérkőzést, hogy megtörje a ramadán böjtöt, és csillapítsa éhségét.

A muszlimok az iszlám holdnaptár kilencedik hónapjában napkeltétől napnyugtáig harmincnapos böjtöt tartanak testi, lelki megtisztulásuk reményében. Az évnek ebben a szakaszában tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, nemi kapcsolattól, emellett számos előírást kell még követniük.

Ennek ellenére Ousseynou Gueye, a fent említett játékvezető a testi épsége érdekében félbeszakította a mérkőzést, hogy némi ételt és italt, azaz energiát vegyen magához. A lelátón helyet foglaló nézők tüntetőleg fütyülni kezdtek, de ez nem zavarta a sporttársat, aki nyugodtan elfogyasztotta elemózsiáját, majd elrendelte a folytatást. A találkozó lefújását követően magyarázatot is adott tettére.

„A szabályok értelmében nem szabadna azért félbeszakítani egy mérkőzést, hogy megszegjem a böjtöt, de az igénybe vett emberi szervezetnek egyszerűen folyadékra van szüksége” – adott magyarázatot a furcsa szünetre a szenegáli bíró.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik