91 évesen állított fel fekvenyomó világrekordot - videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.16. 17:15
Világcsúcsot állított fel korosztályában egy 91 éves amerikai erőemelő, aki 85 kilogrammos nyomásával 23.5 kilogrammal megdöntötte a korábbi csúcsot fekvenyomásban.

Sy Perlis az amerikai fekvenyomó bajnokságon döntött csúcsot szombaton, kategóriájában, a 90 évek felettiek körében egyedül ő indult. A fekvenyomók világszövetségének adatai szerint ebben a kategóriában a korábbi csúcs 61 kilogramm volt, amelyet 2005-ben állítottak fel.

Gus Retwisch, a fekvenyomók világszövetségének elnöke, aki tanúja volt a csúcsdöntésnek, elmondta: Perlis eredménye bámulatos. A férfi úgy néz ki, mintha a hetvenes éveiben lenne, ragyogó formában van.

Perlis, aki 60 évesen kezdett el erőemelni 2010-ben és 2011-ben megnyerte a fekvenyomó világbajnokságot a 85 éves és 89 éves korosztályban. Egészen öt évvel ezelőttig nem vett részt semmilyen bajnokságon.

Az idős erőemelő elmondta, hogy hetente ötször edz, kardiogyakorlatokat és erőemelést végez. Orvosa tudatában van annak, hogy versenyszerűen sportol, és mindig arra biztatja, hogyha képes erre, ám tegye.

Chhanda Dutta gerontológus szerint téves az a nézet, hogy a sportolás nem való idős embereknek. „A tunya életmód sokkal nagyobb veszélyt rejt, mint bármi, ami a testedzéssel kapcsolatos. Fontos, hogy az emberek felismerjék, nem a kor határozza meg egyedül a testedzés intenzitását” – magyarázta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik