Valami nem stimmel ezzel a macedón zászlóval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.05. 10:43
Kisebb malőr előzte meg a szerdai Macedónia–Spanyolország férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtező-mérkőzést, ugyanis a házigazda macedón közönség az otthoni környezetben rendezett találkozók kezdetén már hagyománynak számító, lelátó méretű zászló kifeszítésekor elkövetett egy apró, mégis igen feltűnő hibát.  

Egy logisztikai félreértést követően rossz oldalát feszítették ki a piros alapon nyolc sárga napsugarat ábrázoló nemzeti lobogónak, így csupán egy nagy piros lepel takarta el az egyik hosszú oldali lelátót, amit értelemszerűen az alatta állók nem, csak a szemben helyet foglalók és a találkozót televízión keresztül követők vehettek észre, megfordítani és újra kifeszíteni pedig már nem maradt idő.

Ahogy kinézett (Fotó: balkan-handbal.com)
Ahogy kinézett (Fotó: balkan-handbal.com)

A baki nem is hozott szerencsét Macedóniának, 24–17-es vereséget szenvedtek a spanyoloktól, ráadásul nem ez volt az első esett, hogy a feje tetejére állították a hangulatfokozásnak szánt élőképet.

És ahogy ki kellett volna (Fotó: erepublik.com)
És ahogy ki kellett volna (Fotó: erepublik.com)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik