Mindenkit kiüt a brit bokszvilágbajnok csábos csaja

Vágólapra másolva!
2011.12.17. 16:54
Az angol Carl Froch ma éjjel (magyar idő szerint holnap hajnalban) az egyesült államokbeli Atlantic City-ben igyekszik megvédeni a WBA nagyközépsúlyú világbajnoki övét Andre Ward ellen. A 34 éves brit kősziklaöklű bunyós akár nyer, akár veszít amerikai riválisa ellen, az biztos, hogy a mérkőzés után még legalább egy menetet le kell nyomnia a hálószobai szorítóban a dögös barátnőjével is. A modellként dolgozó Rachael Cordingley számára ugyanis ismeretlen fogalom a fáradtság, és a legújabb fotóit látva az a gyanúnk, hogy Froch sem bánja a ráadáspartit...


Carl Froch neve jól csenghet a profi ökölvívást kedvelők körében, elvégre a 34 esztendős angol bunyós világbajnok: 2010. november 27-én legyőzte a német Arthur Abrahamot, így elhódította a WBA nagyközépsúlyú vb-övét.

Mondjuk a címet már korábban is megkaparintotta, ám tavaly nyáron a dán Mikkel Kessler elvette tőle a címet. Frosch szerencséjére Kessler később lemondott az övről, így az üresen maradt trónért jöhetett az a bizonyos Abraham elleni összecsapás, és a brit fiú ekkor már nem hibázott.

A címét azóta egyszer, idén júniusban védte meg Glen Johnsonnal szemben, ám ma este vélhetően nehezebb dolga lesz, amikor az Atlantic City-ben rendezett gálán újfent kockára teszi a világbajnoki övét a hazai közönség támogatását élvező egykori olimpiai bajnok Andre Warddal szemben.

Mehetünk, édes? Rachael Cordingley és Carl Froch a legutóbbi győztes mérkőzés után (Fotó: thesun.co.uk)
Mehetünk, édes? Rachael Cordingley és Carl Froch a legutóbbi győztes mérkőzés után (Fotó: thesun.co.uk)

Ám akárhogy is alakul a tengerentúli pofonparti, a „Kobrának " becézett Froch-nak a mérkőzést követő órákban még biztosan szorítóba kell lépnie. Igaz, az akkori ellenfele nemhogy kesztyűt, de ruhát sem visel majd, ám az a gyanúnk, ő is legalább olyan nehéz helyzetbe hozza majd Carl barátunkat, mint Ward jobb egyenese. Otthon ugyanis a szexuálisan túlfűtött barátnője, Rachael Cordingley várja majd, és a fotómodellként dolgozó hölgy legutóbbi tüzes naptárképeit látva biztosak vagyunk benne, hogy a „ráadásmeccs" nem ér majd véget az első menetben.

Rachael Cordingley  (Fotó: thesun.co.uk)
Rachael Cordingley (Fotó: thesun.co.uk)
Rachael Cordingley  (Fotó: thesun.co.uk)
Rachael Cordingley (Fotó: thesun.co.uk)

 

Rachael Cordingley  (Fotó: thesun.co.uk)
Rachael Cordingley (Fotó: thesun.co.uk)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik