Beckham szívéről hatalmas kő gördült le: ott lehet a hercegi esküvőn

Vágólapra másolva!
2011.04.22. 12:47
David Beckham nagy gondban volt az utóbbi napokban, hiszen csapata, a Los Angeles Galaxy edzője szerint pályára léphetne a Dallas ellen. Ebből azonban lehet nem lesz semmi, mert előző nap a Föld másik végén, egy másik helyszínen lesz jelenése, mégpedig Vilmos angol herceg és Kate Middleton esküvőjén. A dilemma oka az, hogy mindkét esemény egyformán fontos Beckhamnek, aki úgy érzi, meg tudja oldani a helyzetet.

„Pénteken elmegyek az esküvőre, szombaton reggel elindulok vissza, és még aznap, a csapat előtt ott leszek Dallasban” – mondta a középpályás.

David Beckham biztos benne, hogy a feszített tempó nem fog gondot okozni, simán le tudja játszani a meccset, de ha az edző másképpen gondolja majd, azt is elfogadja.

„Egyértelmű, hogy nem szerencsés ennyit utazni, de hát ez egy királyi esküvő, amire nem mindennap hivatalos az ember, úgyhogy ott leszek. Aztán majd Bruce Arena eldönti, hogy mennyit fogok játszani. Bruce megérti a helyzetemet, a klubvezetés is. Ez nagyon fontos nekem. Tudják, hogy mindent megteszek, hogy elutazzak Dallasba. Bruce még azt is felajánlotta, hogy ne menjek el a meccsre, de nekem ez nagyon fontos. A szurkolóknak látniuk kell, hogy ott vagyok a csapattal.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik