Egyházi síverseny az olasz Alpokban

Vágólapra másolva!
2011.01.27. 20:50
null
Idén először apácák is elindulhatnak (Fotó: mentelocale.it)
Egyházi síversenyt rendeznek február 7-én az olaszországi Limone Piemontéban. A latin nevű Sursum corda óriás műlesiklás 11. kiadásához érkezett, és most először apácák is benevezhetnek.


A szabályok nem térnek el a többi síversenyétől. Különbség abban van, hogy a Piemont alpesi lejtőin rendezett óriás műlesiklás a latin nyelvű szentmiséről kapta a nevét, a rajtvonalhoz pedig papok állnak.

A Sursum corda – Emeljük fel szívünket síversenyre az idén is közel száz résztvevőt várnak. Az olasz sajtó által „vatikáni lavinának” elkeresztelt óriás műlesiklás dátuma egybeesik a németországi Garmisch-Partenkirchenben ekkor kezdődő alpesisí-világbajnoksággal.

A Sursum corda 1997-ben indult el Romano Fiandra plébános kezdeményezésére. Eleinte a piemonti egyházmegyék papjainak szólt, ma már külföldi csapatok is csatlakoznak, elsősorban Franciaországból, ahol hasonló egyházi síversenyt tartanak. Korhatár nincs és a hierarchia sem képez akadályt: a piemonti Saluzzo püspöke is versenyzik. Idei újdonságnak az számít, hogy első alkalommal apácák is benevezhetnek – mondta Fiandra atya a torinói La Stampa napilapnak.

A síelés volt a kedvenc sportja II. János Pálnak, aki pápává választása után is gyakran járt síelni a Róma környéki hegyekbe és az Alpokba.

Forrás: MTI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik