Ronaldo fordított Guardioláék ellen

Van az úgy, hogy a listavezető nem bírja végig a saját maga által diktált tempót, avagy a történelmi lehetőség miatt rá nehezedő feszültséget. Pontosan nyolc évvel ezelőtt az öt legnagyobb európai bajnokságból négyben is súlyos nehézségekkel küzdött az éllovas, ami egyikben sem bizonyult átmeneti zavarnak – végül mindannyian elbuktak. A kivételt Anglia jelentette, ahol az Arsenal tisztességes előnnyel állt az élen, de a tárgyalt hétvégén nem is volt módja betlizni, mivel a Manchester United elleni szuperrangadóját csak hetekkel később játszották le az FA-kupa elődöntője miatt (amelyben az esélyesek nyertek), míg másik nagy üldözője, a Liverpool – Owen góljával – átszenvedte magát valahogy a sunderlandi akadályon.

Az NS 2002. április 15-i számának kontinentális összefoglalóját mankóul használó „körkapcsolásunkat" kezdjük Spanyolországgal. A Barcelona az Alavés legyőzésével (gólszerző: Saviola 2, Fábio Rochemback) közelebb került a BL-hez – ekkoriban ugyanis (Sztoicskovon, Romárión, Michael Laudrupon, Ronald Koemanon már túl, Ronaldinhón, Messin még innen, Rivaldo mellett sok más brazillal, illetve hollanddal) az volt a célja, hogy a következő szezonban elindulhasson a Bajnokok Ligájában. Ez teljesült is, ám a dobogós helyezést már nem sikerült elérni. Eközben a Real Madrid 3–1-re kikapott az Osasuna vendégeként, és ez az első helyébe került. Vicente del Bosque mester szerint játékosai fáradtak voltak a Bayern München elleni BL-negyeddöntő visszavágójától (2–0 a Bernabéuban), és Pamplonában az sem tett jót nekik, hogy Helguera kiállítása miatt több mint egy félidőt emberhátrányban töltöttek. Morientes századik bajnoki találata nem osztott, nem szorzott.

A BL előző évi és eggyel azelőtti (vesztes) döntőse, a Valencia pedig köszönte szépen, és a Mallorca elleni idegenbeli 1–1-gyel ha szűken is, de átvette a vezetést. Legközelebb aztán 1–0-ra nyerni tudott a Deportivo elleni rangadón, és ettől olyannyira szárnyra kapott, hogy a további három meccsét is hibátlanul teljesítetve végül hét (!) pont előnnyel zárt az élen. Rafa Benítez együttese ezzel némiképp revánsot vett a két évvel korábbi BL-fináléért, amelyben éppen a Real állta az útját. A „királyi gárda" ezalatt nem akart két szék között a pad alá esni, és a Bajnokok Ligájában előbb az örök rivális Barcán rágta magát keresztül, majd a döntőben a Leverkusenen is. Ez volt öt éven belül a blancók harmadik trófeája a csúcssorozatban! (Más kérdés, hogy amint egyre galaktikusabbá váltak, úgy fogytak el az eredmények is a következő esztendőkben…)

Ha már szóba kerültek a „gyógyszergyáriak": évek óta ott voltak a Bundesliga élmezőnyében, de a csúcsra még egyszer sem értek fel, és gondolataikban fájó emlékként mindig ott sötétlett a két évvel korábbi este, amikor a legutolsó fordulóban, Unterhachingban vesztették el a már félig a kezükben érzett salátástálat (naná, hogy a Bayern volt a haszonélvező). Ezúttal rájuk is kihatott a hétközi terhelés – 4–2-es sikerükkel kiejtették a BL-ből a Liverpoolt –, és Hamburgban már a 13. percben kialakult a végeredmény (1–1). Holott ez a HSV minden volt, csak nem verhetetlen: erősen hullámvasutazott az idény során, és nem véletlenül szerénykedett a középmezőny második felében.

A legfőbb üldöző, a Dortmund azonban – ekkor még – nem tudta leütni a meccslabdát, és kaiserslauterni vereségével már öt pontra nőtt a lemaradása a Leverkusenhez képest. Három kör volt csupán hátra... És a Bayer megint összecsuklott! A még megszerezhető kilenc pontból csak négyre tellett az erejéből, így azóta is várnia kell fennállása első aranyérmére. Ballack hírhedt ezüstkollekciója egyébként ekkor, 2002 közepén gyarapodott a leggyorsabban, hiszen hamarosan a BL-finálé, majd a Távol-Keleten megrendezett világbajnokság döntője után is gratulálnia kellett a győztesnek (Real, illetve Brazília).

Franciaországra talán kevesebb figyelem jutott, de ott is érdekes dolgok történtek. A Lens állomásozott az élen, ám Korzikán – a félidei egygólos előny után – 3–1-re kikapott a Bastiától, ezzel helyzetbe hozva a Lyont. Az Olympique csak részben tudott élni az eséllyel, a Montpellier ellen sovány 0–0-ra volt képes hazai pályán, amivel egy pontra felzárkózott riválisa mögé. Kissé már akkor is meglepő volt Sonny Andersonék tétovasága, mert az ország legdrágább alakulatának számított az övék – de azért ne tévesszük szem elől, hogy míg a Lens négy évvel korábban bajnok volt, az OL még sohasem! A legutolsó forduló aztán méltó befejezése volt a szezonnak: a minimális különbséggel még akkor is jobban álló Lens éppen a Gerland-stadionba látogatott, és egy bajnoki döntőnek beillő mérkőzésen 3–1-re alulmaradt – átengedve a Lyonnak a trónt, amelyet az úgy megszeretett, hogy hét esztendőn át le sem szállt róla...

Olaszország egy tekintetben kakukktojás áttekintésünkben. Az Internazionale ugyanis a Real, Leverkusen, Lens trióval ellentétben nem szenvedett vereséget, nem vesztett pontot – de a legvégén ugyanúgy szomorkodhatott, mint már kivesézett sorstársai. Nem a Mourinho-féle sztáralakulat volt ez, és nem is az, amely – részben még a portugál nélkül – zsinórban söpörte be a scudettókat az évtized második felében, hanem az a „lúzer" alakulat, amely ekkor már 13 éve szeretett volna újra rákerülni a Serie A dicsőségtablójára. Pillanatnyilag minden reménye meg is volt erre, hiszen két ponttal többje volt a címvédő Románál, illetve hárommal a Juventushoz képest, de az aktuális játéknapon majdnem ráfázott.

Az alsóházi Brescia ugyanis, noha Roby Baggio nélkül állt fel, bátran támadni mert a Giuseppe Meazza Stadionban, és a 29. percben egy könnyű szívvel befújt büntetőből a barcás korszaka után Itáliában „levezető" Guardiola meg is szerezte a vezetést a kiscsapatnak. A hajráig így is maradt minden, sőt Vieri már csak sántikálni tudott, de jött csatártársa, a három és fél hónapos szünet után visszatérő Ronaldo, aki előbb egy szerencsés találattal, majd egy gyönyörű lövéssel megfordította az állást. Ezt megúszta az Inter. A szakvezető Héctor Cúper is a brazilt dicsérte, ám a csatárnak elege lett a hosszú évek óta tartó sikertelenségből, és a következő idényre a Real Madridba igazolt (hogy aztán ott is lemaradjon a legnagyobb diadalokról…) Előbb azonban nyert még egy újabb vb-aranyat, és a vitrinjébe tehetett egy újabb Aranylabdát is.

Az Interrel nem volt minek örülnie ezúttal sem: a záró napon a milánóiak kétszer is vezettek a Lazio vendégeként, ám mégis kikaptak 4–2-re – így a vágyott aranyérem percek alatt bronzszínűre fakult.

2001–2002: ez egy ilyen idény volt.

1932-ben e napon közölt riportot az NS a napokban lejátszott párizsi francia–olasz válogatott meccsről. A vendégek győztek ugyan 2:1-re, de „ez nem volt siker". A L'Auto nevű sportszaklapból vett idézet szerint „ugyanazt a kommentárt lehetett volna írni a mérkőzéshez, ha az döntetlenre végződik, vagy éppen a franciák nyerték volna meg." Percről percre szakadt fel a tribünön a kiáltás: „ez az a híres olasz csapat?" Igen, az volt: bár a látogatók csatárai a második félidőben négy tiszta helyzetet is kihagytak, majd az összecsapás vége „egy osztályozó mérkőzéshez hasonlított, ahol a győztes csapat taccsra játszik" – amit a helyi közönség tiltakozása kísért amúgy –, Vittorio Pozzo kapitány alakulatában már többen ott voltak a két évvel később világbajnokká váló csapatból, a szakember pedig büszkén nyilatkozta a lefújás után: ez volt a 85. válogatott találkozója, „de ebből csak kettő ment veszendőbe". Ilyen rekorddal márpedig egyetlen kollégája sem dicsekedhetett!

1942-ben e napon az Országos Sportközpont nevű ernyőszervezet arról értesítette a labdarúgó-szövetséget, hogy a Kereskedelmi és Közlekedésügyi Minisztérium, illetőleg a MÁV igazgatósága visszavonta mindazokat az utazási kedvezményeket, amelyeket eddig labdarúgócsapatok és játékvezetők részére nyújtott. Ennek oka az a minisztériumi rendelet, amely már 1941-ben megjelent, de végrehajtását eddig felfüggesztették. Indoklás: a nehéz utazási viszonyok és a háborús idők. A klubok tiltakozó képviselőinek az MLSZ azt az egyetlen reményt helyezte kilátásba, hogy az OSK még nem törődött bele a változásba, és megpróbálja kieszközölni, hogy legalább az egészen hosszú távolságokra megadják a kedvezményt.

1962-ben e napon eldőlt, hogy a Vasas labdarúgócsapata megvédi bajnoki címét az NB I-ben. A játéknap előtt még az Újpesti Dózsának volt esélye befogni az Illovszky Rudolf vezette angyalföldieket, de azok nem bíztak semmit a véletlenre, és Machos, Farkas, Mathesz, illetve Kékesi góljával 4:0-ra kiütötték a Fáy utcába érkező Ózdot (az ezüstérmes lilák egyébként a Megyeri úton nem bírtak az MTK-val). Mészöly Kálmánékat ezután nagy ünneplésben részesítette a több mint tízezres piros-kék nézősereg – majd az egyesület székházában folytatódott a köszöntés, amelyen Kádár János pártfőtitkár mellett más jelentős MSZMP-vezetők is részt vettek.

1972-ben e napon a Tallinnban megrendezett szovjet súlyemelő-bajnokságon Vaszilij Alekszejev felállította ötvenedik világrekordját is. Az ólomsúlyú olimpiai és világbajnok dolgát megkönnyítette a halmozásban, hogy akkoriban a szakítás és a lökés mellett még a nyomás is létezett. A „világ legerősebb embere" ezúttal éppen ebben a harmadik fogásnemben ért el új csúcsot 236.5 kilóval. Alekszejev azonban nem állt le: szakításban ugyan elmaradt addigi legjobbjától, ám lökésben kétszer is feljebb srófolta a rekordot (236, majd 237.5 kilóra), így végül az összetettben is átírta az örökranglistát. Két és negyed évvel korábban kezdte a csúcsgyártást, ezalatt összesen kereken fél mázsát javult (595-ről 645 kilóra)!

1992-ben e napon a labdarúgó BEK utolsó kiírásában kialakult a döntő mezőnye. Ebben a szezonban – az újítások első hullámaként, megelőlegezve a majdani BL jellegét – már csoportmérkőzéseket is rendeztek a legjobb nyolc között, és a két kvartett első helyezettje vívhatta a finálét az elődöntő kihagyásával. Április 15-én az utolsó csoportkörben létrejött az akkoriban álomdöntőnek titulált párosítás, mivel Johan Cruyff Barcelonája Sztoicskov és Bakero góljával 2–1-re legyőzte otthon a Benficát (a Zubizarretát, Guardiolát, Ronald Koemant, Michael Laudrupot is felvonultató katalánok első helye igazából nem forgott veszélyben, mert a másik meccsen a rájuk még veszélyes Sparta Praha alulmaradt Kijevben), míg a Sampdoriának elég volt az 1–1-es döntetlen is a Panathinaikosz ellen. Ne csodálkozzunk, hogy a genovaiak továbbjutását „álomdöntő" címkével látta el a sajtó: abban a csoportban még a Crvena zvezda, az Anderlecht és a Pana szerepelt, márpedig közülük kiemelkedett az előző szezonban KEK-et nyerő olasz csapat, amelynek csatársorában abban az időben a Mancini, Vialli duó rohamozta az ellenfelek kapuját, de mások mellett Pagliuca kapus, Vierchowod, Katanec, Lombardo és Cerezo is fémjelezte Vujadin Boskov alakulatát.