BAKOS GÉZA 2010.06.28 14:23 Frissítve: 2015.02.02 02:48

Negyvenéves elődöntős Wimbledonban

A női tenisztörténelem egyik nagy alakja az amerikai Billie Jean King, aki a hatvanas évek közepétől nagyjából egy évtizeden át uralta (másod-, harmadmagával) a mezőnyt, ám 1983-ban minden volt, csak nem esélyes. Ehhez képest kedvenc pályáján, Wimbledonban ismét elverekedte magát az elődöntőig, noha már csaknem betöltötte a negyvenet. A négy között viszont csúnyán elverte őt a „szentéletű" Andrea Jaeger – hogy aztán legyőzőjét a fénykorában lévő Martina Navratilova kényszerítse térdre egy viharos éjszaka után.

 

Billie Jean King 40 évesen is elődöntőt játszott
Wimbledonban (Fotó: Action Images – archív)

Az 1983-as wimbledoni bajnokság női egyesében mindössze ketten jutottak el a negyeddöntőig az első nyolc kiemelt közül, de további két nagy név, egykori győztes is versenyben volt még: a 38. évében járó angol Virginia Wade, illetve a 40. születésnapjához közelítő Billie Jean King. Az előbbi ekkor már elakadt, az amerikai viszont továbbra sem!

A mezőny korelnöknője mögött ekkorra több évtizedes pályafutás állt, gyakorlatilag a sportág nagykönyvének aranylapjairól szállt olykor alá, hogy mozogjon egy kicsit. Ez volt a huszonkettedik szereplése az All England Clubban, és a viadal egyik legendájának számított. A kaliforniai Long Beachen Moffitt néven született versenyző 1961-ben, 18 esztendősen indult először, és mindjárt meg is nyerte a párost! Ezt aztán még kilencszer megismételte, de ami ütősebb, 1966 és 1975 között egyesben is hatszor célba ért. Mivel a többi kiemelt tornán, ráadásul még vegyes párosban is szorgalmasan gyűjtögette a címeket, összesen 39 Grand Slam-diadalt aratott, és ebből 12-t szingliben! 

King (a férje nevét vette fel) 1972-ben első lett a Roland Garroson, és ezzel teljesítette a „karrier Slamet" (vagyis mind a négy GS-versenyen élen tudott végezni legalább egyszer), hétszer volt hazája  Fed-kupa-győztes csapatának tagja (később kapitányként is elérte ezt a sikert Lindsay Davenportékkal, akiket mindkét számban olimpiai aranyra is vezetett Atlantában), és mindezek mellett arra is volt energiája – meg indíttatása –, hogy része legyen a profizmust elhozó/legalizáló nyílt korszak (az Open era) 1968-as bevezetésének előmozdításában, majd a női teniszezők szervezetének (WTA) elnöke lett.

1973-ban pedig ő lépett fel – és kerekedett felül! – a „Nemek csatája" néven elhíresült mérkőzésen, amikor kiállt a férfiakat kéviselő 55 éves egykori wimbledoni bajnok Bobby Riggs ellen. (Egyébként is nagy élharcosa volt a nők – társadalmi és sportbeli – egyenjogúságának, 1981-ben pedig a nyilvánosság előtt is felvállalta a homoszexualitását.)

A korábbi évek nagy csillaga 1983-ban viszont már nyolc évnyire volt utolsó wimbledoni (és általában: GS-tornán elért) elsőségétől, azóta Londonban leginkább a negyeddöntőig jutott (már ha elindult), míg most – 10. kiemeltként, az ausztrál Wendy Turnbull (7.) búcsúztatásából erőt merítve – azon igyekezett, hogy 1982-t követően ismét a négy közé jusson. Pályafutása során még játszmát sem vesztett következő riválisa, Kathy Jordan ellen, ám honfitársa előzőleg nagy tekintélyt szerzett magának a 2. helyen rangsorolt, korábbi háromszoros bajnok Chris Evert kiejtésével.

King hosszú karrierje minden tapasztalatát felhasználva okosan játszott: hol lágyan ütve, hol pörgetve próbálta elhelyezni a labdákat röptéző vetélytársa mellett – eredményesen (7:5, 6:4)! „Hú, de nehéz volt!... Szerencsére jobban teniszeztem, mint eddig. Akadt néhány mázlis labdám is az elején, de összességében megbízhatóan adogattam és nagyon jól fogadtam Kathy szerváit. Éreztem a játékot, bírtam az iramot, s állandóan rohamoztam a hálót, ahogyan azt a füvön csinálni kell. Most megpróbálok egy kicsit kikapcsolódni, aztán holnap délelőtt kiadós edzést tartok. Nem az elődöntőre, csak a következő ellenfélre gondolok. A többit majd meglátjuk" – nyilatkozta a minden számot tekintve húszszoros wimbledoni bajnok Billie Jean.

Ám hiába a pihenés meg a tréning, az elődöntő – mindkét ágon – túlságosan is egyoldalú meccset hozott, a nézők nagy csalódására a várt küzdelem elmaradt. A szőke, erőteljes Andrea Jaeger – aki előzőleg elbánt a mi Temesvári Andreánkat a 32 között felülmúló, mindössze 15 és fél éves, a sport mellett divatmodellként is jegyzett kanadai Carling Bassett-tel – egy rövid, keresztbe helyezett tenyeressel és egy kétkezes fonákkal pörgetett átemeléssel már a legelső játékban megtörte a nála 22 évvel idősebb King lendületét, és a folytatás sem hozott különösebb változást.

Pedig a veterán amerikai újabb rekordot állíthatott volna fel, ha tizedszer is bejut a női egyes fináléjába, ám csak vergődött. Honfitársa ütései egyszerűen túl gyorsak, kemények és biztosak voltak számára, s legfeljebb néhány remek ejtett röptével bizonyította, hogy a keze még mindig a régi.

A 6:1, 6:1-gyel záruló találkozó 56 perc alatt véget ért. „Szinte hihetetlen, milyen labdákat hibáztam. Ezeket eddig rendre beütöttem. Na, de ilyen a tenisz" – értékelt a legyőzött legenda, akinek ez volt a legsúlyosabb veresége a brit bajnokságon, egyben az utolsó fellépése is Londonban (sőt: egyéniben az utolsóelőtti, ha az összes GS-viadalt vesszük – Melbourne-be még elutazott, akkoriban tudniillik az Australian Open zárta a sort decemberben –, s párosban is már csak odahaza, az US Openen állt rajthoz az aktuális és a következő szezonban).

A döntő azonban még hátravolt. A Csehszlovákiát addigra már végleg maga mögött hagyó Martina Navratilova élete legjobb formájának örvendett azokban az időkben (1983-ban és majd 1984-ben is csak egy-egy siker hiányzott, hogy meglegyen neki a klasszikus Grand Slam) – ahogy egy elismert szakértő mondta: akár a férfiakkal is felvehette volna a versenyt. A huszonhét évvel ezelőtt kiemelkedően legjobbnak számító teniszezőnő imponáló fölénnyel nyert 6:0, 6:3-ra, és védte meg így a címét. Az esztendő elejétől tíz tornán indult, kilencen diadalmaskodott, és csak egyetlenegy vereséget szenvedett – ekkora fölény az idő tájt is egyedülálló volt!

A később King eredményeit is túlszárnyaló – párosban például Pam Shriver oldalán ugyancsak révbe érő – Navratilova győzelmét azonban megelőzte egy érdekes közjáték, amelyről a korabeli közönség mit sem tudhatott. A világranglistán mögötte 2. helyezett Jaeger, mint utóbb elmesélte, igen zaklatott éjszakán volt túl a finálé előtt: összekülönbözött az apjával, aki erre kizárta őt az apartmanjukból. A fiatal Andreának úgy kellett megkérnie másnapi ellenfelét, Navratilovát (!), hogy segítsen meggyőzni a dühös szülőt, engedje vissza... Bevallása szerint ez lelkileg eléggé megviselte, ami bizony meglátszott a másnapi teljesítményén.

Andrea Jaegernek ez volt a második, egyben utolsó (elvesztett) Grand Slam-döntője – mindkétszer a cseh származású „egyeduralkodó" állta az útját –, majd krónikus vállsérülése miatt hamarosan visszavonult, noha még csak 19 éves volt. Ezt olyan égi jelnek vette, amely hozzájárult elhatározásához, hogy életét spirituális irányba fordítsa.

Beiratkozott egy főiskolára, ahol teológiát hallgatott, később pedig – ismertségét és tenisszel keresett pénzét is felhasználva – jótékonysági és karitatív munkákban találta meg hivatását. Alapítványokat hozott létre, amelyek elsősorban beteg vagy rosszabb sorú gyermekek támogatásával, táborozatásával, ösztöndíjak biztosításával, családsegítéssel, valamint sok egyéb hasonló programmal foglalkoznak, elsősorban az egykori teniszsztár szűkebb pátriájában, Coloradóban. Jaeger 2006-ban mint Andrea nővér csatlakozott a domonkos-rendhez.

Még egy mondat erejéig visszatérve 1983-as „áldozatához", Billie Jean Kinghez: elődöntőbeli bukása után volt még egy sansza, hogy megszerezze 40. Grand Slam-bajnokságát is, hiszen vegyes párosban a Temesvári, Strode magyar, amerikai duót kiejtve bejutott a fináléba a bombaerős adogatásairól ismert Steve Denton oldalán, ám ott az első kiemelt Turnbull, John Lloyd (azaz Chris Evert férje) alkotta ausztrál, angol kettőssel már nem bírtak.

 

1953-ban e napon a margitszigeti sportuszodába mintegy 3000 néző látogatott ki a Bp. Lokomotív – még csak nem is nemzetközi – úszóversenyére, noha lógott az eső lába (majd egy időre el is eredt). A közönség elnyerte jutalmát a kitartásáért: 800 méter női gyorson (amely akkor még nem volt olimpiai szám, majd csak 1968-tól) Gyenge Valéria – 1952 ötkarikás bajnoka 400 méteren – fantasztikus világcsúcsot ért el! Körülbelül 15 méteres előnnyel csapott be a célba, és 10:42.4 perces idejével több mint tíz másodpercet vert rá a dán Ragnhild Hveger tizenkét évvel korában született régi rekordjára (10:52.5)! A második helyen a szintén helsinki aranyérmes (200 m mell) Székely Éva végzett (10:56.8), ugyancsak a régi országos csúcson (11:05.6) belül, amelyet ő maga tartott.

1963-ban e napon közölte le a Népsport a Vásárvárosok Kupája következő szezonjának sorsolását, valamint az akkor véget érő előző kiírás kimenetelét is – utóbbit épp csak néhány sornyi terjedelemben, a cikk végén. Ami a párosításokat illeti, a magyar színeket képviselő Újpest az NDK-beli Lipcsével (azaz az SC Leipzig együttesével) került szembe, és mint utólag kiderült, 3:2-es összesítéssel továbbjutott, aztán a bolgár Lokomotiv Plovdiv ellen is, s majd csak a negyeddöntőben botlott el a későbbi döntős, ráadásul címvédő Valenciában. A VVK 1962–63. évi sorozatát ugyanis a tengerparti spanyol gárda nyerte meg, miután a horvátországi 2:1 után ezúttal hazai pályán 2:0-ra verte meg a jugoszláv Dinamo Zagrebet. A Valencia 1962-t követően zsinórban másodszor hódította el a harmadik számú európai kupát.

1973-ban e napon a macedóniai Bitolában a hatcsapatos nemzetközi Jugoszláv Kupa 3. fordulójában az addig két meccsből kétszer alulmaradó magyar férfi kézilabda-válogatott Simó vezérletével visszavágott a müncheni olimpián elszenvedett vereségért Svédországnak, és 22:14-es magabiztos sikerével rátalált a győzelmi ösvényre. Megfiatalított csapatunk ugyanis a következő körben a vb-ezüstérmes (és ötkarikás 4.) NDK-t is elintézte 19:13-ra (elsősorban Vass Károly remekelt), majd a záró napon a kapitány Simó, illetve Hertelendi  remek átlövéseivel a Münchenben 5. Szovjetuniót ugyancsak megverte (24:19), így bronzérmes lett a rangos mezőnyben. Az első helyet Románia szerezte meg a házigazda és olimpiai bajnok Jugoszlávia előtt.

1993-ban e napon az Egyesült Államok vb-válogatónak számító atlétikai bajnokságán az egyik legnagyobb csillag, Dan O'Brien prosztatagyulladásból fakadó erős hasi fájdalmakkal indult tízpróbában. A magasugrás közben, saját bevallása szerint, már abba akarta hagyni, és csak két edzője hathatós rábeszélésére folytatta a versenyt. Aztán összeszedte magát, végigcsinálta, bár a biztos győzelem tudatában az utolsó számokat már lazábbra vette, főleg zárásként a kocogva teljesített 1500-at. (Nem sokkal később pedig Stuttgartban övé lett a három vb-aranyérme közül az időben középső!) Az amerikaiaknál köztudottan óriási a tétje a válogatónak, mert csak ezen az egy viadalon lehet(ett) indulási jogot szerezni az aktuális világversenyre – 1993-ban például itt bukott el a 400-as szöuli olimpiai bajnok Steve Lewis, a vágtázó exvilágcsúcstartó Leroy Burrell (legalábbis egyéniben), a vb-címvédő magasugró Charles Austin, illetve három veterán 110 gátas, a háromszoros szabadtéri vb-első Greg Foster, a kétszeres olimpiai aranyérmes Roger Kingdom és a bő tíz évvel korábban még világrekorder Renaldo Nehemiah.

2003-ban e napon Boczkó Gábor harmadszor is Európa-bajnok lett párbajtőr egyéniben! Az akkor 26 éves versenyző a bourges-i Eb nyitó napján a főtáblán előbb két ukránt győzött le (másodszor a Kovács Ivánt már a 64 közé jutás küszöbén kiejtő Sumakot), aztán egy oroszt, majd egy lengyelt. A döntőben pedig a fegyvernem királyával, az addigra már egyéniben olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok orosz Pavel Kolobkovval került szembe, akit 14:12-re múlt felül. Kulcsár Győző tanítványa ezzel 1997 és 2000 után harmadszor lett a kontinens legjobbja! (Csapatban ezután még egy ötkarikás ezüstöt és két Eb-aranyat is szerzett.)