Nemzetisport.hu 2012.05.01 10:22 Frissítve: 2014.12.27 02:47

Megalázták a német focit és urát, Kahnját

A Bayern München idén hatalmas lehetőség előtt áll a Bajnokok Ligájában, négy éve azonban még résztvevője sem lehetett a BL-nek. Természetes, hogy akkor legalább az UEFA-kupát szerette volna megnyerni, főleg, hogy a szezon többi sorozatában remekül szerepelt. Ám szembetalálta magát az egyre több pénzből egyre jobb futballal kirukkoló legkeletibb európai ország új sztárklubjával, amely a munka ünnepén viszonylag kis erőfeszítéssel is simán elintézte – egyrészt a német labdarúgás zászlóshajóját és annak szebb búcsúra érdemes legendáját, másrészt hogy ott lehessen a döntőben, ahol aztán a kontinens minden idők legészakibb kupagyőztesévé lépett elő.


Pavel Pogrebnjak joggal mondhatta volna: Mit csináljak, kettőt én is rúgtam, egyszerűen jobbak voltunk...
(Fotó: archív)

 

 A LEGNAGYOBB BAYERN-KUPAZAKÓK
  •  Barcelona 0–4 (BL, 2008–09)
  • Zenit 0–4 (UEFA-kupa, 2007–08)
  • B1903 (dán) 2–6 (UEFA-kupa, 1991–92)
  • E. Frankfurt 1–5 (UEFA-kupa, 1979–80)
  • E. Frankfurt 0–4 (UEFA-kupa, 1977–78)
  • Ajax 0–4 (BEK, 1972–73)
(Mind a hatszor idegenben)

Négy esztendővel ezelőtt az UEFA-kupa első számú várományosának tartott Bayern München előtt négy trófea besöprésére nyílt esély az évad végére. Odahaza megnyerte a Ligakupát (még a szezon felvezetéseként), majd 2008 áprilisának elején a Német Kupát, és a hónap végén úgy állt, hogy ha nem következik be földindulás, bajnok is lesz, így a nemzetközi diadal lehetett a negyedik sikere.

Sőt ha Ottmar Hitzfeld együttese révbe ér, azzal saját címhalmozásán túl a német klubfutball feltámasztójaként is megdicsőülhetett. Írd és mondd, akkor már hét éve, a bajorok BL-diadala óta nem nyert semmit az ország az európai kupákban, döntőben pedig legutóbb 2002-ben a Leverkusen és a Dortmund képviselte a színeiket – előbbi a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában (1–2), utóbbi meg az UEFA-kupában a Feyenoorddal szemben (2–3) maradt alul.

A Bayernnek, a labdarúgó-történelem egyik legeredményesebb csapatának pedig az említett 2001-es nagy győzelem után a BL-ben a negyeddöntő volt a legjobbja (igaz, odáig háromszor is eljutott), ráadásul most először szorult ki azóta a legrangosabb kontinentális sorozatból, ezért teljesen érthető volt, hogy a vezérkar miért ragaszkodott annyira az UEFA-kupa elhódításához.

MÁJUS 1-JEI LAPSZEMLE 

Sport Bild: „Kínos gálaelőadást tartottak a szentpéterváriak, akik további gólokat lőhettek volna."

Bild:
„Pácban hagyta a Bayern Oliver Kahnt, aki a leginkább sajnálatra méltó volt a kudarc során. Nem csupán a saját klubjukat, de az egész országot megszégyenítették. Német csapat hat éve nem játszott európai kupadöntőt, szégyelljétek magatokat!"

sport1.de: „A müncheniek nem tudták megajándékozni Kahnt az utolsó nagy döntővel. Száznegyvenkét mérkőzés után a Petrovszkij Stadion gyepén ért véget egy csodálatos nemzetközi pályafutás."

Kicker: „A négy nullás vereség miatt különösen keserű lett a titán lelépése. Még szerencse, hogy mozgalmas karrierjének voltak olyan csúcspontjai is, mint a 2001-es BL-győzelem,”

 

Ezzel szemben orosz gárda legutóbb – s egyben legelső alkalommal... – három évvel korábban nyert európai trófeát, akkor a CSZKA Moszkva az UEFA-kupában győzött. A németek elődöntőbeli riválisával, a Zenittel kapcsolatban így nem lehetett fényes nemzetközi múltról beszélni, a jövője ugyanakkor már elkezdődött: 2005 decemberében a Gazprom megvette az egyletet.

„Történelmi nap a mai: az orosz futball fővárosa immár nem Moszkva, hanem Szentpétervár" – harsogta Alekszej Miller, a gázipari óriáscég vezérigazgatója, miután a Zenit 2007-ben élen zárt a bajnokságban (1984, az egyébként egyetlen szovjet aranyérme óta először). Pénzügyileg is megerősödött tehát a klub, amely nem titkoltan előbb állandó szereplővé, később meghatározó hatalommá akar(t) válni a Bajnokok Ligájában.

„Felhívnám a müncheniek figyelmét arra, hogy klasszis csapat lesz az ellenfelük, amelyet öngyilkosság volna kicsit is lebecsülni. Futballistái mesterien kontráznak, és úgy indulnak meg egy-egy labdaszerzést követően, mintha rakétából lőtték volna ki őket" – méltatta a bajorok vetélytársát Rudi Völler, a Leverkusen sportigazgatója, márpedig nála autentikusabb forrás nemigen akadt, hiszen „Észak Velencéjének" alakulata éppen a gyógyszergyáriakat ejtette ki az előző fordulóban, az idegenbeli 4–1-es (!) remeklésére alapozva.

A holland Dick Advocaat irányította szentpéterváriak a Rajna-parti gálájuk óta nem nyertek tétmérkőzést – hat forduló után csak tizedikek voltak az orosz élvonalban –, vagyis a jelek szerint feláldozták a bajnoki rajtot a kontinentális hódítás érdekében (a még versenyben lévő négy csapat közül egyedül a Zenitnek nem volt európai trófeája; a másik ágon a Fiorentina és a Rangers viaskodott).

A máris a legjobb nemzetközi szereplését produkáló együttes esélyét növelte, hogy az első találkozó házigazdája csatárgondokkal küzdött: a legfájóbb pont Luca Toni hiánya volt. Az előző négy tétmeccsén nyolc gólt szerző, a Getafe elleni krimi alkalmával is duplázó csatár a sárga lapjai miatt nem léphetett pályára, ráadásul Mark van Bommel törött orral, Miroslav Klose pedig húzódással vállalta a játékot.

Szinte nem volt olyan német orgánum, amely nem úgy kezdte a beharangozóját, hogy „Mire megy a Bayern Luca Toni nélkül?" Az olasz gólgyáros találatai híján – még ha ez az egész csak játék is a számokkal – a bajorok nem tízpontos előnnyel vezették volna a Bundesliga tabelláját, hanem eggyel a Werder Bremen mögött kullognak, a Német Kupát helyettük a Dortmund vehette volna át, és a Zenit sem Német-, hanem Spanyolországban, a Getafe vendégeként játszott volna a fináléba kerülésért.

(Érthető dolog olyan támadó hiánya miatt aggódni, aki rögtön az első idényében csapata addigi 101 szezonbeli góljából 45-ben közvetlenül is érintett volt, saját maga 41 mérkőzésen 35-ször volt eredményes, továbbá 10 találatával vezette a mesterlövészek listáját az UEFA-kupában...)

A Toni-pótlónak szánt csatárok helyett végül a középpályások oldották meg a góllövés feladatát, már amennyire tellett tőlük. A 18. percben Zé Roberto kiharcolta, Franck Ribéry pedig kihagyta ugyan a büntetőt, de a Vjacseszlav Malafejevről kipattanó labdát a kapuba helyezte a francia. Lehetett volna nagyobb is a Bayern előnye, Lúcio partizánakcióiban nagy lehetőségek rejlettek, csak éppen arra nem számított senki, hogy a rossz kapuba talál be...

Merthogy egy óra után Viktor Fajzulin balról bekanyarított labdáját a centerhalf oktatófilmbe illő mozdulattal, védhetetlenül a saját kapuja bal alsó sarkába fejelte, és ezzel alaposan megkeserítette Oliver Kahn hazai kupabúcsúját.

(A már a „bőrnadrágosok" legutóbbi, 1996-ban aratott UEFA-kupa-diadalában is tevékenyen részt vállaló kapust később sérülés miatt le is kellett cserélni, de a brazilhoz is kegyetlen volt a sors: három évvel azelőtt, a Chelsea-vel vívott BL-negyeddöntőben szintúgy öngólt szerzett – tény, hogy nem olyan látványosat, mint a Zenit ellen, viszont a párharc mindkét felvonásán...)

Az április 24-i döntetlen láttán a müncheni futballbarátok babonás része már lobogtatta is a Getafe elleni negyeddöntő jegyzőkönyvét, hiszen a Bayern hazai 1–1-et követően idegenben csikarta ki a továbbjutást (3–3, hosszabbítás után).

A világbajnok Luca Toni visszatérésén kívül az is a németek kilátásait javította, hogy a visszavágón nem kellett kihúzniuk a Zenit méregfogát, Andrej Arsavin, az oroszok esze és motorja ugyanis (aki a menetelés során a négy gólján kívül az előkészítéseivel is kitűnt, nyolc gólpasszt adott a társainak) sárga lapjai miatt – a két szélső védőhöz hasonlóan – nem játszhatott.

S hogy mégis mi szólt az oroszok mellett? Egyrészt a Münchenben elért eredmény, hiszen a gólkényszerben lévő Bayern ellen előszeretettel alkalmazhatták halálos kontrajátékukat, az pedig az odavágón is kiderült, hogy ellenakcióik Arsavin beavatkozása nélkül is életveszélyesek.

Továbbá ott volt még a sebességfaktor: akárhogy is nézzük, a németek védősorát ezen a szinten körülményesnek lehetett nevezni, míg a Zenit támadói villámgyorsak – nem mellékesen köztük találtuk a sorozat második legeredményesebb futballistáját, az addig nyolc gólt szerző Pavel Pogrebnjakot (a csaknem 190 centis csatár végül egy újabb dupla révén Tonival holtversenyben elsőként zárt a listán).

Advocaat mindenesetre egy másik aduval állt elő, konkrétan azzal, hogy a müncheniekkel ellentétben az ő játékosai minden szegletét ismerték az igencsak ramaty állapotban lévő, göröngyös szentpétervári pályának...

„Tudjuk, hogy a Zenit nem léphet pályára a legjobb összeállításában, mi viszont remek formában vagyunk, és ilyenkor sorozatban lőjük a gólokat" – fogalmazott az önbizalommal teli Bastian Schweinsteiger a 2008. május 1-jei második meccs előtt, és az első pillanatokban úgy tűnt, a németek valóban nem adnak esélyt ellenfelüknek.

Az ismét pályára lépő Toni lefejelt labdáját Klose ugyanis már a második percben kis híján a vendéglátók kapujába lőtte – a vert helyzetben lévő válogatott Malafejevet végül védői segítették ki, akik a gólvonalról szabadítottak fel. Ekkor nemhogy a német, talán még a legelvakultabb orosz szurkolók sem gondolták, hogy a Zenit nemcsak megálljt parancsol nagy múltú ellenfelének, hanem gólparádéval szerez örömet híveinek.

Erről elsősorban Pogrebnjak gondoskodott, aki az első hazai lehetőséget értékesítette: a 24 éves támadó húsz méterről lőtt szabadrúgást, a 38 esztendős Kahnt megtréfálta a szétnyíló sorfal, és bár a labda a kapu közepébe tartott, akadálytalanul került a hálóba. Azt azonban már nem írhatták a visszavonulni készülő Kahn számlájára, hogy a félidő végén ismét kapitulált, hiszen Konsztantyin Zirjanov klasszisokat idéző testcsel után lőtt a bajor kapu jobb oldalába, esélyt sem adva a hárításra.

S mivel Fajzulin bombaerős fejese, valamint Pogrebnjak jól helyezett lövése a kegyelemdöfést is megadta, Ottmar Hitzfeld fiai hiába álmodtak szezon végi „négyesről", a szentpétervári négyes (0–4) után már csak triplázással vigasztalódhattak. Az pedig csupán zárójeles kérdés maradt, mire ment volna a Zenit, ha az eltiltott játékosai is pályára léphetnek. Mert már a négygólos vereség is negatív rekordbeállítás volt a Bayern európai kupatörténetében...

ZENIT–BAYERN (2008)

 

 ZENIT

Alapítva: 1925

Színe: égszínkék-fehér

Stadion: Petrovszkij (Szentpétervár, 21 405 néző)

Legnagyobb sikerei: szovjet bajnok (1984), orosz bajnok (2007, 2010, 2012), Szovjet Kupa-győztes (1944), Orosz Kupa-győztes (1999, 2010), szovjet Szuperkupa-győztes (1984), orosz Szuperkupa-győztes (2008, 2011), Orosz Ligakupa-győztes (2003)

 

Három érdekesség:

  • 1967-ben utolsó lett a bajnokságban, de mégsem esett ki; a magyarázat a kor szellemére jellemző: megengedhetetlennek tartották, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóján éppen egy leningrádi együttes búcsúzzon...
  • az 1994-es vb-n Kamerun ellen öt gólt szerző, s ezzel vb-rekordot felállító Oleg Szalenko is a Zenit (saját nevelésű fiatal) futballistája volt egy kevésbé sikeres időszakban
  • az Alanyija Vlagyikavkaz 1995-ös aranyérme után a Zenit volt a második, amely nem moszkvai csapatként nyerte meg (2007) az orosz bajnokságot, ám azóta, immár öt éve vissza sem került a fővárosba az elsőség...

A leigázott németek világhírű edzője a mérkőzés után tulajdonképpen kimondta, hogy a kupa ezúttal Oroszországba vándorol. „A Zenit teljesen megérdemelten jutott el a döntőig. S hogy ott ki nyer majd? Nos, az a csapat, amelyik négy gólt szerezve végez a Bayernnel, egyértelmű esélyese a finálénak" – hangoztatta az idény végén távozó Hitzfeld, míg kollégája, Dick Advocaat visszafogottan értékelt:

„Egyelőre nem vagyunk azon a szinten, mint a Chelsea vagy a többi világhírű gárda, de azért dolgozunk, hogy mi is elérjünk azokba a magasságokba. S hogy mire lehet képes a Zenit? Röviden: bármire. Azt hittem, a srácok már nem tudnak újat mutatni nekem, de be kell látnom, hogy tévedtem, és ez csodálatos érzés!" – örvendezett a szentpéterváriakat 2006 óta irányító, sok nagy csatát megélt 60 esztendős szakember.

Egyértelmű, hogy új fellegvár jelent meg Európa térképén: Szankt-Petyerburg. A város gyöngyszeme, a Zenit az UEFA-kupa meglepetéscsapataként az egyenes kieséses szakaszban a Villarreal, a Marseille és a Leverkusen búcsúztatása után 5–1-es összesítéssel lesöpörte a porondról a Bayernt is, és május 14-én Manchesterben fennállása első európai trófeájáért indulhatott harcba a skót Rangers ellen – méghozzá mint toronymagas favorit.

Nem is hibázta el a ziccert, Igor Gyenyiszov és Zirjanov révén 2–0-ra felülmúlta a glasgow-iakat (holland mestere egykori klubját...), majd öt játékosa (Arsavin, Zirjanov, Malafejev, illetve Alekszandr Anjukov és Roman Sirokov) azzal kerekítette ki a 2008-as szuperszezonját, hogy az osztrák-svájci rendezésű Eb-n bronzérmes lett a jól játszó szbornaja színeiben – egy másik németalföldi sztártréner, Guus Hiddink irányításával.

A Zenitnek a Bajnokok Ligája elsőre még húzósnak bizonyult – kiestek a csoportkörben a Real Madrid, Juventus kettős mögött –, de a 2010-es, vagyis a legutóbbi bajnokságban megszerezték a második orosz élvonalbeli elsőségüket is, mindjárt egy kupadiadallal megtoldva (ezt már Luciano Spallettivel a kispadon és Huszti Szabolccsal a soraikban), aztán már sikerült a BL-ben is eljutni a 16 közé (ahol a Benfica állta az útjukat).

Jelenleg meg olyan fölényesen vezetnek a kivételesen másfél évre elnyúló hazai pontvadászatban, hogy már be sem lehet hozni őket, azaz látszik, hogy nem hullócsillagként tűntek fel a labdarúgás elitjében. Arról pedig, hogy a közeg is egyre magasabb színvonalú, és az ország bajnoksága mekkora csáberővel bír, mi magyarok is bőven tudnánk mesélni...

Egyszóval ez egy szép sikertörténet – miközben a Bayern sem süppedt önsajnálatba, hanem két évvel később tényleg elverekedte magát a döntőbe, de ezúttal már a legnívósabb sorozatban, és az idén, a saját stadionjában rendezve a finálét, talán meg is nyeri a Chelsea ellen!