B. G. 2011.04.27 08:51 Frissítve: 2014.01.21 02:14

McClarenék hihetetlen sebességváltásai

Akik egy kicsit belefáradtak, hogy a csúcsfutballt szállító BL-ben egy ideje már mindig ugyanannak a nyolc-tíz csapatnak a végküzdelmeit nézhetik, azok számára az UEFA-kupa jelentett némi változatosságot néhány esztendeje. Öt éve például az elődöntő egyik ágán színes, izgalmas páros jött össze: a Steaua azzal tűnt ki, hogy Kelet-Európából egyáltalán el tudott jutni ilyen messzire a modernkorban, míg a Middlesbrough abszolút újoncnak számított ezen a magaslaton – de a pályán előadott mutatványaival még inkább rászolgált az érdeklődésre.

Massimo Maccarone és a döntő gól (Fotó: archív)

 

A katonacsapat korából BEK-győzelemmel (1986), illetve egy másik BEK-döntővel (1989) is büszkélkedő Steaua legújabb kori történelmének legnagyobb sikerét érte el 2006-ban az UEFA-kupa elődöntőjébe jutással, és hogy ott 1–0-s előnnyel utazhatott a middlesbrough-i visszavágóra. Hasonló bravúr még két évvel azelőtt is elképzelhetetlennek tűnt, a Gigi (azaz George) Becali által pénzelt klub azóta kezdett szárnyalásba.

A bukaresti sikerek első számú letéteményese – a korábban sokkal ismertebbnek számító Giovanni (valójában Ioan) és Victor Becali játékosügynök-páros unokatestvére – 2000-ben került a futball közelébe.

„Felfedezésének" dicsőségét Dumitru Dragomir, a profi liga elnöke sajátította ki, állítólag ő mutatta be az akkor még a szociáldemokrata kormány közeli szállodatulajdonos, Viorel Paunescu által elnökölt steauás köröknek. Becalit akkoriban még csak a pénze mentette meg a nyílt kigúnyolástól, amúgy az ízlés nélküli öltözködéstől a kézzel-lábbal evésig egy sereg tényező tette volna az élcelődések kiváló céltáblájává.

A juhászsarjadékból többnyire ma is vitatott törvényességűnek tartott ingatlanüzletek révén megtollasodó, a fél évtizeddel ezelőtti romániai „gazdaglistán" 400-450 millió dollárral a hetedik helyig emelkedő Becali az első nyilatkozatában még azt állította, ő csak segíteni akar, nincs semmiféle üzleti célja a Steauával.

Rövidesen azonban már az igazgatótanács élén találhattuk őt, folyamatos vitában a védelmi minisztériummal a Ghencea Stadion tulajdonlása ügyében, amelyet történetünk idején sem birtokolt, de bérmentesen használta, miközben a labdarúgóklubnak semmi köze sem volt már a Steaua Sportklubhoz.

Azóta más tekintetben is változott Becali véleménye, s az UEFA-kupa-elődöntővel már a számításait is megtalálta. Persze a vagyon önmagában nem lett volna elegendő a sikerhez, s egy ideig úgy tűnt, intelligenciakorlátai révén Becali nem is lépi túl a pénzes, de rövidlátó üzletember árnyékát. Mindez elsősorban a trénerek kiválasztása, illetve munkájuk tiszteletben (nem) tartása terén mutatkozott meg.

Eme edzőfaló mentalitás mentén „vérzett el" a csapat első építőmestere, a korábbi-későbbi szövetségi kapitány, Victor Piturca, s ennek áldozata lett az egykori olasz válogatott kapus, Walter Zenga is, akit a csapat UEFA-kupa-nyolcaddöntőbe jutása ellenére Becali 2005-ben – egy esztendővel a ma tárgyalt mérkőzés előtt – gondolkodás nélkül elzavart, miután a hajdani vb-bronzérmes ellentmondott neki bizonyos csapatösszeállítási kérdésekben.

A következő szakvezetővel, Oleg Protaszovval már óvatosabb volt, s az ukrán meg is hálálta neki: gyakorlatilag ő rakta össze azt a csapatot, amely aztán a Boro ellen is „hadakozott". Protaszov hazamenetele után Cosmin Olaroiu már közel ideális körülmények közé érkezett.

A Steaua – és ennek nyomán a román futball – feltámadásának hátterét leginkább azonban a játékoseladások terén átalakuló gondolkodásmódban lehetett keresni. Az európai öltözködési szokásokat, illetve a késsel-villával való evést fokozatosan megtanuló Becali szakított az 1994-es amerikai vb utáni nagy kiárusítás gyakorlatával, s azt vallotta, hogy vagy nagyon nagy pénzért ad el valakit, vagy sehogy. Ennek köszönhetően a Steaua immár két éve szinte változatlan, de nem zárt kerettel szerepelt.

Az erős gerinc mellé így robbanhatott be az idény felfedezettje, az elődöntő visszavágóján sárga lapok miatt pihenő Banel Nicolita, illetve találták meg a portugál Carlos Fernandes kapust. A többiek a válogatott korábbi tagjai, vagy időközben kerettaggá izmosodott, többnyire fiatal futballisták voltak, akik a nemzetközi rutin birtokában szép lassan kivétel nélkül eljutottak arra a szintre, hogy alapemberei lehessenek akár rangos európai kluboknak is.

Közben a 2006. április 27-i ellenfélnél is felívelő szakasz köszöntött be. A csapnivaló bajnoki szereplés ellenére bizonyára sok Middlesbrough-szurkoló érezte úgy néhány nappal korábban, hogy az lehet a klub 130 éves történetének legnagyszerűbb szezonja.

A Boro bejutott az FA-kupa és az UEFA-kupa elődöntőjébe, és egyik párharcban sem kapott legyőzhetetlen ellenfelet. Vasárnap azonban a hazai sorozattól elbúcsúzott a West Hammel szemben, így amolyan „most vagy soha" hangulatban készülődött a bukarestiek 1–0-s előnyének csütörtöki ledolgozására.

A nekibuzdulással nem is volt baj, de a Steaua olyan önbizalommal játszott, hogy hamar nyilvánvalóvá vált: holmi lerohanásról hiába álmodoznak a hátborzongató atmoszférát teremtő hazai drukkerek. Fertályóráig azért reménykedhettek abban, hogy nem lehet ördöngösség 2–0-ra megverni a román bajnokot. Hanem egy ártalmatlannak tűnő támadás végén Nicolae Dica megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A Boro-védelem úgy megzavarodott, hogy Chris Riggott pár perc múlva kis híján öngólt fejelt – holott a futballisták a negyeddöntőben hozzászokhattak volna az efféle szituációhoz, akkor is 0–1-ről álltak fel és rúgtak négy gólt a Riverside Stadionban... Kisvártatva kiderült, ezúttal is legalább ennyire lesz szükségük, a 24. percben ugyanis a románok Dorin Goian révén egy szöglet után növelték az előnyüket.

Steve McClaren vezetőedző nyomban reagált az immár (összesítésben) háromgólos hátrányra: a veterán Gareth Southgate helyett Massimo Maccaronét küldte be. A csere eredménye szinte azonnal látható volt, az olasz támadó Mark Viduka passzát a 33. percben a jobbösszekötő helyéről vágta a hosszú sarokba. Nem sokkal később pedig az ausztrál két ízben is egyenlíthetett volna, de lövései elakadtak a rivális portugál kapusában.

A második félidő elején kimaradt néhány kisebb hazai lehetőség, de a Boro kissé monoton ritmusban futballozva, ám döbbenetes akarással tovább küzdött. McClaren már a kontrákkal sem törődött, Yakubu Aiyegbenit is csatába küldte, míg a tempó közben egy fikarcnyit sem lanyhult. Majdnem fél óra volt hátra, amikor Viduka sokadik próbálkozásra a hálóba csúsztatott egy beadást, így együttesének már csupán két találatra volt szüksége.

És megszerezte! Az elsőt Riggott méterekről bevetődve jegyezte a 73. percben, majd egészen kicsivel a lefújás előtt román labdavesztést követően a berepülő Maccarone fejjel volt eredményes, így a következő körbe repítette csapatát, amely története során először jutott be nemzetközi kupa döntőjébe!

„Van igazság a földön!" – hirdették a Middlesbrough szurkolói és voltaképpen mindazok, akik nem szorítottak kifejezetten az angolok elődöntőbeli ellenfeléért, a Steaua Bucuresti-ért. A Boro ugyanis, csakúgy, mint a nyolc között a Basellel szemben, újra heroikus küzdelemben, behozhatatlannak tűnő hátrányból állt fel önfeláldozó játékával.

„Mindhalálig szeretni fogom Massimót" – kürtölte világgá érzéseit Jimmy Floyd Hasselbaink, a Middlesbrough csatára a meccset követően. Nem csoda, hogy a holland támadó szívében kiemelt helyet kapott a csapattárs Maccarone, aki a svájciak elintézése után most is az utolsó pillanatokban szerzett továbblépést érő gólt.

MIDDLESBROUGH–STEAUA 4–2
 

Persze igazságtalanok lennénk az együttes többi tagjával, ha csak a kopasz olaszt neveznénk meg a dupla csoda egyedüli letéteményesének, hiszen a gárdának egymás után két európai visszavágóján is összesen négy gólt kellett szereznie az üdvösséghez, amiben az egész társaságnak szerepe volt.

„Fogalmam sincs – válaszolta Steve McClaren, a piros-fehérek edzője arra a kérdésre, hogy akkor tulajdonképpen mi is jelentette a receptet a sikerre. – Eddig meggyőződésem volt, hogy a villám nem sújt kétszer ugyanarra a helyre. Ma estétől másképp látom ezt a kérdést."

A szakember edzői karrierje addig sem nélkülözte az izgalmakat, a rőt hajú mester 1999-ben például Sir Alex Ferguson segédje volt a Manchester Unitednél, amikor a „vörös ördögök" a sírból hozták vissza a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-döntőt a barcelonai Camp Nouban (a kilencvenedik perc elején még a bajorok vezettek, mégis az angoloké lett a trófea, ráadásul még a hosszabbítás előtt!).

„Most már biztos, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem. A futballban eleve ritkák a csodák, mi viszont egy hónap alatt kettőt is átéltünk – mondta McClaren.

Mindeközben Románia nemzeti gyászba borult, leszámítva azt a néhány száz elvetemült Dinamo- és Rapid Bucuresti-drukkert, aki hajnalig ünnepelte a Middlesbrough feltámadását. Nem sokkal a lefújás után a helyi közszolgálati televízió egyenes adásában az ország nagyobb sportlapjainak főszerkesztői szólaltak meg. Eredetileg ünnepelni jöttek össze, a Gazeta Sporturilor első embere még a találkozó előtt elkészített címlapot is megmutatta. „Csodálatos" – virított a terven, csütörtökön azonban teljesen más került a standokra: „Meghaltunk."

Visszatérve McClarenre (aki sikerei nyomán a nyártól – egy rövid időre... – angol szövetségi kapitánnyá lépett elő): ünnepi nyilatkozata végén egy kis humort is megengedett magának: „Ha háromgólos előnyt adunk a Sevillának a döntőben, akkor nem lehet baj" – jegyezte meg, egyúttal a Liverpool előző évi, Milan elleni „megfordítós" BL-sikerére is utalva.

Ezek után az eindhoveni fináléban a jól bevált forgatókönyv szerint a spanyolok is megkapták a háromtalálatnyi fórt. És a vége is megint négy lett! 4–0 a Sevillának...