Április 1-jétől új rovattal találkozhatnak a Nemzeti Sport Online olvasói. Sportnaptár aloldalunkon a múlt figyelemre méltó eseményeiből szemezgetünk – felhasználva a 107 éves sportnapilap, a Nemzeti Sport páratlan értéket rejtő archívumát. A napi megjelenésű Sportnaptár szerkesztői a teljesség igénye nélkül válogatják ki az elmúlt nyolcvan év legérdekesebbnek gondolt, adott napra eső történéseit, amelyek közül minden nap eggyel bővebben is foglalkoznak. A sorozat cikkeiről nap mint nap értesülhetnek az NSO Facebook- és Twitter-oldalán is.
A magyar birkózás egyik fénykora volt a hetvenes évek vége és a nyolcvanas évek, amikor nem múlt el kötöttfogású világverseny magyar arany, valamint szekérderéknyi egyéb pontszerző helyezés nélkül. 1981-ben Göteborgban rendezték meg az Európa-bajnokságot, amelyen egy kicsit gyengébben ment a mieinknek az előző két évhez képest: egyetlen elsőségünket a moszkvai ötkarikás bajnok Kocsis Ferenc szerezte.
Kocsis Ferenc küzdelem után: kevesen bírták megállítani
San Diego a magyar birkózás aranykönyvének egy nagybetűs címszava – a kaliforniai városból három arany- és egy ezüstérmet hoztak haza kötöttfogású birkózóink, és akkor még nem szóltunk a szabadfogású Kovács István győzelméről. Az egyik elsőség Kocsis Ferenc nevéhez fűződött, aki egy évvel később, a moszkvai olimpián is a 74 kilós súlycsoport trónján maradt (a másik ottani diadalunkat a fiatal Növényi Norbert aratta).
1981-ben Göteborgban az volt az egyik legfőbb kérdés, hogy az (új szabályok szerint megrendezett) Európa-bajnokságon sikerül-e megőrizni a nemzetközi presztízsünket, egyúttal kielégíteni a hazai közvéleményt, amely az előzmények nyomán aranyérme(ke)t várt sportolóinktól. Végül „csak" két versenyzőnk jutott el a döntőig, és közülük a két évvel korábban Amerikában nyerni tudó Rácz Lajosnak ezúttal be kellett érnie az ezüsttel. Kocsis Ferencet viszont nyugodtan lehetett favoritnak is tekinteni, hiszen 27 évesen ekkor már kellő rutin övezte, nem beszélve a korábban elhódított címeiről.
A végküzdelmek és a finálék második napján telt ház fogadta a szereplőket a Liseberg-csarnokban. Reménységünk először a 68 kg-os kategóriából eggyel feljebb váltó világ- és Európa-bajnok Andrzej Supronnal mérkőzött – és innentől egy darabon adjuk át a szót a Népsport korabeli tudósítójának:
Kocsis heves nagy csatában megverte délelőtt a lengyelt. Egyetlen csípődobással, de úgy, hogy közben három levitelére nem kapott pontot. A csípődobás nem volt a legszabályosabb, a lengyelek meg is óvták a mérkőzést.
Kocsis – uramisten, hányadszor óvtak már meg ellene tétmérkőzést! – a tárgyalás ideje alatt megint éveket öregedett. A döntés egyértelmű: a csípődobását elvették, de két levitelét utólag megadták. Így 2:0-ra mégiscsak ő nyert. És ezzel bekerült a döntőbe!
Ellenfele ott a szovjet Vlagyimir Galkin volt. A Dinamo Kirov versenyzője ugyan újoncként indult, de már mint kétszeres szovjet bajnok, ami azért rendkívüli rang birkózásban.
A magyar olimpiai bajnok úgy ment fel a szőnyegre, hogy három ujját mutatta. Ez annyit jelentett, hogy most akarta megszerezni a harmadik Eb-aranyérmét.
A mérkőzés végén az eredményhirdetéskor ugyanez a három ujj emelkedett magasba...
Addig azonban hat perc telt el rendkívül kemény küzdelemmel. Kocsis rohamozott, riválisát térdelőhelyzetbe küldték. Onnan a magyar háromszor megpörgette, és már 5:0.-ra vezetett. Ezután viszont eleredt az orra vére. Orvosok rohantak a szőnyegre, magyar is, svéd is. Kocsis előbb legyintett, hogy hagyják őt, nem számít...
Ha jól belegondolunk, ugyanígy legyintett az Eb előtt a súlyos térdsérülésére is, amely nyomán kétséges volt, hogy egyáltalán elindulhat-e a viadalon.
A második menet elején ismét vérzett Kocsis orra, ismét ápolták. Ezúttal őt küldték térdelőhelyzetbe a bírók, de Galkin már csak két egypontos pörgetésre volt képes. Kocsis 5:2-re megnyerte a döntőt. Ő lett az Európa-bajnok! Harmadszor!
Egy vélemény a szovjet táborból. Valerij Rezancev, a világversenyek tízszeres aranyérmese mondta: „Kocsis szuperklasszis, a világ egyik legjobb birkózója." Kollégánk nem ellenkezett – és most mi sem tesszük.
Igazolásképpen álljon itt a (korántsem teljes) dicsőséglistája: olimpia és világbajnok volt, valamint négyszeres kontinenselső (göteborgi címét 1983-ban, Budapesten is megvédte). A Los Angeles-i játékokon a bojkott miatt értelemszerűen már nem vehetett részt, de más úton megtalálta a módját, hogy további örömök is érjék még a legnagyobb sportseregszemlén: edzőként Farkas Pétert (1992) és Majoros Istvánt (2004) is ötkarikás győzelemhez segítette! Kevés magyar sportembernek volt része ilyen sok olimpiai diadalban!
Röviden térjünk még ki a többiek svédországi szereplésére is. Magyarország a nemzetek pontrangsorában ezúttal „csak" a negyedik helyen végzett, amiben annak is része volt, hogy nyolc helyosztóból hatot elvesztettek versenyzőink. Előzőleg Sipos Árpád (57 kg) mérkőzését a hazai színeket képviselő Benni Ljungbeck ellen gyakorlatilag elcsalták, az egy évvel korábbi felejthetetlen ötkarikás sikere révén országos közönségkedvenccé váló Növényi Norbert (90 kg) pedig a legjobb hat közé sem jutott most be – igaz, őt egy gyomorfertőzés és az ebből eredő sok edzéskihagyás is gyengítette. Mindössze még egy „lukas" súlycsoportunk akadt, amelyben nem került indulónk a pontszerző zónába, ám érdekességképpen említsük meg, hogy magyar azért 100 kg-ban is volt: a 6. helyen a jugoszláviai Törteli József végzett, aki három évvel később a csonka 1984-es olimpiáról bronzérmet vihetett haza.
1931-ben e napon szép győzelmet aratott franciaországi túrájának ötödik állomásán az Attila labdarúgócsapata. A miskolciak Nancyban játszottak a hazájában élgárdának számító Sochaux-val, amelyet 1:0-s félidő után végül 2:1-re vertek meg – holott az ellenfélnél kilenc angol futballista is szerepelt, ami abban az időben a minőség szinonimája volt. A siker értékét növeli, hogy az Attila ekkor épp a magyar másodosztályban szerénykedett (de azt megnyerve egyből vissza is jutott aztán az élvonalba), míg a Sochaux a még nem létező egységes francia profi bajnokság közvetlen elődjének számító Challenge Peugeot (tehát egy saját szervezésű liga) bajnoka lett abban az idényben.
1941-ben e napon jelentette meg az NS azt a hírt, hogy Mandzsukuo (japán bábállam észak-Kínában) Kelet-ázsiai Játékok megrendezését tervezte 1942-ben. Érdekes végigolvasni, mely országok számíthattak meghívóra: Japán, Kína, Thaiföld, Holland-India (vagyis a mai Indonézia), Hawaii (amely akkor még nem tagállama volt az Egyesült Államoknak, hanem külbirtoka), Timor (portugál gyarmat), Mongólia, valamint a Fülöp-szigetek. (Mire aztán az elképzelt időpont elérkezett, a felsorolt államok nagy részét már világháborús vér áztatta...) A műsorba felvenni kívánt 11 sportág között egyébként ott volt az egzotikusan hangzó „rugdob" is, amely nem más, mint a rögbi szó egy érdekes magyarítási kísérlete...
1971-ben e napon az NB I 20. fordulójában a vidéki futballfellegvárak csatáján a Lakat Károly edzette Tatabánya 4–0-ra kiütötte a másik – összességében szintén középmezőnybeli – bányászcsapatot, a Salgótarjánt. A házigazdák az addigi legjobb játékukat nyújtották abban az évben, és különösen a mesterhármast elérő Takács László volt elemében (a negyedik gólt pedig az élvonal későbbi mérkőzésszám-rekordere, Szabó György szerezte). Hogy mennyivel magasabban volt még akkoriban a mérce mifelénk, jelzi: a triplázó csatár 9-es osztályzata semmiféle különleges említést, szalagcímet vagy hasonló reakciót nem váltott ki...
1991-ben e napon az NS azt jelentette, hogy a FIFA elvette Ecuadortól a 17 éven aluliak nyári labdarúgó-világbajnokságának rendezői jogát, mivel a dél-amerikai országba átterjedőben volt Peruból a kolerajárvány. Ecuador tiltakozott (noha az ígéretek szerint kárpótlásul megkaphatta az 1995-ös vb házigazdai szerepét – és ez később teljesült is), de a nemzetközi szövetség átadta Mexikónak a tornát. Legalábbis ekkor, mert végül aztán egy még biztosabb megoldást választottak: az előző évi „felnőtt" vb lebonyolítása révén kész infrastruktúrával rendelkező Olaszország lett a helyszín (a győztes pedig majd Ghána).
2001-ben e napon Tornyi Barnabást leváltották a Kispest vezetőedzői posztjáról – noha az együttes éppen ezekben a hetekben kezdett újra jobb eredményeket elérni. Lapunk riporterei az egyik klubtulajdonos, Koncz László szavaiból azt szűrték le, hogy nem volt ideális a kapcsolat a vezetőség és a tréner között. (Az egyik konfliktusforrást az jelentette, hogy a milliókért szerződtetett játékosok – köztük a horribilis pénzért megvásárolt román Marius Sasu – nem kaptak lehetőséget a bajnokikon.) Tornyi utódjául megbízott vezetőedzőként Szurgent Lajost nevezték ki az együttes élére, akinek dirigálásával aztán a Honvéd ugyanott maradt, a 7. helyen.
