B. G. 2011.03.02 09:37 Frissítve: 2015.01.15 01:42

A firenzei Papa ellátta az Öreg Hölgy baját

A kétezres évek második felében világos volt a leosztás a Serie A-ban: az Inter a király, a Roma a herceg, és csak utánuk jöttek a többiek, élükön a Milannal, vagy éppen a bíróvesztegetési ügy miatt a másodosztály poklát is megjáró Juventusszal. Ezért az utóbbinak a még kevésbé jegyzett Fiorentina ellen három éve játszott bajnokiját nem várta túl izgatottan a közvélemény semleges része – amely aztán drámai fordulatot láthatott a meccs hajrájában. Bár ha a torinóiak akkori edzőjére, Claudio Ranierire gondolunk, végül is semmi meglepő nem történt...

Ranieri a szünetben még nyugodt lehetett, de a meccs végén volt miért idegeskednie a Fiorentina ellen 2008-ban (Fotó: Action Images – archív)

1994. december 4-ét írtunk. A Juventus a Fiorentinát fogadta hazai pályán, és meglepetésre már az első félidőben 2–0-s hátrányba került. Mint később a firenzeiek akkori mestere, bizonyos Claudio Ranieri visszaemlékezett, a szünetben azon gondolkodott, vajon eljut-e négyig a csapata, vagy megáll háromnál. Nos, a firenzeiek végül kettőnél fékeztek le, a torinói együttes viszont Gianluca Vialli duplájával és Alessandro Del Piero 87. percben szerzett csodálatos találatával – a gólt a csatár máig pályafutása legszebb mozzanataként tartja számon – 3–2-re megfordította a meccset.

S hogy miért idézzük fel épp e bő 16 évvel ezelőtti eseményeket az alább következő mai történetünk kapcsán?

2008. március 2-át írtunk. A Juventus a Fiorentinát fogadta hazai pályán, és meglepetésre már a 19. percben hátrányba került. Később a torinóiak Mohamed Sissoko ragyogó ollózós találatának és Mauro Camoranesi kapásgóljának köszönhetően átvették a vezetést, és ne legyen kétségünk, a mérkőzés ezen fázisában Claudio Ranieri, az ekkor már a „zebrákat" irányító vezetőedző magában valószínűleg csapata harmadik (esetleg negyedik) góljáról ábrándozott.

A violák azonban két csereemberük, Papa Waigo N'Diaye és az argentin-olasz Pablo Daniel Osvaldo találatával – utóbbi a 93. percben vette be a rivális kapuját, épp szenegáli társa passzából – 3–2-re megfordították az eredményt.

A firenzeiek egyenlítő gólját szerző Waigo még csak januárban érkezett a Genoától, de a Juventus elleni csatákról máris kifejezetten kellemes emlékeket őrizhetett. A 24 esztendős támadó tudniillik az előző szezonban is megkeserítette az északi nagycsapat életét, hiszen – akkor még a Cesena színeiben – a Serie B-ben kétszer is megzörgette a hálóját.

Az pedig már az ő külön szerencséje, hogy ha Adrian Mutu és Christian Vieri egészséges, ezúttal vélhetően csak a melegítés során bombázhatta volna a labdát a Stadio Olimpico kapujába. Ez volt egyébként az ifjú „Papa" életének nagy napja – amit félmeztelenre vetkőzve „rendesen" meg is ünnepelt, hiszen a sikeres fordító hadműveletből fakadó eksztázisa hevében szinte az egész szerelését kidobálta a nézők közé –, hiszen a tavasz végén máris küldték tovább, s klubja azóta is rendre kölcsönadja valahová, leginkább a B-osztályba...

A Fiorentina számára amúgy annál is nagyobb jelentőségű volt a bravúr, mivel így egy pontra csökkent a hátránya a Juventusszal szemben, vagyis úgy tűnt, hogy a két csapat egymással harcolhat a harmadik helyért. Végül nem sikerült befogni a vetélytársat, hat pontra hízott a különbség a végelszámolásnál, de majdnem teljes értékű vigaszul szolgált, hogy a hőn áhított negyedik pozíció így is meglett, s vele a BL-selejtező joga is.

JUVENTUS–FIORENTINA 2–3 (2008. MÁRCIUS 2.)

 

A 2–3-as végeredményű rangadó kapcsán beszámolhatunk még egy érdekességről a két együttes hasonló pályaválasztású ütközeteinek múltjából. Bármily hihetetlen, a firenzeiek e találkozót megelőzően legutóbb 1988. május 15-én, azaz húsz évvel korábban távoztak győzelemmel a torinóiak stadionjából! Kellemetlen, egyúttal friss egybeesés, hogy a minap meg a Bolognától kapott ki (2–0-ra) otthon a Juve – ilyesmi előzőleg még régebben, 1980 októberében fordult elő vele utoljára...

A mostani kudarc miatt Luigi Delneri alatt ingott meg a kispad, a három évvel ezelőtti fiaskó pedig Ranierinek volt kellemetlen. Az az idő tájt 56 esztendős olasz tréner számára – aki korábban leginkább a Valenciánál töltött időszakáról (amely során egy-egy Király-kupát és európai Szuperkupát nyert), illetve arról lett ismert, hogy őt távolította el a Chelsea kispadjáról egy esztendőnyi türelmi idő után Roman Abramovics, hogy helyet csináljon a Portóval naggyá lett José Mourinhónak – egyébként sem termett annyi babér pályája során, mint amennyire jegyzett szakembernek számít.

A Fiorentinával másfél évtizede előbb visszajutott az élvonalba, később Olasz Kupa- és Szuperkupa-győztes lett, de különben az Atlético Madridot igen rossz állapotban hagyta ott, amikor el kellett jönnie, a Stamford Bridge-en is őutána kezdődött az aranykor, és a legutóbbi három munkahelyén, a Parma, Juventus, Roma triónál is elkerülte a nagy dicsőség – a „farkasokat" épp idén februárban hagyta ott.

Az utóbbi keserűség még élénken él benne, mert pont most vasárnap ostorozta egy nyilatkozatában kemény szavakkal hazája futballját, mondván, „a labdarúgásban van mennyország és van pokol. Angliával összehasonlítva az olasz foci pokol". Nem tisztünk igazsági tenni, sem az ő karrierjéről végső mérleget vonni, de az biztos, hogy a firenzeiek és a „zebrák" találkozói rendre „pokoli" kínokat okoztak neki.

A cikk elején taglalt két, 3–2-es vereség közti fájdalmas párhuzam, valamint a másodikat megelőző és követő őszön lejátszott, egyaránt fordított felállású meccs kimenetele (mindkétszer a torinóiak szereztek hamar vezetést idegenben, de előbb Mutu, aztán Alberto Gilardino egyenlített a 89. percben...) alapján egy következtetést mindenesetre levonhatunk: szegény Claudio Ranieriről semmiképpen sem mondható el, hogy a Juventus és a Fiorentina mérkőzésein jókor lett volna jó helyen...