Détári, Dzsudzsák, s a hatalmas hasonlóság

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2011.07.21. 10:09
null
Détári Lajos kiemelt figyelmet kapott Pireuszban
Dzsudzsák Balázs mahacskalai „kalandtúrájának" tálalása kicsit túl is tengett a sajtóban, elemezgetés helyett a többség most már a tényeket, a bizonyítás időszakát várja kíváncsian. Nem is hoznánk szóba az egészet, ha rovatunk profiljába illően nem akadtunk volna egy régi cikkre, amelynek egy csomó mondatában szinte egy az egyben ki lehetne cserélni a korabeli neveket az Anzsihoz tartozó jelenlegiekre. Görögország akkor még erősen periféria volt (noha Détári Lajos új munkaadója patinás, elismert klubnak számított), de a Döme–Olympiakosz házasság hirtelen az érdeklődés fókuszába emelte az egyletet, amely a világ harmadik legdrágább játékosaként megvásárolt irányítóval az első évben második lett (az előző szezonbeli nyolcadik helyről előrelépve), majd legközelebb kupagyőztes. Máig jó szívvel emlékeznek Pireuszban a Frankfurtból igazolt magyarra – még ha ottani légióskodása nem is teljesen elégítette ki a felek előzetes várakozásait. Na, de nézzük, milyen tapasztalatokat, nyilatkozatokat vetett papírra 1988. július 21-én a Népsport tudósítója a Német Kupa-finálét néhány hónappal korábban emlékezetes szabadrúgásgóllal eldöntő középpályás „visszatérése" kapcsán.

A Heilbronn melletti Kleinaspach kisközségben az emberek nincsenek hozzászokva falrengető eseményekhez. Komótosan folyik itt az élet. Az elmúlt hét vége óta viszont nagyot változott a helyzet. Ekkor érkezett meg az Olympiakosz küldöttsége, hogy itt bonyolítsa le a bajnoki rajtot megelőző edzőtáborozását.

A görög klub neve Détári Lajos szerződtetése óta különös csengésű a német közvélemény számára. Népszerűségének a Sonnenhof Hotel tulajdonosa látta a kárát. Házának bejáratára szembetűnő feliratot volt kénytelen kiakasztani: „Belépés csak a szállóvendégeknek!" Ezzel akarta feltartóztatni a szurkolók hullámát, akik elárasztották a hallt, hogy közvetlen közelről láthassák az egyik napról a másikra híressé vált egyesület labdarúgóit. „A vendégek a sok látogató miatt alig tudtak bejutni a szobáikba" – indokolta meg a tulajdonos a tiltó táblát…

DÖME LEGNAGYOBB GÖRÖG SIKERE: DUPLA A KUPADÖNTŐBEN


A pireusziak augusztus 6-ig tartózkodnak az NSZK-ban. Ilyen hosszú időre egyetlen nyugatnémet csapat sem vonul el edzőtáborba. „Talán nincs rá pénzük. Mi viszont igen komolyan vesszük az alapozást" – jelentette ki Jacek Gmoch vezetőedző, aki magasra törő terveit így fogalmazta meg: „Détári kinyithatja előttünk az európai élvonalhoz vezető kaput."

A lengyel szakembert a meglepetésre bajnokságot nyerő Láriszától szipkázta el George Koszkotasz elnök, abban bízva, hogy hasonló sikerhez segíti az Olympiakoszt is. „Mindig az volt a vágyam, hogy ötvenéves fejjel nyugalomba vonuljak. A most három esztendőre megkötött szerződés ezt majd lehetővé teszi" – jelentette ki a 47 éves Gmoch.

A bajnoki címet „kötelező gyakorlatnak" tekinti és hajlandó garantálni is. „Erre Détári a biztosíték. Én még többet is adtam volna érte, ha annyi pénzem lenne, mint Koszkotasznak. Lajos előtt biztató jövő előtt áll." A szinte korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkező elnök kényelmes helyzetbe hozta edzőit. Ha Gmoch valakit a 27-es keretből nem tart megfelelő tudású futballistának, azt azonnal továbbadhatja, Koszkotasz hajlandó gondoskodni a megfelelő pótlásról.

Máris szemet vetett az Európa-bajnokság legjobb csatárára, Jürgen Klinsmannra. Hogy tervei hamarosan kézzelfogható formát öltenek, azt Détári támasztotta alá a következő közleményével: „Az elnök megsúgta nekem, hogy jövőre Stuttgartból Pireuszba hozza Klinsmannt." (Ezzel szemben a valóságban Gmoch nem tölthette ki a szerződését, és pihenési vágyaival ellentétben 1989 után – máshol persze – még sokáig ült a kispadon, míg Klinsmann a „vadkelet" helyett végül inkább az Intert választotta... – a szerk.)

Az anyagi lehetőségek tényleg végtelennek tűnő távlatokat nyitnak. Koszkotasz terve, hogy megvásárolja az arénát, ahol az Olympiakosz a bajnoki találkozóit játssza, és kibővítteti 80 ezer néző befogadására. A munkálatok alatt az athéni Olimpiai Stadionban lépne pályára a csapat. Az első idényben – a magyar játékmester közreműködésével – találkozónként 45 és 70 ezer közötti nézőszámot tervez az elnök. Ilyen háttérrel azután lehet az együttest tovább erősíteni.

A tréningek meglepték Détárit. „Naponta háromszor gyakorolunk, összesen négy órát! Az Eintracht edzései nem állnák ki az összehasonlítást" – közölte Döme a Frankfurter Allgemeine Zeitung munkatársával, majd a látottakon és tapasztaltakon felbuzdulva kijelentette: „Bajnok akarok lenni és kupagyőztes, valamint természetesen részt venni a BEK-ben..."

A Frankfurt pedig tovább keresi volt klasszisa utódját. A Kaiserslautern karmesterével, Wolfram Wuttkéval folytatott tárgyalások egyelőre megfeneklettek. „Csak akkor lesz érdekes számunkra, ha a lelépési díja két és fél millió márka körül mozog" – közölte az Eintracht menedzsere, Wolfgang Kraus. A Lautern viszont 4.5 milliót kér a válogatott középpályásért. Karl-Heinz Feldkamp edző lemondóan jegyezte meg: „Détárit sokkal gyorsabban el lehet adni, mint az utódját megtalálni..."

A MAGYAR LÉGIÓST SZTÁRKÉNT KEZELTÉK


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik