ETO-válság: öltözői gondok, fali üzenetek

Vágólapra másolva!
2011.04.13. 09:55
null
2004 óta sok minden megváltozott Győrben, így a stadion is (Fotó: archív)
Idén tíz esztendeje, hogy a csőd közeli állapotba kerülő ETO-t új tulajdonosa megvásárolta a Rábától és ezáltal a klub megmenekült a legrosszabbtól. Azóta szép stadion épült, sőt köré sokfunkciós komplexum is, ám az eredmények jó darabig nem jöttek. Hét éve például a saját nevelésű fiatalokban hittek, ám ebből kiesés közeli helyzet alakult ki. A szakmai munkáért felelős Reszeli Soós István pedig egyik nap fogta magát, és játékosai az esti edzésen falra tűzött üzenetek tömkelegét böngészgethették. A „pszichés sokkterápiától", vagy mástól, de a patinás gárda végül bennmaradt...

A 2003–2004-es idény 12 csapatos alapszakaszának utolsó körében az ETO április 7-én a Lokit fogadta. Utóbbi akkoriban még csupán remélte a honi futballcsúcsok meghódítását, de a második félidei játék alapján így sem volt egy súlycsoportban a két csapat: az (arany)éremért küzdő vendégek játszi könnyedséggel húzták be ezt a strigulát.

A győriek még nyugodtan össze is tehették a kezeiket, mivel a játéknap legjobb (ez esetben pontosabb ekként fogalmazni: leginkább szórakoztató) mérkőzésén úgy kaptak ki 5–1-re a Debrecentől, hogy még hálásak is lehettek a sorsnak, na meg az ellenfélnek, hiszen komoly bravúrként könyvelhették el a kétszámjegyű vereség elkerülését.

Szentes Lázár együttese rúgott öt gólt, aztán két kapufát, meg kihagyott vagy féltucatnyi százszázalékos ziccert, azaz simán meglehetett volna mondjuk a tizenkettő. Különösen a forduló játékosa, a később éppen a Rába partján kétszeres magyar gólkirállyá váló Bajzát Péter villogott, de kettőt szerzett a jóval kevésbé gólérzékenynek ismert Halmosi Péter is.

A kisebb sérüléssel bajlódó Dombi Tibor pedig, rá nem jellemző módon, egy külföldön is ritkán látható mozdulatot mutatott be a negyedik találat előtt: szándékosan megvárta, míg az oldalvonal közelében két védő is megtámadja, majd egy finom bokamozdulattal és testcsellel úgy elviharzott közöttük, hogy szegény győriek csaknem lefejelték egymást...

Mindezt látva a helyi szurkolók szerint már „harangoztak" is a tavasszal addig mindössze négypontos csapatuknak, amely ezen belül az előző négy meccsén egy döntetlen mellett három vereséget szenvedett, s közben három rúgott gól ellenében tizennégyet kapott. Egyedül abban bízhattak, hogy onnantól, az alsóházban csakis a mezőny gyengébb tagjaival kellett megmérkőzniük...

Mindenesetre nem volt meglepő, hogy a gárda a rájátszás előtt egy pontra megközelítette az osztályozós helyet, a nézőtér pedig rendre üresen tátongott. A kudarc elsősorban az együttest a kilencvenes évek végén egyszer már két esztendőn át irányító, és most újra dirigáló Reszeli Soós István nyakába szakadt.

„Üzletileg, anyagilag és szakmailag egyaránt új alapokra kívánjuk helyezni csapatunkat. Mivel immár csak matematikai esélyünk maradt eredeti célunk elérésére, a felsőházba kerülésre, illetve a nemzetközi kupában való indulásra, úgy gondoljuk, hogy tavasszal jobbára a tehetséges fiatalokra építünk, őket kívánjuk a mély vízbe dobni azért, hogy választ kapjunk arra, mennyire lehet számítani rájuk a továbbiakban" – mondta a szakmai igazgató még az előző év december 4-én, amikor az eltávolított Kiprich József után átvállalta a vezetőedzői feladatokat is. Azonban miként vélekedett most, a gyenge szereplés nyomán?

– Nem számítottam csodára, de azért ilyen rossz periódusra sem. Korábban a tulajdonos próbálkozott külföldi, majd hazai játékosokkal, rájuk sokmillió forintot költött, ám egyik megoldás sem jött be. Ezért úgy döntöttünk, hogy hozzákezdünk egy új együttes kialakításához, saját utánpótlásunk tehetségeire építve. Eredménynek könyvelem el, hogy négy játékosunk a válogatottságig vitte, ketten a nagy-, míg ketten az utánpótlásgárdába kerültek.

– Mégsem jöttek az eredmények – vetette közbe a Nemzeti Sport munkatársa.
– Nem tartom meglepőnek, mert új játékrendszert alkalmazunk, és ennek elsajátítása nem egyszerű feladat, sőt buktatókkal jár. Az új csapat építéséhez következetes munkára, nagyfokú türelemre van szükség. Ehhez az igazi szurkolók segítsége is kell. Nagyon szomorú, hogy néhányan ezt nem veszik tudomásul, csak rombolnak a türelmetlenségükkel, ami a DVSC ellen is megnyilvánult. A drukkerek egy része kikezdte fiatal kapusunkat, Krass Árpádot, aki a meccs után az öltözőben sokáig csak zokogott, szinte képtelenek voltunk megvigasztalni.

– Mégis, mikorra prognosztizál sikeresebb futballt?
– Jelenlegi sivár helyzetünkben az a célunk, hogy elkerüljük az osztályozós helyet. Ez az esztendő számunkra elment, és még a következőre sem lehet garantálni a jelentősebb javulást. Ráadásul több tehetséges labdarúgónk iránt érdeklődnek. Számomra egyenesen döbbenetes, hogy Priskin Tamásért, aki még csak szeptemberben tölti majd be a tizennyolcadik életévét, és tavasszal öt összecsapáson lépett pályára, amelyeken három gólt szerzett, már a Tottenham jelentkezett. Ha sokan elmennek Győrből, kezdhetjük újra a csapatépítést. Mindenki érzékelheti, hogy nem könnyű feladat ez, de egyszerűen nincs más út...

Bár éppen azon a héten jelentették be, hogy hamarosan a jó nevű Bayern München lesz a 100. születésnapjára készülő ETO vendége (a sztárjaik zömét elhozó bajorok május 18-án közel telt ház előtt 4–1-re megverték az ünnepeltet), a drukkereket a remek hír nem hatotta meg, a játékosoknak és a szakvezetőnek is üzentek a következő találkozón. Előbbieknek azt írták: „Egész meccses szurkolást az ilyen játékért? Bocs, de ez valahogy nem megy", Reszeli Soós Istvánnak pedig azt, hogy... hoppá, ezt ehelyütt nem idézhetjük...

A transzparenseknél is többet mondott azonban, hogy a jobbhoz szokott nézők (a vidék akkor még legeredményesebb klubjáról, háromszoros bajnokcsapatról van szó!) kezdtek elszokni a mérkőzéslátogatástól. Hallottunk olyan törzsszurkolóról, aki 27 éve buzdította lelkesen a zöld-fehéreket, ám a Debrecen elleni 1–5 után széttépte a bérletét. A jelek szerint mások is követték a példáját: április 10-én jó, ha ötszázan összejöttek a több tízezres arénában...

Az sem lett volna csoda, ha a második félidőre csak a Székesfehérvárról befutott 60 fanatikus marad a helyén, mivel amit a házigazda az első 45 percben művelt, az (el)riasztó volt. A győriek „játékának" elemzésétől eltekintenénk, mert ha azt részletezni kellene, egy horrorvígjáték forgatókönyve állna itt.

A (hét éve még) nem éppen irigylésre méltó körülmények között készülő, a jussukra immár három hónapja váró fehérvári futballisták ellenben példát mutattak riválisuknak küzdeni tudásból, s ez bőven elég volt ahhoz, hogy háromgólos előnyre tegyenek szert a szünetig. Majd a folytatásban még egy találatot bepréselve a Videoton abszolút megérdemelten gazdagodott három ponttal (0–4).

„Ez egy nagyon csúnya vesszőfutás, amiért nem csak én vagyok a felelős. Tényleg úgy néz ki, mintha néhány játékos ellenem és saját csapata ellen játszana... Elsősorban az agresszivitás hiányzott a futballjukból" – hangzott Reszeli Soós István gyorsértékelése, aki másnap már részletesebben is magyaráz(kod)hatott az utolsó előtti helyre való visszacsúszás kapcsán.

– Tudja már a kudarcok okát?
– Eddig szakmai szempontból boncolgattam a történéseket, de ennél nagyobb a baj. A jelek szerint van egy-két operettfutballista is a keretben, aki nem hajlandó harcolni, küzdeni.

– Március huszonhetedikén, a Péccsel vívott meccs után azt nyilatkozta: „...úgy érzem, ezt az együttest lehet majd szeretni". Igen rövid idő alatt nagyot fordult a világ...
– Elkeseredésemben mondtam azt a Videoton-mérkőzést követően, hogy néhányan esetleg ellenem játszanak. Ezt nem elsősorban arra értettem, hogy egyik vagy másik labdarúgó meg akar buktatni, inkább arról van szó, hogy néhányan egyszerűen nem fogadják el az általam kidolgozott szakmai stratégiát.

– Lehet, hogy ön is hibázott, és olyan szisztémát erőltet, amely idegen a jelenlegi társulat karakterétől?
– Az új játékrendszert a meglévő keret ismeretében dolgoztam ki. Ám azzal nem tudok mit kezdeni, ha valaki egyszerűen nem hajlandó beállni a sorba, és közli: a kijelölt poszton képtelen elfogadhatóan teljesíteni. A Videoton ellen egyébként valamelyest igazítottam a taktikán, többek között a futballisták óhajára, erre mi lett a vége? Újabb csúfos vereség.

– Kik szabotálják a munkát?
– Én nem fogalmaznék ilyen nyersen, azt meg végképp szerencsétlen lépésnek tartanám, ha az újságon át üzengetnék. A bajból közösen kell kikászálódnunk. De ha valaki továbbra is az ETO érdekei ellen dolgozik, annak a neve is nyilvánosságra kerülhet.

– Eszerint nem híve az öltözői nagytakarításnak?
– Kevesen vagyunk, összesen tizennyolc felnőttjátékos áll rendelkezésre. Ha három-négy labdarúgót felültetünk a lelátóra, alig maradna emberünk. Ez nem jelenti azt, hogy a futballisták diktálhatnának, ám higgadtan kell lépnünk, a haragos vagdalkozás ugyanis csak további károkat okozna.

– Az ön csapataira nem volt jellemző, hogy látványosan kapitulálnának.
– Ezt én is roppant nehezen viselem. Máskor egy szezon alatt nem kaptunk annyi gólt, mint most néhány hét alatt.

– Megbánta már, hogy nemcsak szakmai igazgatóként dolgozik az ETO-nál?
– Ezen már túl vagyunk, felesleges a múlton rágódni. Az adott helyzetben jó döntés volt a tulajdonostól, hogy a tavaszi időszakra házon belül oldotta meg az edzőkérdést. Más kérdés, hogy ilyen kínos kudarcokra nem számítottam. Vannak persze eredményeink is, például a klublicenc ügyében, vagy, mondjuk, az utánpótlás területén, de érthető, ha ez senkit sem érdekel, amikor a kirakatban lévő első csapat vergődik.

A megelőző három meccs 1–13-as (vagy a komplett Reszeli-időszak 6–21-es) gólkülönbsége ellenére Klement Tibor ügyvezető igazgató szerint – bár nem tagadta, hogy a vezetőség számára is nagy csalódás az addigi szereplés – pánikról szó sem volt (a 42 éves elöljáró előző novemberben, az ETO FC-nél akkor hivatalba lépő új vezetőség tagjaként foglalta el posztját, amelynek kedvéért a Magyar Labdarúgóliga ügyvezetőigazgató-helyettesi tisztségét adta fel).

„Amikor elkezdtük a munkát, azt gondoltuk, a tavasznak kell arról döntenie, hogy a jelenlegi állomány alkalmas-e a nagyobb feladatok megoldására. Nos, sajnos a rosszabbik forgatókönyv valósult meg, bár hozzáteszem, korántsem volt ideális a sorsolásunk.

Viszont e vizsgák nyomán most már látszik, kik azok a labdarúgók, akikre a jövő ETO-jának felépítésénél is számíthatunk, és kiknek köszönhetjük meg szakmai, mentális és képességbeli okok miatt az eddigi közreműködést. Hogy e rostálás már a napokban elkezdődik, vagy a nyárra marad, napokon belül kiderül. Edzőkérdés nincs, Reszeli Soós Istvánban továbbra is maradéktalanul bízik a tulajdonos, Tarsoly Csaba."

A legfőbb klubvezetők Budapesten megtartott helyzetértékelő megbeszélése is ugyanerre jutott, továbbá két játékost – akik rossz formában, korántsem képességeiknek megfelelően futballoztak – a juniorokhoz irányították át, ahol a napi tréningek mellett különfoglalkozásokon is részt kellett venniük, hogy minél előbb talpra álljanak. A 2004. április 13-i megbeszélésnek azonban még egy, felettébb érdekes következménye is volt...

A Lombard FC Haladás ellen készülő Győr 15-én este tartott edzést, és a gyakorlásra érkező labdarúgók alaposan meglepődtek, ugyanis Reszeli Soós István szakmai igazgató személyes irányítása mellett transzparenserdővel borították be az első csapat öltözőjének falait. A bejárati ajtón például ez volt olvasható: „Ez egy öltöző! Az ETO labdarúgócsapatának öltözője. Belépés: csak profi futballistáknak és igazi etósoknak!!!"

Ugyanezt lehetett megtalálni a gyúrószobában is mindenütt. A tágas öltöző közepén pedig párosával, támláiknál összerakott 24 fotel sorjázott, mindegyik ülésen figyelmeztető írás: „Csak akkor fordítsd vissza a széket, ha pár nap múlva szembe tudsz nézni a társaiddal és magaddal!" A zuhanyzó, a tusoló ajtaján és a falakon újabb megszívelendő figyelmeztetés: „A víz és a szappan tisztára mos, de tiszta-e a te lelkiismereted?"

És végül a feliratrengeteg közepette ott volt egy „számmisztikus" jubileumi üzenet is: „Száz év, egy stadion, öt pálya, sok üres szék, háromszáz gyerek, nyolcvan dolgozó, veretes múlt, veszélyes jelen, egy város, Győr. Tizenhárom pont, ami kell! Ez az ETO!"

Hogy a csapatot lelkileg felrázni próbáló, kétségkívül egyedi akciónak meglett-e a kívánt hatása? A soros játéknapon a sereghajtó szombathelyieknél még csupán soványka 0–0 sikerült, de tény, hogy a kilenc mérkőzésen a minimálisan elvártnál hárommal több, 16 pont gyűlt össze, így a Rába-partiak a Békéscsabát visszaelőzve végül 10. helyezettként megmenekültek.

A következő idényben pedig hosszú évek legjobb szereplésével ötödikek lettek, majd Reszeli átadta a kispadot Csank Jánosnak, és már csak szakmai igazgatóként dolgozott – egészen 2007 tavaszáig, amikor az újra romló eredmények és a közönséggel megromlott kapcsolata miatt távozott. A szakvezetők azóta is sűrűn cserélődnek, ám a legutóbbi esztendőkben azért már az ablakba is lett mit kitenni: 2008-ban és tavaly bronzérem, a kettő között kupadöntő, valamint nemzetközi szereplések, miközben a klub saját (Fehér Miklósról elnevezett) utánpótlásképző akadémiája is kiépült.

Jelenleg Csertői Auréllal az – immár a légiósok dömpingjére építő – együttes a tabella közepén található, „biztonságosnak" tűnő távolságra mind a dobogótól, mind a kiesőzónától. A mérce persze magasabb ennél, amire a klubra sok pénzt költő Quaestor csoport (pontosabban Tarsoly Csaba) elvárásai mellett az egylet hagyományai, továbbá már az irigylésre méltó környezet (ETO Park) is kötelezi őket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik