Valencia: Canizares kritizálta a klubot, az elnök utasítására kiszállnak az alapítványából

Vágólapra másolva!
2019.10.04. 13:37
null
A Valencia kihátrált Canizares kezdeményezése mögül (Fotó: Getty)
Nem elég, hogy a pályán elmaradnak a várt eredmények, újabb sportszakmailag és emberileg is nehezen magyarázható lépés borzolja a valenciai futballszurkolók kedélyeit. A Marca beszámolója szerint a Valencia megszünteti az együttműködést korábbi kapusa, Santiago Canizares alapítványával, amely rákkal küzdő gyermekeket támogat, mindezt amiatt, mert a volt labdarúgó a sajtóban kritizálta Anil Murthyt, valamint a csapattulajdonos Peter Limet, amiért az idény elején menesztették Marcelinót a gárda kispadjáról.

 

„A hír igaz, Anil Murthy lemondta a közös projektünket, mindezt azért, mert kritizáltam a klubot” – idézi a Marca a 49 éves Canizarest, aki 1998 és 2008 között volt a Valencia futballistája. A 46-szoros spanyol válogatott kapus tavaly alapította meg a rákos gyermekeket segítő alapítványát, miután tragikus körülmények között elveszítette az ötesztendős kisfiát.

A mostani projekttel rák elleni kutatásokra gyűjtöttek volna pénzt – vagyis gyűjtenek majd így is, mivel a Valencia helyét szinte azonnal átvette Canizares nevelőegyesülete és pályafutásának másik meghatározó csapata, a Real Madrid.

A spanyol klubnál szeptember 10-én közölték Marcelinóval, hogy már nem ő a vezetőedző. Az 54 éves Marcelinót 2017 májusában nevezték ki, majd irányításával a gárda az előző idényben megnyerte a Király-kupát, illetve a Bajnokok Ligájába vezette az együttest, így jogosan vetődik fel a kérdés, miért kellett távoznia.

Egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint Marcelinónak azért kellett felállnia a kispadról, mert nézeteltérései voltak Peter Lim tulajdonossal, a szingapúri üzletember pedig azt látta a legjobb megoldásnak, ha meneszti a szakembert.

Később ezt a szakember is megerősítette.

„Sevillában (a Király-kupa-döntő helyszínén – a szerző) a tulajdonos nem gratulált nekünk. Július 19-én elmentem Szingapúrba, ahol gratulált a Bajnokok Ligája csoportkörébe való bejutáshoz, de a kupához nem. Ezzel meglepett. Az ő szemében a kupa teljesen másodlagos volt, ami veszélyeztette a BL-kvalifikációt” – magyarázta az 54 éves tréner.

„Sosem hittem volna, hogy elküldenek. Amikor megtudtam a hírt, nem hittem el. Július 19-én a tulajdonos azt mondta nekem, teljes a bizalom irántam. Ezek után hogyan számíthattam volna arra, hogy szeptember 10-én kirúg? Meg vagyok győződve róla, hogy a Király-kupa indította el ezt a folyamatot, hiszen világosan megmondták, hogy engedjük el. A játékosok és a szurkolók viszont küzdeni akartak a trófeáért, és az edzőkkel mi is meg szerettük volna nyerni” – mondta elbocsátása körülményeiről Marcelino.

Később a futballisták egy része, valamint a szurkolók is bojkottal fenyegettek, s több korábbi klubikon is kiállt a spanyol edző mellett – közéjük tartozott Canizares is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik