Spanyolország: Xavi elárulta, miért fegyelmezte meg Neymart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.12. 10:57
Érdekes közjáték színesítette a Barcelona labdarúgóinak vasárnap délutáni, buszos felvonulását: a katalánok búcsúzó ikonja, Xavi Hernández a videofelvételeken jól láthatóan ellökte Neymart, akit szóban is figyelmeztetett. Xavi elárulta, mi volt a baja a brazil játékossal. Az első feltételezések szerint a buszon elfoglalt pozícióját féltette, a középpályás szavaiból azonban az derül ki: inkább a saját testi épségét...

„Megpróbálta levenni rólam a cipőmet, elég erőteljesen ügyködött ezen, amikor a busz szélén ültem meg is emelt – mondta el a balesetveszélyesnek hangzó kiindulási pontot a távozó karmester. – Mondtam neki, hogy fejezze be ezt a bolondozást, és inkább az emberekkel foglalkozzon, mert ez az egész buszos út miattuk van. Persze, mi is jól éreztük magunkat, az addig rendben is lenne, hogy iszunk három-négy sört, de ilyenkor tudjuk megköszönni az embereknek a támogatásukat, rájuk kell figyelnünk.”

ÍME, AZ ESET!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor meglátta magát a játékban Bolla Bendegúz

Magyar válogatott
13 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
20 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15

Schäfer András: Ez szép karácsonyi ajándék

Német labdarúgás
2025.12.21. 10:07

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00
Ezek is érdekelhetik