Spanyolország: szexuális erőszak?! De Geáék nagy bajban lehetnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.10. 17:08
null
David de Geáék nagy bajba kerülhetnek (Fotó: Action Images)
Nemzetközi sajtóhírek szerint a spanyol labdarúgó-válogatott két tagjának, David de Geának és Iker Muniainnak a neve szóba került a pornóiparban ténykedő Ignacio Allende Fernández, ismertebb nevén Torbe ellen zajló perben. A spanyolok Eb-keretének csak De Gea tagja, Muniain nem.

 

Torbét azzal vádolják, hogy szexuális célból futtatott nőket, továbbá szexuális zaklatással, gyerekpornográfiával, zsarolással és pénzmosással is foglalkozott. Az ügy egyik tanúja azt állította, hogy bántalmazta őt két játékos.

A Marca beszámolója szerint állítólag Muniain létesített szexuális viszonyt a most tanúskodó nővel még 2012-ben, míg De Gea volt az, aki a találkozót leszervezte.

Az eldiario.es beszámolója szerint a nő vallomását „magas fokú hitelességűnek" nevezte a helyi rendőrség, valamint kizárta annak a lehetőségét, hogy azért jött létre, hogy „gazdasági vagy személyes okból lejárassa" az érintetteket.

Az áldozat vallomásában beszámolt róla, hogy számos esetben zaklatták a Torbe-hálózat tagjai, beleértve a 2012-es esetet, amikor egy ötcsillagos madridi hotelben érintett volt a Manchester Untied és az Athletic Bilbao játékosa is.

Torbe állítólag rengeteg pénzt ígért a nőnek, hogy menjen el a hotelbe, ahol egy másik nő és két futballista lesz.

„A másik nőt és TP3-at (a védett tanú kódneve) is bántalmazták szexuálisan, valamint fizikailag is, hogy ne merjenek ellenállni – áll a rendőri jelentésben. – Miután a játékosok kielégítették szexuális vágyaikat, megfenyegették a nőket, hogy sohasem derülhet ki, ami a hotelszobában történt."

Az is kiderült, hogy a két nőnek nem fizették ki a nekik ígért összeget, minden pénz Torbéhoz vándorolt.

„Sem TP3, sem a másik nő nem kapott semmit azért a fizikai és szexuális agresszióért, amelyet elszenvedtek."

A kihallgatás végén az áldozat megnevezte Iker Muniaint és egy másik U21-es játékost (a Marca nem írt nevet), valamint De Geát, aki az eseményt megszervezte.

A nemzetközi sajtó szerint a másik résztvevő a Real Madrid futballistája, Isco volt. De Geával kapcsolatban arról szólnak a hírek, hogy szexuális viszonyt tehát nem létesített, viszont „fizikai fenyegetést alkalmazott", hogy a csapattársai kedvére tegyenek.

David de Gea és Iker Muniain neve is felbukkan a vallomásban (Fotó: Marca)
David de Gea és Iker Muniain neve is felbukkan a vallomásban (Fotó: Marca)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik