Spanyolország: őrült végjáték után Tajtiék jutottak döntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.03. 14:21
A Málaga U19-es csapata, Tajti Mátyással végig a soraiban, 3–2-re legyőzte a Celta Vigo korosztályos legjobbjait, és bejutott a spanyol Ifjúsági Bajnokok Kupájának döntőjébe.

A magyar játékos végigjátszotta a korábbi csapata, a Barcelona elleni negyeddöntőt – szép gólpasszal járult hozzá a sikerhez –, és ezúttal is a kezdőben kapott helyet. A Celta Vigo kezdett jobban, és a 26. percben meg is szerezte a vezetést, amelyet egészen a második félidő közepéig tartani tudott, akkor azonban egyenlített a Málaga.A magyar játékos végigjátszotta a korábbi csapata, a Barcelona elleni negyeddöntőt – szép gólpasszal járult hozzá a sikerhez –, és ezúttal is a kezdőben kapott helyet. A Celta Vigo kezdett jobban, és a 26. percben meg is szerezte a vezetést, amelyet egészen a második félidő közepéig tartani tudott, akkor azonban egyenlített a Málaga.

A hajrá izgalmasra sikerült, Tajtiék a 84. percben előnybe kerültek, nem sokkal később azonban ismét döntetlenre alakult az állás. A slusszpoén még hátravolt, a Málaga a 92. percben egy szabadrúgásgóllal harcolta ki a győzelmet, és az ellenfele a Real Madrid–Villarreal párharc továbbjutója lesz a május 6-ai fináléban.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor vezérletével sima győzelem Feröer ellen

Magyar válogatott
15 órája

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

La Liga: az utolsó percekben érvényesítette emberelőnyét a Celta

Spanyol labdarúgás
2025.11.02. 16:08

Yaakobishvili Antallal jutott tovább az FC Andorra a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.10.30. 21:48

Az utolsó pillanatban döntött a Rayo az Alavés ellen, nincs már nyeretlen csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.10.26. 23:08

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24

Csaknem egy éve nem játszott az Atlético Madrid korábbi kiváló csatára

Spanyol labdarúgás
2025.10.07. 17:19
Ezek is érdekelhetik