Spanyolország: két éve sérült, visszavonult az egyszeres válogatott középpályás

M. D.M. D.
2020.09.14. 14:34
null
Ignacio Camacho bokája már nem alkalmas a versenyszerű sportra (Fotó: AFP)
Két éve húzódó bokasérülése miatt 30 évesen befejezte pályafutását Ignacio Camacho, a VfL Wolfsburg egyszeres spanyol válogatott labdarúgója – írja a Wolfsburger Nachrichten.


A középpályás 2017-ben tízmillió euró körüli összegért igazolt a Wolfsburgba, amelyben mindössze 21 tétmérkőzésen lépett pályára, 2018 szeptembere óta egyszer sem – azóta folyamatosan bokaproblémák gyötrik.

Camacho az Atlético Madridban nevelkedett, a felnőttcsapat tagjaként 2010-ben Európa-ligát nyert – a Fulham ellen hosszabbításban megnyert döntőben (2–1) végig a kispadon ült –, majd hat évig (2011–2017) a Málagában játszott, s a 2012–2013-as idényben stabil tagja volt a Bajnokok Ligájában negyeddöntős andalúziai egyletnek.

Camacho az U17-es spanyol válogatottal 2007-ben, az U21-essel 2013-ban nyert Európa-bajnokságot, míg a felnőtt nemzeti csapatban egyszer, 2014 novemberében a Németország elleni felkészülési mérkőzésen (0–1) lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
19 órája

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
2026.06.08. 21:36

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:40

Felépülhet a spanyolok nyitó meccsére Lamine Yamal

Foci vb 2026
2026.06.08. 09:25

Vb 2026: semmi sem szól a favorit Spanyolország ellen – bemutatjuk a H-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.07. 15:28

Belgium és Olaszország vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
2026.06.04. 21:35

Szalah De Bruyne, Mbappé Haaland ellen – 12 vb-meccs, amelyet nem érdemes kihagyni

Foci vb 2026
2026.06.04. 18:24

Visszavonult az olimpiai bronzérmes karatés, Hárspataki Gábor

Egyéb egyéni
2026.05.31. 13:12
Ezek is érdekelhetik