Spanyolország: Del Bosque marad a kapitány 2016-ig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.17. 18:31
null
Vicente del Bosque nem hisz a radikális változtatásokban, megvédené Eb-címét (Fotó: Action Images)
A gyenge világbajnoki szereplés ellenére Vicente del Bosque marad a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Európa-bajnoki selejtezőkre.

 

Az As beszámolója szerint Del Bosque azután döntött a folytatás mellett, hogy beszélt a labdarúgó-szövetség vezetőivel, és megköszönte, hogy támogatták a brazíliai vb-n elért kiábrándító eredmények ellenére is.

„Kapcsolatban álltam a szövetséggel az elmélkedés ideje alatt is, és az elmúlt hat évben két rossz meccsünk volt – mondta Del Bosque. – A szövetség értékeli a munkámat, továbbra is olyan keményen dolgozunk majd együtt, ahogyan mindig is tettük.”

„Tervezzük a jövőt, tudjuk, hogy meg kell hoznunk bizonyos döntéseket, ahogyan ezeket korábban is megtettük.”

„Néhányan azzal vádoltak minket, hogy nem tudunk veszíteni, és ezek a vádak zavartak engem, mert úgy gondolom, hogy elfogadtuk a riválisok fölényét. Nem szabad drasztikus változásokat hozni. A korábbi ösvényen kell haladnunk, néhány fájdalmas változtatással. Sokkal jobban kell teljesítenünk, vissza kell térnünk a helyes útra. Megpróbáljuk megvédeni a címünket az Európa-bajnokságon” – tette hozzá a 63 éves spanyol kapitány, kitérve már a 2016-os tervekre is, valamint elégedettségének adott hangot azt illetően, hogy Fernando Hierro Carlo Ancelotti asszisztenseként visszatért a Real Madridhoz.

„Örülök neki. Rengeteg a tapasztalata, nagyszerű személyisége és komoly szakmai értéke van. Helyes döntést hozott” – zárta mondandóját a Real Madrid korábbi mestere.

Vicente del Bosque a királyi gárda mestereként két BL-t, Európai Szuperkupát, Interkontinentális Kupát és két bajnoki címet nyert. A spanyol válogatott élére 2008-ban nevezték ki, 2010-ben világbajnokságot, 2012-ben pedig Európa-bajnokságot nyert.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
2026.02.02. 10:30

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

„Lassan haladunk, de még nem hoztunk döntést” – Szoboszlai a szerződéshosszabbításról

Angol labdarúgás
2026.01.20. 15:08

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 17:00
Ezek is érdekelhetik