Spanyolország: a következő három évben Szaúd-Arábiában a Szuperkupa

Vágólapra másolva!
2019.11.11. 16:24
null
A Real Madrid és a Barcelona csak a döntőben találkozhat egymással az első négycsapatos spanyol Szuperkupában (Fotó: AFP)
A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a következő három évben Szaúd-Arábiában rendezik meg a Spanyol Szuperkupát.

 

A viadalt a játékosok és a klubok kérésének megfelelően télen rendezik meg, hogy könnyítsék a menetrendet, és négy csapat vesz rajta részt, amelyek elődöntő és helyosztó rendszerben döntik el a végső sorrendet.

A rendezési lehetőségből befolyó összeget (ez egyes hírek szerint 40 millió euró is lehet évente!) az RFEF teljes egészében a helyi amatőr labdarúgás (az alacsonyabb ligák mellett a női futball és a futsal) felvirágoztatására fordítja.

Az egyezség szerint ezentúl a nők is mehetnek majd mérkőzésekre, sőt létrehoznak egy női versenysorozatot Szaúd-Arábiában, amelyet az RFEF felügyel majd.

A spanyol szövetség reméli, hogy ezek az intézkedések elősegítik a 2030-as világbajnoki rendezés pályázásának ügyét.

Az első négyes döntőt január 8. és 12. között az FC Barcelona, a Real Madrid, az Atlético Madrid és a Valencia részvételével rendezik meg, az elődöntőt és a finálét is a 62 ezres King Abdullah Sports City Stadionban rendezik meg.

Az elődöntőben az egyik ágon Barcelona–Atlético Madrid, a másikon Real Madrid–Valencia meccset rendeznek.

Legfrissebb hírek

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
2025.11.12. 10:22

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
2025.11.11. 23:29

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22
Ezek is érdekelhetik