Simeone vs. Ancelotti: jöjjön a hetedik tánc!

2014.08.22. 16:37
null
Koke és Carvajal a spanyol futball közeljövőjét jelenti, pénteken egymás ellen játszhatnak (Fotó: Reuters)
Egy év alatt hatszor mérkőzött meg egymással a két madridi nagycsapatot irányító szakember: az Atlético vezetőedzője, Diego Simeone, valamint a Real élén álló Carlo Ancelotti. Az argentin és az olasz tréner péntek este 22.30 órától a spanyol Szuperkupa visszavágóján hetedszer ütközik meg – az Atlético mellett szól a hazai pálya, az első meccs döntetlenje és idegenben szerzett gólja, míg a Real mellett a vitathatatlan erőfölény.

 

A bajnoki párharcokból még a későbbi győztes Atlético jött ki jobban (1–0-s siker idegenben, 2–2-es döntetlen otthon), a BL-döntő túlórás 4–1-es Real-sikere a mezőnyfölény ellenére verítékes diadal volt. A spanyol Király-kupában az első meccs 3–0-s Real-győzelme hazai környezetben eldöntötte a párharcot, bár a visszavágón aratott 2–0-s sikerért ettől függetlenül meg kellett dolgozniuk a „királyiaknak”. A Szuperkupa első, keddi felvonásán a Bernabéuban a hajrábeli gólváltást követően döntetlenre (1–1) végeztek a felek.

Az első meccsen kisebb sérülést szenvedő Cristiano Ronaldo miatt már nem kell aggódniuk a Real híveinek, akiket maga az olasz mester nyugtatott meg a csütörtöki sajtótájékoztatón: „bevetésre kész, és kezdő lehet a meccsen”.

Azt viszont nem volt hajlandó elárulni, hogy a kapuban ismét Iker Casillas áll-e – a sajtó úgy tudja, hogy a csapatkapitány lesz a szezonban az első számú kapus –, míg a Realnál az elsődleges napi témát a Barcelona érdeklődése – és állítólagos, 60 millió eurós ajánlata – jelentette Ángel di Maríáért, aki távozna a BL-címvédőtől. És fél Európa érdeklődik utána…

Az Atlético szempontjából a gól nélküli döntetlen már trófeát érne – egy éve a Barcelonával meccseltek, akkor a két iksz után a katalánoké lett a Szuperkupa –, ám a bivalyerős támadókat felvonultató Real ellen ez öngyilkos elképzelés lehet, bár a szigorú védekezésre nagy erőket fordító Simeonétól nem eleve elrugaszkodott ötlet.

Az Atlético szezonbeli alapjai (Moyá, Juanfran, Miranda, Godín, Gabi, Koke, Raúl García, Mandzukic) nagyjából adottak, melléjük keresi Simeone azokat a játékosokat, akikkel teljes lehet a kép, amely leginkább a csapatmunkából áll. A Real ellen Mario Suárez és Saúl helyett ezúttal Tiago Mendes és Griezmann kerülhet a kezdőbe. Az Atlético csütörtökön zárt kapus edzést tartott, összetartás viszont ezúttal nem volt. A játékosok az otthonukból érkeznek a 18 órai találkozóra.

Az Atlético egyszeres (1985), a Real kilencszeres (1988, 1989, 1990, 1993, 1997, 2001, 2003, 2008, 2012) Szuperkupa-győztes hazájában, emellett mindkét klubnak négy-négy olyan részvétele van, amelyből vesztesen jött ki.

EMLÉKEZTETŐ – SPANYOL SZUPERKUPA
1. MÉRKŐZÉS
REAL MADRID–ATLÉTICO MADRID 1–1 (0–0)
Bernabéu Stadion. Vezette: Javier Estrada Fernández
Real Madrid: Casillas – Carvajal, Pepe, Ramos, Marcelo – Xabi Alonso, Modric (Di María, 78.), Kroos – Bale, Benzema, C. Ronaldo (J. Rodríguez, a szünetben). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Atlético Madrid: Moyá – Juanfran, Miranda, Godín, Siqueira (Ansaldi, 64.) – Mario Suárez, Gabi – Koke, Saúl (Griezmann, 57.), Raúl García – Mandzukic (R. Jiménez, 78.). Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: J. Rodríguez (81.), ill. Raúl García (88.)

Legfrissebb hírek

„Dühös és csalódott vagyok” – Neymar azután, hogy kimaradt a brazil válogatott keretéből

Minden más foci
Tegnap, 11:03

Csak 100 százalékig egészséges játékosok – Carlo Ancelotti kihirdette a brazil keretet

Minden más foci
2026.03.16. 20:59

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

„Tizenöt éve edzősködöm, de ilyet még nem csináltam” – Igor Tudor a kapuscseréről

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 10:13

„Remélem, a BL-negyeddöntőben is találkozunk” – Diego Simeone a Barcelonától elszenvedett háromgólos vereség után

Spanyol labdarúgás
2026.03.04. 13:14

Az első 100-szorosok, 7. rész: Diego Simeone már lefújás előtt felkapta a meccslabdát

Képes Sport
2026.03.02. 12:05

Simeone szerint a Bruges elismerést érdemel teljesítményéért

Bajnokok Ligája
2026.02.19. 10:17

„Florentino ki fog rúgni! Emlékezz rá, mit mondtam” – Simeone beszólt Vinícius Júniornak a Szuperkupa-elődöntőben

Spanyol labdarúgás
2026.01.09. 09:33
Ezek is érdekelhetik