Ronaldo ligarekordot döntött, a Real Madrid nyolcat vágott

Vágólapra másolva!
2011.05.21. 22:06
null
Cristiano Ronaldót kevesen tudták megfogni a bajnokságban (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) záró fordulójában a bajnok Barcelona mögött második helyet megszerző Real Madrid hazai pályán 8–1-re legyőzte a kieső helyen végzett Almeríát. Cristiano Ronaldo duplázott a találkozón, ezzel 40-re növelte góljainak számát a bajnokságban, amivel ligarekordot állított fel. Emmanuel Adebayor mesterhármast szerzett, Karim Benzema pedig kétszer volt eredményes.

A mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a Real Madrid, és esélyeshez méltóan gyorsan megszerezte a vezetést: a 4. percben Xabi Alonso ívelt a kapu elé egy szabadrúgást, a hosszú saroknál érkező Sergio Ramos fejjel juttatta el a labdát a másik oldalon érkező Cristiano Ronaldónak, aki közvetlen közelről a kapuba belsőzött. 1–0

ÉRDEKESSÉGEK

1996 óta nem volt olyan csapat a spanyol bajnokságban, amely egy meccsen nyolc gólt kapott volna. Ebben a szezonban ezt az Almería kétszer is megcselekedte: most a Real ellen, korábban pedig a Barcelona ellen.

 

A Real Madrid ezúttal is 102 góllal zárta a bajnokságot – akárcsak egy évvel ezelőtt. Akkor is, most is a második helyen zárt a csapat.

 

A Jerzy Dudek utolsó meccsét játszotta a Real Madridban. A lengyel kapus 2007 óta szolgálta a klubot, tétmeccsen azonban alig védett.

Ezután néhány Almería-támadást leszámítva – amelyeknél Dudek rendre hárított – továbbra is kézben tartotta a mérkőzést a Real Madrid. A 14. percben Ronaldo remekül ugratta ki Mesut Özilt, akinek lövése azonban szögletre vágódott.

Később Karim Benzema és Ronaldo is helyzetbe került, azonban egyikőjük sem tudott élni az adódó lehetőséggel. A 28. percben Adebayor veszélyeztetett, Esteban ellenben állta a sarat.

Három perccel később azonban már tehetetlen volt az Almería kapusa is: Özil ment el a jobb oldalon, külsővel kitűnően ugratta ki Adebayort, aki mintegy hat méterről a kimozduló kapus alatt helyezett a jobb alsó sarokba. 2–0

Két perccel később érkezett a válasz, szépített az Almería: Albert Crusat kapott remek labdát a bal oldalon, majd adott középre a tizenhatos vonaláról. A középen rosszul helyezkedő Pepe nem tudott tisztázni, így a hosszú saroknál Kalu Uche becsúszva a hálóba juttatta a labdát. 2–1

A fordulás után tovább növelte előnyét a Real Madrid: a második félidő harmadik percében Ronaldo játszott Benzemához, aki négy védő között némi szerencsével és harciassággal megtartotta a labdát, majd mintegy hat méterről a jobb alsóba helyezett. 3–1

Három perccel később végleg eldöntötte a három pont sorsát a „királyi gárda”: Kaká passzolt remekül Cristiano Ronaldóhoz, aki betört a tizenhatoson belülre, majd a rövid sarkot célozta meg, a labda Estebanról az érkező Adebayor elé pattant, aki az üres kapuba vágta. 4–1

A 63. percben folytatta a gólgyártást a Real Madrid: Sergio Ramos passzolt Ronaldóhoz, aki remekül kényszerítőzött Adebayorral, majd Benzemához játszott, aki Esteban lába alatt újra a hálóba talált. 5–1

A 72. percben nemhogy nem állt le, tovább növelte előnyét a madridi gárda: Granero szögletére középen remek ütemben érkezett Adebayor, s védőjét megelőzve becsúszva talált a kapuba. 6–1

Öt perccel később a mérkőzés első gólját szerző Ronaldo volt ismét eredményes: az Almería térfelének jobb oldalán vezette a labdát, azonban nem léptek ki rá, majd mintegy 16 méterről lövésre vállalkozott, és hajszálpontosan a jobb alsó sarokba helyezett. 7–1

De hogy ne csak góljai számát gyarapítsa Cristiano Ronaldo, a 87. percben kiosztotta negyedik gólpasszát is: az élete első mérkőzésén pályára lépő Joselunak adott szenzációs labdát a bal oldalról, a bemutatkozó futballista pedig mintegy hét méterről a kapuba belsőzött. 8–1

Cristiano Ronaldo duplájával megszerezte 40. találatát a bajnokságban, ezzel ligarekordot állított fel, ugyanis megdöntötte a Telmo Zarra és Hugo Sánchez által tartott 38 gólos csúcsot.

Joselu találata volt a Real Madrid 102. gólja a bajnokságban, amellyel beállította saját rekordját a „királyi gárda”, ugyanis az előző idényben is pontosan ennyit szerzett.

REAL MADRID–ALMERÍA 8–1

 

A VÉGEREDMÉNY
1. Barcelona 38 30 6 2 95–21 +74 96
2. Real Madrid 38 29 5 4 102–33 +69 92
3. Valencia 38 21 8 9 64–44 +20 71
4. Villarreal 38 18 8 12 54–44 +10 62
5. Sevilla 38 17 7 14 62–61 +1 58
6. Athletic Bilbao 38 18 4 16 59–55 +4 58
7. Atlético Madrid 38 17 7 14 62–53 +9 58
8. Espanyol 38 15 4 19 46–55 –9 49
9. Osasuna 38 13 8 17 45–46 –1 47
10. Sporting Gijón 38 11 14 13 35–42 –7 47
11. Málaga 38 13 7 18 54–68 –14 46
12. Santander 38 12 10 16 41–56 –15 46
13. Zaragoza 38 12 9 17 40–53 –13 45
14. Real Sociedad 38 14 3 21 49–66 –17 45
15. Levante 38 12 9 17 41–52 –11 45
16. Getafe 38 12 8 18 49–60 –11 44
17. Mallorca 38 12 8 18 41–56 –15 44
18. Deportivo 38 10 13 15 31–47 –16 43
19. Hércules 38 9 8 21 36–60 –24 35
20. Almería 38 6 12 20 36–70 –34 30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik