Egy csuklós busz és Ter Stegen a Barcában - átigazolási tervek

Vágólapra másolva!
2014.04.01. 11:39
null
Dmitro Csihrinszkij megoldhatná a gondokat a védelemben – vagy nem...
Közeleg a nyári átigazolási időszak, a nemzetközi sportsajtóban egyre nagyobb teret kapnak a klubváltással kapcsolatos pletykák. Nincs ez másképpen Spanyolországban sem, ahol a Barcelona jól ismert játékosok megvásárlásával bővítené Gerardo Martino vezetőedző taktikai repertoárját – április elseje alkalmából(!) szemügyre vettük, hogy a nyáron kikkel erősíthet a katalán csapat.

Függetlenül a szezon végén megnyert trófeák számától, a Barcelonánál bizonyos értelemben új korszak kezdődik a nyáron, hiszen vezéregyéniségek távoznak a csapattól. Elhagyja az együttest az elülső keresztszalag-szakadása után hétfőn megműtött, és hét hónap kihagyás előtt álló Víctor Valdés, aki a 2003–2004-es idény óta első számú kapusnak számít, valamint a csapatkapitány Carles Puyol is. A számos sérüléssel sújtott védő ugyan a legutóbbi két idényben már nem számított stabil kezdőnek, mégis időre lesz szükség, mire megemésztjük, hogy a csupa szív klublegenda többé már nem ölti magára nevelőegyesületének mezét. Az élet azonban nem áll meg, az utódokról gondoskodni kell – bár a vezetőség megítélése szerint nemcsak a hátvédsor szorul megerősítésre –, lássuk, kik jöhetnek szóba a nyári tervek között.

A katalán sajtó már biztosra veszi, hogy Valdés utódja a Borussia Mönchengladbach német válogatott kapusa, Marc-André ter Stegen lesz, aki hozzávetőlegesen tízmillió euróért vált klubot. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Ha hinni lehet a híreknek, a kiváló reflexszel megáldott, de az európai kupaporondon még rutintalan kapus a nyári felkészülést a Barcelona U12-es csapatával kezdi meg, ahol elsajátíthatja a futball egyik alapját, a labdakezelést. Nagyon jól tudjuk, hogy a gránátvörös-kékek sok passzon alapuló játékrendszerében a kapusnak is fontos szerepe van, nem lehet csak úgy elvagdosni a labdát, tudni kell bánni vele – és ez az, ami Ter Stegennek nem megy, szóval ráfér a továbbképzés. (Arról, hogy nem a levegőbe beszélünk, az alábbi videók tanúskodnak.)

TER STEGEN BAKIJA AZ USA ELLENI FELKÉSZÜLÉSI MECCSEN 2013 JÚNIUSÁBAN...

...ÉS A BRAUNSCHWEIG ELLENI BAJNOKIN 2014 MÁRCIUSÁBAN

Amíg a német kapus passzolgat a kicsikkel, addig az örökifjú José Manuel Pinto kaphat bizonyítási lehetőséget, aki ha kell, az ötösön belül is nekiáll cselezgetni, hogy hű maradjon a játékfilozófiához. Egyébként a Chelsea játékosának, Petr Cechnek a szerződtetése is szóba került, de ezt a lehetőséget a klubvezetőség Lionel Messi kérésére végül elvetette, az argentin ugyanis nemcsak a meccseken, de az edzéseken sem szeretne leállni a góllövéssel…

Jöjjön a középhátvédposzt, amelyre a nyáron muszáj valakit igazolni, mivel Puyol távozik, és Javier Mascherano sem jelent életbiztosítást, arról nem beszélve, hogy több kérője van, és jó ajánlat esetén még távozhat is.

De ki vagy kik legyenek az új belső védők? – vetődik fel a kérdés. Ideális jelölt lehetne például a Barcát a 2009–2010-es szezonban már „erősítő" Dmitro Csihrinszkij, akit valószínűleg sohasem felejtenek el a csapat szimpatizánsai. Pep Guardiola csodaszerzeményéről, a 25 millió euróért megvásárolt ukrán középhátvédről tudni kell, hogy a villámléptű Martín Demichelis álmából felkeltve is lefutná, fordulékonysága pedig a csuklós buszokra emlékezteti a futballkedvelőket.

A viccet ideiglenesen félretéve: a katalán El Mundo napilap decemberben arról írt, hogy Gerardo Martino, a Barcelona jelenlegi vezetőedzője az archív videofelvételek között kutatva ráakadt a féltve őrzött Csihrinszkij-aktára, és elnyerte a tetszését, amit a felvételeken a védőtől látott. Azt nem tudni, hogy ezt a klub elöljáróinak társaságában is hangoztatta-e, de kedvező ajánlat esetén talán sikerülne visszacsábítania Spanyolországba a szurkolók nagy kedvencét. Mert belső védőre szükség van.

Erről jut eszünkbe! Mi lehet a Rijkaard-éra egyik gyöngyszemével, a 2003–2008 között stabil kezdőjátékosnak számító Oleguer Presasszal? Nos, a ma már 34 esztendős védő sajnálatos módon felhagyott az aktív játékkal, de ha szeretett klubja hívná, aligha mondana nemet a megkeresésre. Így Gerard Piqué és Marc Bartra mellett Csihrinszkij és Oleguer is rendelkezésre állna, ezzel a középhátvédposzt évekre előre meg lenne oldva.

„De most már irány csatárt venni!” – gondolhatják a klubvezetők, akik állítólag ragaszkodnak hozzá, hogy egy vérbeli kilencessel töltsék fel a keretet. Még akkor is, ha momentán semmi szükség támadóra, aki amúgy is csak elvenné a területet Messitől.

Javasolnánk Zlatan Ibrahimovic visszavásárlását, akinek annak idején inkább Pep Guardiola vezetőedzővel akadt nézeteltérése, mintsem a csapattársakkal (ahogy azt a januári Aranylabda-gálán készült felvétel is alátámasztja), így alighanem örömmel térne vissza a Camp Nouba. A Paris Saint-Germain valószínűleg borsos árat kérne érte, de megfontolná az eladását, hiszen amelyik klubtól Ibra távozik, annak nagyobb esélye nyílik a BL megnyerésére – emlékezzünk csak vissza az Inter 2010-es és a Barca 2011-es diadalára.

IBRA A MAGA MÓDJÁN ÜDVÖZÖLTE XAVIT AZ ARANYLABDA-GÁLÁN

Itt azonban álljunk meg egy szóra. A svéd klasszis nem az a típusú játékos, aki bejátssza az üres területeket, ellenben lehetne kamatoztatni a fejjátékát, szóval gondolkodjunk olyan játékosban, akinek jelenlétében garantáltak lennének a beívelt vagy behajított labdák.

Meg is van! Ki ne emlékezne a Stoke City hatékony támadójátékának egyik sikerkovácsára, Rory Delapre, akinek a labdarúgáshoz mint sportághoz vajmi kevés köze volt (merthogy 2013 decemberében visszavonult, de az új kihívástól biztos nem hátrálna meg), viszont 40-50 méteres veszélyes bedobásainak hála bérelt helye volt a Stoke kezdőcsapatában. Már látjuk lelki szemünk előtt, ahogy a 37 esztendős védő taccsaira fekteti a hangsúlyt a katalán gárda… Ha jobban belegondolunk, Ter Stegennek sem kellene húzogatnia a kapu előtt, csak előre kell ívelnie a labdát Ibrának, majd ő megoldja.

Alakul a jövő Barcája, de legalább egy középpályásra még szükség lenne, mert Xavi sem lesz már fiatalabb, sőt Alex Song is továbbállhat a több játéklehetőség reményében. Hosszas fejtörés után arra jutottunk, hogy a pengés Sergio Busquets, Andrés Iniesta, Cesc Fabregas trió Joey Bartonnal lenne teljes, akire játékintelligenciája és személyisége miatt is felnézhetnének a La Masia növendékei. Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy eddig nem látott show-t varázsolna a Camp Nou gyepére – minden negyedik meccsen, amikor épp nem az eltiltását tölti.

Jelöltek, elképzelések és tervek tehát vannak (főleg április elsején), a kérdés, hogy ezekből mi valósul meg a nyári átigazolási időszakban. A Barcelona-szimpatizánsok valószínűleg azt remélik, hogy semmi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik