Real: Zidane az asztalra csapott, ez a játékos kell neki?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 08:30
Spanyol sajtóhírek szerint Zinedine Zidane-nál, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjénél eddig tartott a „kedvesség”, most az asztalra csapott, és elmondta Florentino Pérez elnöknek, kit kell szerződtetni a nyáron.

A madridiak a januári átigazolási időszakban nem robbantottak a piacon, a nyáron azonban várhatóan újabb klasszis érkezik a spanyol fővárosba – már persze ha nem lép életbe addig a transzferbüntetés.

A spanyol As úgy tudja, Zinedine Zidane eddig nem kért semmit, most viszont leült tárgyalni Florentino Pérezzel, és határozottan közölte, kit akar szerződtetni a nyáron.

A kiszemelt a Juventust erősítő Paul Pogba!

A torinóiak középpályásának neve szinte minden héten előkerül Madridban, csakúgy, mint szinte minden nagyobb európai csapatnál, ám a hónapok telnek, Pogba pedig továbbra is a „zebrákat” erősíti.

Annyi biztos, hogy a Realnak nem lesz egyszerű dolga, ha el akarja csábítani a franciát a Juvétól, ám a királyiak úgy vélik, Zidane személye és egy méretes pénzköteg elég lesz a meggyőzéshez…

Legfrissebb hírek

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
10 órája

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31
Ezek is érdekelhetik