Real Madrid: Zidane világklasszis volt, én még kezdő vagyok - Özil

Vágólapra másolva!
2011.03.09. 21:50
A spanyol labdarúgó-bajnokság szereplő Real Madrid középpályása, Mesut Özil a klub sajtótájékoztatóján elmondta, keményen dolgozik, ám még nincs a csapat korábbi világsztárja, Zinedine Zidane szintjén, illetve hozzátette, hogy trófeákat szeretne nyerni a blancókkal.

„Trófeákat szeretnék nyerni a Real Madriddal. Örülök, hogy ilyen jól megy a játék, annak ellenére is, hogy csak ebben az idényben csatlakoztam a csapathoz. Keményen dolgozom, csakhogy nem vagyok még Zidane szintjén. Ő világklasszis volt, én még kezdő" – fogalmazott Mesut Özil, aki hozzátette, hogy egyelőre nem gondolnak a jövő hét szerdai, Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójára.

„Egyelőre teljes erővel a szombati bajnokira koncentrálunk. Hazai pályán játszunk, így csak a három pont az elfogadható eredmény. Sok van még hátra ebből a szezonból, bármi megtörténhet" – fogalmazott a német válogatott labdarúgó.

A Real Madrid szombaton a Primera División 28. fordulójában a Hérculest fogadja. A tabellán második helyen álló blancók hátránya hét pont az éllovas Barcelonával szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik